Dátumot kapott a második DOOM alfateszt!

A DOOM lassan, de biztosan készülget az id Software szárnyai alatt. A Doom 4 teljes kukázása után újraindított projekt, amely immáron az id Tech 6 engine-jét fogja alkalmazni, már túlesett az első zárt alfateszten – ez októberben zajlott le -, de nemsokára elindul a második tesztelősdi!

Mit nemsokára, mondhatni pillanatokon belül: december negyedikén, itteni idő szerint hajnali négy órától indul a második zárt alfateszt, amely hétfőig fog futni. Mind a három platform, azaz a PlayStation 4, az Xbox One és a PC is részt vesz a tesztelésben.

Ahhoz, hogy részt vehessünk ebben a tesztben, a Wolfenstein: The New Orderhez mellékelt bétakódot kellett regisztrálni még korábban. Persze azok, akik 2014. május huszonhatodika előtt digitálisan szerezték be a kódot, szintén részt vehetnek a meccsekben. Érdemes figyelni tehát az emailjeinket és a PlayStation 4-eket, nemsokára lehet újra játszani.

Amúgy mi úgy gondoljuk, hogy bár egy kicsit quake-es játékstílusa volt az első alfának, bőven hasonlít a kilencvenes évek klasszikus stílusára. És ez bizony jó jel.

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu