15 millió felhasználóval kevesebb: zuhanórepülésbe kezdett a Pokémon Go?

A júliusi hónap egyik trendje volt a Niantic által fejlesztett Pokémon-vadászat, de mintha véget ért volna a menetelés.

Júliusban jött, látott, és kapásból rekordokat döntött (többek között az Apple App Store heti letöltéscsúcsát is átvette), de a Nintendo részvényeit is megtolta… legalábbis addig, amíg a nagy N be nem jelentette, hogy nem egészen az ő kezük munkája a Pokémon Go.

Bár pontosan nem tudni, hogy mennyien is töltötték le a játékot, az Axiom Capital Management kutatása szerint egy hónap alatt a napi felhasználók egyharmadát (!) veszítette el eddig a Pokémon Go. 45 millió környékéről visszacsúszott 30 millióra, ami bár még mindig elég sok, figyelemre méltó a lefele mutató tendencia.

Ez ráadásul úgy jött össze, hogy közben újabb országokban is elérhetővé válik a Pokémon Go, mint például Brazília, Indonézia, vagy a Fülöp-szigetek – ez azt jelenti, hogy az új területek ellenére a nagy népszerűségzuhanás a nagyobb országokban lehúzza a játékosok számát.

A jelentés láttán a Nintendo részvényei kapásból három százalékot estek, de az Axiom szerint érdemes megemlíteni, hogy az USÁban a Twittert is megelőzte a Pokémon Go-t használók száma Androidon.

A játék halálos balesetet is okozott: egy 39 éves férfi két gyalogost ütött el Tokushimában, Japánban, miközben Pokémon Gozott. Az egyik hölgy halálos sérüléseket, a másik pedig súlyosakat szenvedett…

Forrás: BBC Technology

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu