TESZT – Újabb magyar Warhammer játék látott napvilágot júniusban: először PC-re, majd nemrég konzolokra is megjelent a Warhammer 40.000 Inquisitor Martyr, amely klasszikus Diablo-stílusú játékmenettel fejelte meg ezúttal a franchise-t. Vajon a magyar fejlesztőknek sikerült végre igazán maradandót alkotniuk, amely a honi játékfejlesztést kiránthatja az oly régóta jellemző kátyúból? Sajnos erre nem tudok nyugodt szívvel igent mondani, pedig most tényleg ott volt a lehetőség…

Tengernyi Warhammer Games Workshop játék jelent már meg a legelső, Windows 95-re elkészült, 1995-ös Warhammer: Shadow of the Horned Rat című valós idejű stratégia játék óta, és konkrétan már magyarok is fejlesztettek a klasszikus franchise-ból játékot Warhammer: Mark of Chaos címmel. A most megjelent Warhammer 40.000 Inquisitor Martyr a sci-fi Warhammer univerzumba kalauzol el, inkvizítorokkal, gigantikus űrhajókkal, rajtuk sci-fi horrorokat idéző rémségekkel egy olyan világban, amelyben egyetlen, szent Császár uralkodik és nekünk, a hűséges inkvizítorának kell a rendet megtartania.

Nagyon nehezen készült el ez a teszt, mert tényleg szerettem volna igazán szeretni ezt a játékot – nem csak azért, mert magyar fejlesztés, és egy régi, PC Gurus kollégám, Darths is dolgozott rajta, hanem azért is mert tényleg voltak forradalmi, sőt kifejezetten élvezetes és addiktív aspektusai. Konkrétan a teljesen hasonszőrű Diablo 3-nál a szingli részét sokszor lényegesen jobban élveztem, ugyanakkor annyira hajmeresztő bugok (melyek nagy részét Darths-nak is jeleztem), és „naiv”, vagy rossz design döntések csúfították el a játékot, amelyek végül megkeserítették a teljes élményt.

A Császár legyen velünk! (De csak lélekben…)

A top down, hack’n slash játékok általában nem a briliáns, Witcher-kaliberű történetükről híresek. A Diablo-játék sztorijai is leginkább ürügyként szolgáltak egy hack’n’slash játékhoz, viszont a Warhammer 40.000 Inquisitor – Martyr története egy fokkal jobb, mint a Diablo 3-é. Az általunk irányított inkvizítor egy elég cifra küldetést kap: a Martyr nevű „szelleműrhajót” kell felfedeznie és annak titkait kell kiderítenie. Bár a történet eleinte egyszerűnek tűnik, ahogy haladunk előre benne, miközben újabb és újabb karakterekkel találkozunk – kiknek egy része csatlakozik is hozzánk – úgy válik egyre érdekfeszítőbbé a sztori. A végén kifejezetten rákattantam a játék meséjére, és egyre kíváncsibb voltam a titkokkal övezett befejezésre.

Sajnos, amennyire jó a fősztoriszál, annyira bosszantó, hogy a kvázi kötelező mellékküldetéssorozatok meg-megszakítják. Persze, elvileg kihagyhatnád őket, gyakorlatilag azonban mégsem, mert túl gyenge vagy ahhoz, hogy folytasd: túl alacsony a szinted és a felszerelésed is egyaránt. Egyébként csak néhány mellékküldetéssorozattal találkozunk, de az egy fokkal gyengébb és érdektelenebb a főtörténetnél, így kifejezetten irritált, amikor hirtelen megszakadt a fősztori kénytelen voltam végigküzdeni a „mellékest”, hogy elég magas szintem és jó felszerelésem legyen a fő Warhammer kaland folytatásához.

Szingliknek

Maguk a küldetések egyébként eléggé hagyományosak és nem haladják meg a szokásos Diablo-klónok szintjét. Azért írok „klónokat” és nem Diabló 3-at, mert a küldetésstruktúra és a pályák szerkezete azért egy fokkal fantáziátlanabb, lineárisabb, mint a Blizzard klasszikusában. Általában valamilyen információt kell megszereznünk valamilyen gépezetből, esetlegesen NPC-t megtalálnunk, vagy éppen megvédenünk őt, vagy azt. Az NPC-k (vagy valamilyen adott HP-val rendelkező objektum védelme) egyébként a legidegesítőbb küldetések közé tartozik, mert a hirtelen ránk törő tömeges ellenség elől mindig taktikusan visszavonulhatunk, ilyen küldetéseknél viszont erre értelemszerűen nincs lehetőség.

A játékmenet egyébként aszerint is változik, hogy a három karakter közül: assassin, crusader, psyker (ezek nagyjából a tolvaj/orgyilkos, harcos/tank, illetve mágus kasztoknak felelnek meg) melyiket indítjuk. Én a psyker (mágus) mellé tettem le a voksomat és egy csöppet sem bántam meg: a konzolos gamepad irányítása szerintem talán a legmegfelelőbb ennek a karakternek. Itt szeretném azt is megjegyezni, hogy a Martyrt szerintem az isten is konzolra teremtette, el nem tudom képzelni, hogy ez a játék a tengernyi varázslat és megidézése mellett hogyan tudna igazán jól működni egy PC-s felületen, egérrel, billentyűvel, shortcutokkal.

Ahol a káosz uralkodik…

Sajnos, amit összességében konzolon sem sikerült igazán jól, az a szerepjátékos rész. Először is gyorsan le kell szögeznem, hogy a játékba – papíron – forradalmi, nagyszerű ötletek kerültek be, amelyek egy része akár jól is működhetett volna, ha jobban kidolgozzák, vagy nem erőltetik más RPG elemek mellé. Egy kicsit olyan érzésem volt, hogy a fejlesztőcsapat egy brainstorming alkalmával egymás utána szórta bele a játékba a nagyszerű ötletek garmadáját („srácok és mi lenne, ha ez is belekerülne?!”) és végül, ahelyett, hogy kiszórták volna a 70%-át, szinte mindent beleerőltettek. Talán egy komplexebb szerepjátéknál ez annyira nem lenne tragédia, de ez egy Diablo klón, ahol teljesen felesleges agyonkomplikálni a varázslatokat és felszereléseket, illetve azok fejlesztésének rendszerét, hiszen lényegében a zömét úgysem fogjuk kihasználni, illetve nincs akkora jelentőségük a játék során, mint amennyit tulajdonít neki ez az RPG rendszer. A psykernél például az irgalmatlan mennyiségű skillrendszer közül egyedül a mágiára és a critre, illetve a gyors mozgásra tápoltam, a többi képességfára rá sem néztem, pedig aztán volt belőlük bőven.

Nem segít a káoszon az sem, hogy az oktatórészek egy része bugosan jön csak fel, vagy nem írták át a PC-s verzióból: a „nyomd meg az F gombot!” például egész mulatságos baki lett volna, ha történetesen nem nekem kell próbálgatnom, hogy mi a bánatra gondolt a PC-s „költő” az F billentyűgomb gamepados verziójánál.

Irgalmatlanul sok bakit felhozhatnék még az RPG rendszerben, amely vagy rosszul illeszkedik a játék egészébe, vagy egyszerűen bugos, vagy esetleg nincs normálisan elmagyarázva. Értem én, hogy a fejlesztők keze egyrészt meg volt kötve a Warhammer szerepjátékos rendszer szabályai által, másrészt túl akartak lépni azon, hogy egyszerű Diablo-klónt dobjanak piacra, de szerintem az RPG-elemek felét kukázni kellett volna – és ezt, mint RPG-fan mondom – mert egy ilyen jellegű játékba teljesen felesleges.

A bogarak inváziója…

Nem, ez a játék nem a StarCrafról és nem zergekről szól, mégis annyi irgalmatlanul sok bug van benne – még a 4 gigás Day One patch után is! – hogy a gamer tényleg nem tudja, hogy sírjon, röhögjön, vagy egyszerűen csak a fejét verje a falba… A bugok egy részét elküldtem Darths-nak (aki tovább küldte programozóknak) de még később is annyi volt, mintha valamilyen alfa verziót kaptam volna kézhez. Volt itt minden: gamestopping küldetésbug, ami csak újraindításkor „oldódott fel”, egyszerű fagyások, durva grafikus bugok az ellenség varázslatainál, feleslegesen ismétlődő szövegrészek, kimaradt tutorial részek, elképesztő hangerősség-bugok és még sorolhatnám. Komolyan, fel nem tudom fogni, hogy egy játékot, hogy lehet ilyen állapotban kiadni, illetve, hogy a Sony hogy engedhette, hogy rendszerére ez így, ebben a formában felkerülhessen…

Hab a tortán, hogy valamilyen bizarr elgondolásból az alapvetően szingli játék (bizony, a hadjáratot csak így lehet végigtolni) állandó netkapcsolatot igényel, ráadásul úgy, hogy – lévén küldetés közben nem lehet menteni, ha valamiért ledob a szerverről a játék – lehet szépen kezdeni elölről… Mit gondoltok, hányszor vágott ki a Neocore magyar szervere, valamilyen fagyás, bug, túl hosszan állítgatott facebookos videofeltöltés miatt, vagy más okból? Nem egyszer, nem kétszer…

Depressziós jövő…

A játék többi részéhez hasonlóan a grafikai megjelenítés is igazi hullámvasút… Ami mindenképpen elismerést érdemel, az a környezet és a varázslatok effektjeinek kidolgozása: 1440p-n (PS4 Prón toltam a játékot, ott van lehetőség ilyen felbontásra) egy 4K-s tévén a látvány ezen a téren tényleg pazar. A Warhammer 40k depresszív, darkos sci-fi világ sokszor elképesztően látványosan és hangulatos módon kel életre körülöttünk, hála a rendkívül részletesen kidolgozott pályaelemeket és tereptárgyakat felhasználó környezetnek.

Hasonló jókat tudok elmondani a robbanás, illetve varázslateffektekről is, amelyek sokszor gyönyörűen világítják meg az említett környezeti elemeket. Amikor a képernyőn nagy mágikus, vagy tűzfegyvereket felhasználó csaták zajlanak, igaz szín és tűzorgia látható az egyszerre gótikus és sci-fi környezet kellős közepette, miközben inkvizítorunk szanaszét robbantja, kaszabolja a legváltozatosabb rémeket és emberi lázadó katonákat a Warhammer 40k világából.

Ütősek lennének az átvezetők is: rendkívül színvonalas és Warhammer 40K CGI-jeleneteket láthatunk, kár, hogy a felbontást ezeknél sikerült valahogy elszúrni, mert ezek a videók iszonyúan pixelesek voltak a 4K-s tévémen.

Szintén a „színvonaltalan” kategóriába tartoznak a rendkívül gyakori videoüzenetek is, amelyek során lips synch nélküli karakterek állandóan ismétlődő, borzasztóan igénytelen animációit láthatjuk. Komolyan, nem is értem, ez is hogyan mehetett át például a minőség-ellenőrzésnél. Állóképekkel sokkal jobban jártunk volna.

Újabb csak „jó” magyar játék…

Nehéz helyzetben vagyok az értékelésnél, mert ez a játék egyszerre rendkívül addiktív, szórakoztató, hangulatos és viszonylag jó történettel is bír. Ugyanakkor az egymáshoz sokszor kaotikusan, vagy egyszerűen csak rosszul illeszkedő, helyenként feleslegesen agyonbonyolított, vagy esetenként ilyen játékhoz nem passzoló szerepjátékos elemek még akkor is a Martyr kárára voltak, ha egyébként RPG rajongóként bizonyos részeit azért élveztem. A „kevesebb néha több lett volna” klasszikus kifejezésnél nem is lehetne erre találóbb.

A tömérdek, helyenként elképesztő „arcpálma” szintű bug túl sokszor keserítette meg a játékélményt ahhoz, hogy vállat rándíthassunk felette. Ennyire „bogaras” játékot PlayStationön talán még nem is láttam.

Végül nem mehetünk el amellett a kapitális marhaság mellett sem, hogy az alapvetően (a kampányoknál) szingli játékmenet állandó online kapcsolatot igényel – méghozzá – mint már említettem – olyan szinten, hogyha megszakad a netkapcsolatod, vagy leszakadsz a Neocore csöppet sem stabil szerveréről, akkor kezdheted a pálya legelejéről a játékot, pálya közben ugyanis a Martyr nem ment állást soha.

Így tehát az újabb magyar játék, ez az újabb magyar Warhammer szakasztott olyan lett, mint a legtöbb magyar játék az utóbbi 10-15 évben: egy „jó”, élvezhető cím, amely a középszintet azért egyértelműen meghaladja, de a 7/10-nél magasabbra ez sem tudott jutni. Kár, mert megvolt most is erre a potenciál…

-BadSector-

Kiadó: NeocoreGames

Fejlesztő: NeocoreGames

Stílus: felülnézetes akció-RPG

Megjelenés: 2018. augusztus 23.