Ingyenes a Last Day of June! [VIDEO]

Az Ovosonico játékát a Last Day of June-t most ingyen meg lehet szerezni – az olasz csapat munkássága talán megér egy hétvégét (legalábbis mielőtt megint pokolian meleg lenne odakinn).

Az olasz stúdiónak eddig mindössze két játéka készült. Az első, a Murasaki Baby a PlayStation Vita egyik legmeglepőbb alkotása volt, és három évre rá, 2017-ben jelentkeztek a Last Day of June-nal (ami poénos módon augusztus utolsó napján jött ki PlayStation 4-re és PC-re, nem június végén; a Nintendo Switch port 2018 márciusában bukkant fel), amiben a Carl és June névre hallgató páros történetét élhetjük át (és megváltoztathatjuk azt June festményei révén). Kellemes volt, és tény, hogy nem volt tökéletes, szerintünk korrekt volt (akkoriban írtunk is róla egy tesztet). Nos, ezt a játékot kínálja jelenleg ingyen az Epic Games Store, akik dupláznak: most hetente kínálnak egy újabb játékot, amit hozzáadhatunk a könyvtárunkhoz, hogy onnan bármikor elérhessük, ha lenne rá időnk. A játékot ide kattintva, vagy az Epic Games Launcherén keresztül is elérhetjük.

Ahogy az már megszokott, már most tudunk arról, hogy mi lesz a következő ingyenes Epic Games Store-cím: egy kooperatív konyhai játékról, az Overcookedról van szó, ami mintha idén a PlayStation Plus egyik ingyenes játéka lett volna. Ha nem csal az emlékezetünk, májusban, a What Remains of Edith Finch mellett volt az – azóta a Sony azért produkált valahogy egy gyengébb párosítást, mégpedig júliusra. Arról is írtunk a héten. Tipikusan az a játék ez, ahol a barátságok véget érnek, mert tuti lesz olyan pillanat, amikor elküldjük a másik játékost a csudába, mert nem sikerült vagy nem akarta azt csinálni, amit szerettünk volna.

A végére azért egy poén: a Last Day of June magyarul Június utolsó napja. És mikor tette az Epic Games ingyenessé az Ovosonico játékát? Június utolsó napjaiban (és július negyedikéig lesz ingyenes). Nos, szóval folytatják a poént. (Az ötlet azért zseniális.)

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu