Cyberpunk 2077: ismét bocsánatot kért a CD Projekt RED [VIDEO]

A lengyel csapat a next-gen verziókat is eltolta, hogy ne legyen olyan összecsapott a Cyberpunk 2077 PlayStation 5-ön és Xbox Seriesen mint amilyen PlayStation 4-en és Xbox One-on volt a megjelenéskor.

Újabb közlemény a CD Projekt RED-től (innentől CDPR-re rövidítünk), és itt nyilvánosságra hozták a Commitment to Quality (magyarul A minőség melletti elkötelezettség) programjukat. A CDPR erősen alábecsülte a feladatot – azt akarta a stúdió, hogy először fantasztikusan nézzen ki PC-n (ezzel pedig annak technológiai fejlődése miatt nyugodtan mondhatnánk next-gennek a játékot…!), és majd utána jött volna a törődés a PlayStation 4/Xbox One verziókkal.

A probléma viszont a játékon belüli streamelés (merevlemez/optikai meghajtó > memória, CPU, GPU…) körül adódott. Ennek folyamatosan utána kellett járni, és ez tette nehézzé a 2013-ban kiadott konzolokra a fejlesztést. A belső tesztelés sem mutatott fel annyi problémát, mint amennyit a december 10-ei megjelenés után a játékosok tapasztaltak. A PC-s tesztkódokat december első hetében küldték ki, míg a konzolos tesztkódok csak december 8-án (tehát két nappal a megjelenés előtt!) osztották ki a sajtónak. Az itt felmerült időbeli különbség amiatt volt, mert a CDPR még mindig keményen dolgozott a PlayStation 4/Xbox One verziók minőségén, és minden egyes nap látható fejlődést hozott.

December 10-e óta a CDPR a bugfixáláson dolgozik. Három gyorsfixet adtak ki, és ez még csak a kezdet a lengyel csapat szerint. A bugok és a kiakadások megakadályozása most a legfontosabb számukra. Kisebb és nagyobb patch-ek is jönnek, mégpedig eléggé gyakran. A következő tíz napban (tehát jövő hét szombatig) jönni fog egy, utána pedig egy nagyobb, jelentősebb patch a következő hetek során. (Ez lesz az ígért januári patch? Vagy ez már a februári?) A 2021 elejére tervezett ingyenes DLC-k is jönnek, de csak a hibajavítások után lehet erről szó. (És ezt állítólag kötelező túlórázás nélkül csinálják.)

A PlayStation 5 és Xbox Series verziók (=next-gen patch) csak és kizárólag 2021 második felében fognak jönni, hamarabb biztosan nem. Ingyenes frissítés lesz, így aki beszerezze PlayStation 4-en vagy Xbox One-on a Cyberpunk 2077-et, ingyen megkapja a következő generációs frissítést a konzolcsaládon belül. Addig pedig a CDPR azon van, hogy a PlayStation Store-ra visszajusson a játéka, erről pedig már tárgyal a Sony Interactive Entertainmenttel. Végezetül pedig a pénzvisszatérítések első hullámját megkezdték.

A tanulság? A CDPR elsiette a megjelenést, hogy a karácsonyi rohamban jusson ki a Cyberpunk 2077 a játékosok elé, és ezzel eljátszotta a játékosok bizalmát. Az pedig nehéz lesz visszanyerniük.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu