Microsoft: valószínűleg jövőre is konzolhiány lesz

Phil Spencer szerint ne nagyon reménykedjünk konzolhiány gyors javulásában.

 

Az Xbox-vezér nyilatkozata természetesen nem csak az Xbox Series párosra vonatkozik, hanem a PlayStation 5 mindkét verziójára is, hiszen mind a két konzolcsalád az AMD chipjeiből építkezik (és Lisa Su, a cég vezérigazgatója 2022 végére saccol enyhülő helyzetet), így amit a Gamesindustry írt Spencer TheGrill 2021-es megjelenéséről, általánosabb helyzetet fest fel, nem csak a redmondi cégre vonatkozó szituációt.

Spencer szerint túlzottan izolált lenne az ügyről úgy beszélni, hogy ezt mindössze chiphiányként jellemezzük. Szerinte több szorosabb pont is van a folyamatban, ugyanis kellenek a konzol felépítéséhez az alkatrészek, majd az elkészült termékeket el kell vinni azon piacokra, ahol igény mutatkozik rájuk. Az Xbox-főnök szomorúan konstatálta, hogy hónapokig biztosan fenn fog maradni a konzolhiány: Spencer úgy látja, hogy 2021-ben biztosan ez marad a helyzet, és 2022 elején sem fog pozitív változás bekövetkezni.

Neki a rajongók csalódottsága a leginkább csalódást keltő tényező, mert úgy véli, hogy az emberek igazán szeretnék az új generációs konzolokat (és itt kiemelte, hogy mind a két platformgyártóra gondolt, tehát nem nevezte a nevén a Sony-t, rájuk is utalt!), illetve azok új funkcióit. A Microsoft keményen dolgozik a konzolok piacra juttatásán, de ez egy olyan kihívás lesz, amivel nekik is jó ideig még meg kell küzdeniük.

De nem csak a konzolok érintettek: a PC-s videókártyák tekintetében az AMD és az Nvidia is küszködik, de több alkatrészből és komponensből is hiány van, így nem véletlen az sem, hogy itt-ott még az autógyártást is le kell állítani, mert egyszerűen nincs miből dolgozni. Szóval a helyzet nem éppen a legjobb, és itt még vissza is fogtuk a helyzet jellemzésében magunkat.

Úgyhogy jelenleg nem kizárt, hogy a nem elég erős PC esetében az új Xbox-exkluzív játékokat csak a felhőből próbálhatjuk ki a konzolhiány , de legalább Magyarországon működik az Xbox Cloud Gaming az Xbox Game Pass Ultimate előfizetés keretein belül.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu