PlayStation 5: megköszönte a türelmünket a PlayStation-főnök

Egy éves lett a Sony konzolja, a PlayStation 5 és a tavalyihoz képest a konzol elérhetősége nem sokat javult (mondjuk errefelé az árazás miatt a kereslet sem akkora, de ez részletkérdés).

 

Jim Ryan, a Sony Interactive Entertainment elnök-vezérigazgatója a PlayStation Blogon írt, miután a PlayStation 5 november 12-én lett egy éves. Itt azt írja, hogy a Sony továbbra is történelmi szintű keresletet tapasztal az új konzol iránt, és megérti, hogy a korlátozott készletek miatt sok fogyasztó frusztráltnak érzi magát, de ők most minden erejükkel azon vannak, hogy a lehető legtöbb konzolt ki tudják szállítani (akár ők maguk is a PlayStation Direct révén, de ez Magyarországon még nem működik). A nagyobb kínálat biztosítása lett Ryan elsődleges feladata, majd hozzátette, hogy értékelik a türelmünket, ahogy ezeken a nem várt nemzetközi kihívásokon átküzdi magát az ipar (mert a Sony nincs egyedül ezzel, ugyanis a Microsoftnak is meggyűlt ezzel a baja).

Ryan kommentje nem sokkal azután érkezett, hogy a Bloomberg ennek ellenkezőjéről tudósított: ebben a site azt írta, hogy az alkatrészek hiánya miatt vissza kellett vágni a PlayStation 5 gyártását. A tervek szerint 16 millió konzol gyártása lett volna az idei évre a cél, de ezt „a kékek” csökkentették 15 millióra. Totoki Hiroki, a Sony pénzügyi vezetője ezt állítólag a befektetőknek közölte már október végén, és az indoklás mögött a koronavírus-világjárvány áll.

A PlayStation 5 első évében 4,6 milliárd órányi játékmenetet hoztunk össze, és ebből több mint 26 millió órányit közvetítettek a többieknek. Sok exkluzív (vagy konzolexkluzív) cím jött ki ebben az évben: Ratchet & Clank: Rift Apart, Returnal, Deathloop, Demon’s Souls, Death Stranding: Director’s Cut, Final Fantasy VII Remake Intergrade, Destruction AllStars, továbbá a konzolokra előre telepített Astro’s Playroom. De mi a top 10, amivel a legtöbb időt töltöttük eddig el? Nos, meglepő lesz, hogy a lista élén nem épp ezek az exkluzívok állnak:

 

  1.         Fortnite
  2.         Call of Duty: Black Ops Cold War
  3.         FIFA 21
  4.         NBA 2K21
  5.         Assassin’s Creed: Valhalla
  6.         Destiny 2
  7.         MLB The Show 21
  8.         Marvel’s Spider-Man: Miles Morales
  9.         Demon’s Souls
  10. NBA 2K22

 

Nagy meglepetés ezek közül az egyjátékos címek, főképp a Sony műhelyeiből: a 8. helyen leledző Pókember-játék mellett a 9. helyen láthatjuk a Demon’s Souls remake-et is, és ugye ezek nem éppen multiplayerre kihegyezett alkotások, mint például a Fortnite.

Szóval ez volt az első év… de lehetett volna sokkal jobb is.

Forrás: PSL, PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu