Fejlesztési pokol sztorik – Tizenhárom videojáték késésekkel, krízisekkel és kezelhetetlen határidőkkel

RETRO – Tizenhárom olyan megjelent videojátékot mutatunk be nektek, amelyek úgynevezett „fejlesztési poklot” szenvedtek el. Míg egyes játékok végül mesterművek lettek, mások megbuktak, de mindegyiknél közös volt a rémálomszerű fejlesztés.

 

 

Alig néhány napja ismerhettük meg a Ghost Story Games szomorú történetét; Ken Levine-t az iparágban a videojátékok terén zseniális ötleteiről és a csapatok vezetéséhez szükséges borzalmas képességeiről ismerik. Sajnos, mint látni fogjátok, nem ez az egyetlen eset a kínos fejleményekről. Ez egy jellemző probléma, amit az Irrational Games már a Bioshock Infinite döcögős fejlesztése során is elszenvedett.

Ma a videojátékok egyik legszomorúbb arcáról, a különböző fejlesztési problémák által húzott címekről szerettünk volna beszélni. A szemléletváltás, az új fejlesztési technológiákhoz való alkalmazkodás során számos olyan problémával kell szembesülni, amely sok esetben közvetlenül érinti a játékipari dolgozókat, amely szinte véget nem érő munkaidővel és súlyos következményekkel járhat a stressz és a szorongás tekintetében. Sokszor alapvető probléma lehet a rossza tervezés, vagy annak szinte teljes hiánya, máskor pedig egyszerűen kicsúsznak a fejlesztők a határidőből, miközben még messze nem állnak készen.

Jelenleg is ismerünk néhány olyan esetet, amikor a játékok fejlesztése nyilvánvalóan problémás volt, például a Skull and Bones, a Ubisoft kalózkalandja, vagy a másik legendásan késő Beyond Good&Evil – mindkét cím a rendezők közötti botrányokba fulladó vádaskodásokon vagy a vezető dizájner elvesztésén ment keresztül. Egy másik, napjaink leghírhedtebb esete a Vampire The Masquerade: Bloodlines 2, amely olyan kritikus állapotba került, hogy majdnem a játék törlésével végződött.

Most viszont nem akartuk felhozni a még fejlesztés alatt álló projekteket, sem pedig azokat, amelyek végül törlésre kerültek. Összegyűjtöttünk 13 példát olyan játékokra, amelyek végül napvilágot láttak, sőt, egyes esetekben valódi remekművekké váltak, de úgynevezett „fejlesztési poklon” („development hell”) mentek keresztül.

 

 

  1. Bioshock Infinite

 

A Bioshock-franchise harmadik része abszolút káoszt élt át a fejlesztés során, ami hatalmas krízisekhez és igazi drámákhoz vezetett, csak hogy a tervezett időpontokat tartani lehessen. A vezetőségben akkora volt a fejetlenség, hogy végül Rod Fergussont kellett egyedül alkalmazniuk, hogy rendbe hozzák Ken Levine, a rendezőjük elképzeléseit. A játék végül szép sikert aratott és mára igazi klasszikussá vált, bár néhány játékelemet, például a többjátékos módot kivették belőle.

 

A Cyberpunk 2077 állásajánlataihoz a következő profilokkal rendelkező fejlesztőket keresnek

 

  1. Cyberpunk 2077

 

A CD Projekt Red legutóbbi nagy címe az egyik legdöcögősebb fejlesztés volt, amit az iparág valaha látott. A 2012-es bejelentés és az azt követő 2013-as trailer óta hét folyamatos késésekkel tarkított év telt el, mire játszhattunk a Cyberpunk 2077-gyel. Az elmúlt években súlyos vádakkal illetett crunch, fullasztó és irreális fejlesztői határidők, valamint egy súlyos problémáktól és bugoktól hemzsegő konzolos verzió került a piacra.

 

Ez így mind jól hangzik, nem? Mennyire jó sci-fi sztorit lehetne már belőle szőni? Sajnos, ennek ellenére a történet is borzalmas, leginkább a játék univerzumának kidolgozása és a sztori elmesélésének módja miatt.

 

  1. Anthem

 

A BioWare ígéretesnek tűnő shooter-lootere szintén csúnyán megbukott. A látványos technikai újdonságok csak egy céltalan projektbe torkolltak, ahogyan azt a BioWare alkotói meg is magyarázták különféle interjúkban. A sok probléma mellett, amivel szembesültek, a Frostbite technológia választása lett a stúdió Achilles-sarka a mamutprojektnek, amelynek okán a fejlesztők és a kiadó végül kudarcot is vallottak.

 

Remélhetőleg a Bioware-től eltávozott személyek hatása nem fog lecsapódni az Andromedán.

 

  1. Mass Effect: Andromeda

 

A videojáték-ipar egyik legkedveltebb és legtiszteltebb trilógiája után a Mass Effect: Andromeda megjelenését nagy várakozások előzték meg. A fejlesztés azonban az Anthemhez hasonlóan problémákba ütközött a Frostbite technológia alkalmazása során, a kreatív csapat kulcsfontosságú tagjainak távozásával és lehetetlen határidőkkel, amelyek a tartalom és a forgatókönyv csökkentését eredményezték, mindezt technikai problémák kíséretében.

 

A történet szerint a koronaherceget Noctis-t irányítjuk, aki három jó barátjával vállvetve igyekszik esküvőjére, hogy elvegye feleségül Lunát, amikor a gonosz Nifelheim birodalom lerohanja szeretett városát, Insomiát.

 

  1. Final Fantasy XV

 

A Final Fantasy XV zavarosi fejlesztési történetének egyik fontos eleme, hogy az egész a Fabula Nova Crystallis, egy ambiciózus játéksorozat egyik rész volt, amely a Lightning trilógiának, a Final Fantasy Type-0-nak és az FFXV-nek adott otthont, egy saját univerzumban, amely az évek és a pályamódosítások során összeomlott. Közülük a leghíresebb a Final Fantasy Versus XIII (később FFXV) volt, egy örökké tartó projekt, amely drasztikus változásokon ment keresztül motorját, irányát és cselekményét tekintve. A végeredmény végül kicsit felemás lett, főleg, ami a játék összecsapott befejezését illeti.

 

Nos, nézzük az UK toplistát (zárójelben az előző heti pozíció)

 

  1. Kingdom Hearts III

 

A Kingdom Hearts III fejlesztése sok mindenben osztozott a Final Fantasy XV problémáin, a korábban az FF Versus XIII-ra (FF XV) koncentráló Tetsuya Nomurával. A játékot 2013-ban mutatták volna be hivatalosan, végül 2019 folyamán érkezett meg. Útközben a cím a Square Enix kérésére motorcserén esett át, ami döntő visszaesést jelentett Nomura számára, aki nagyon kritikusan szemlélte a cég prioritásait, hogy mire, milyen hangsúlyt fektetnek.

 

Fumito Ueda - A környezeten túl Trico designját viszont csak elismeréssel illethetjük. Pontosan úgy mozog, viselkedik, mint ahogy az igazi, élő állatok: lustán vakaródzik, mint a macskáim és időnként szanaszét repülnek elveszített tollai, mint a papagájomnak.

 

  1. The Last Guardian

 

Fumito Ueda új munkája az Ico és a Shadow of the Colossus után 2007-ben indult útjára, és 2009-ben mutatták be PS3-ra. Azóta a The Last Guardian várakozása a rendkívüli érdeklődéstől a csalódásig tartott, miközben a stúdióban még a vezetőség is elhagyta a céget, hogy saját projektjein dolgozzanak. Ezzel a forgatókönyvvel sokan töröltnek tekintették a játékot, mígnem 2015-ben az E3-on újra láthattuk és végül a The Last Guardian 2016-ban PS4-re jelent meg.

 

 

  1. The Last of Us: Part II

 

A Naughty Dog díjnyertes művének folytatásának fejlesztése sem volt egy habostorta (hogy Virágh elvtársat idézzük A tanúból); a 2016-os PlayStation Experience-en történt váratlan bemutatót követően sok dolgozó elítélte a crunch-on alapuló munkakultúrát, illetve több jelentés is rámutatott, hogy ez probléma egyik fő oka a producerekkel való koordináció hiánya volt, amelynek okán nem tudták optimalizálni az munkafázisokat. A fejlesztés utolsó szakaszát az többszörös késések és a botrányos tartalomkiszivárgások jellemezték az interneten.

 

Rockstar - Red Dead Redemption 2 PC Persze az illető lebukott, és le is vette a profiljából azt a bizonyos két betűt a platformok közül.

 

  1. Red Dead Redemption II

 

A The Last of Us: Part II-hez hasonlóan a Red Dead Redemption folytatása is a munkakultúra körüli vádak botrányait élte át. Heti több mint 100 órás munkanapok, agyondolgoztatott, kimerült alkalmazottak, mindörökké tartó crunch és számos csúszás jellemezték a fejlesztést, amely végül nyolc évig is elhúzódott. Több alkalmazott arról beszélt különféle interjúkban, hogy egy évig is eltartott ez a fejlesztési rémálom.

 

A Halo Infinite élesben futott a ma esti Xbox bemutatón, és többek között a kampány módot és annak óriási tájait vehettük szemügyre.

 

  1. Halo Infinite

 

Ahogy egyre csúszott és csúszott a Halo Infinite fejlesztése, úgy váltak egyre nyilvánvalóbbá a problémák, különösen a 2020-as botrányos E3 bemutató után. A játék eredetileg az új generációval együtt jelent volna meg, ám a részben nyilvánossá vált jelentések arról beszéltek, hogy egészen 2019-ig drámai volt a helyzet a fejlesztői csapaton belül. Bár a játék megjelenését végül teljes egy évig elhalasztották, és a játékmenetet és struktúráját sikeresen újragondolták, a fejlesztők mégis kénytelenek voltak feláldozni tartalmakat, hogy legalább az új megjelenési dátumot tartani tudják.

 

Allen Adham, aki a Diablo IV felelős producere, egy rövid nyilatkozattal élt.

 

  1. Diablo III

 

Egy évvel a sikeres Diablo II megjelenése után a Blizzard nekilátott a sorozat harmadik részének. Az első projektért a Blizzard North felelt, és ambiciózusabb is volt – állítólag a megszokott poklot a mennyországra cserélte. 2005-ben azonban a cég bezárta a Blizzard North-ot, a stúdiót lecserélve és az eredeti projektet teljes egészében törölte. Az Irvine Studio vette át a játék fejlesztését, amely végül 2012-ben, 11 évvel később és rengeteg munkával a hátuk mögött került a piacra.

 

Most nyolc cég felvásárlását jelentette be a svéd központú Embracer Group, ami alá például a THQ Nordic is tartozik. Egy igazán nagy név is már a svédeké!

 

  1. Duke Nukem Forever

 

Duke Nukem a 90-es években mítosz volt, a Duke Nukem Forever mégis az iparág egyik leghosszabb ideig tartó és legkatasztrofálisabb fejlesztéseként vonult be a játéktörténelembe. A projektet 1997-ben jelentették be, kihasználva a Duke Nukem 3D népszerűségét, azonban a 3D Realms 2009-ben a fejlesztéssel leállt. A játék motorcserén és folyamatos késéseken ment keresztül. Végül a Gearbox Software vette át a fejlesztést és nagy nehezen, 2011-ben jelent meg, de elég komoly kritikai bukta volt.

 

 

  1. Daikatana

 

A Daikatana tökéletes példája a kínkeserves fejlesztésnek. John Romero 1996-ban elhagyta az ID Software-t, hogy egy agresszív marketingkampány kíséretében fejlessze ki kreatív elképzeléseit. Romero azonban igazi „hangember” volt, nem rendelkezett ugyanis képzett programozókkal a játék kivitelezéséhez. Mivel a Quake motorját nem használhatta, kénytelen volt megváltoztatni a játékmotort és a fejlesztés nagy részét elvetni, amely végül is egy katasztrofális cím elsietett megjelenését eredményezte.

-theGeek-

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here sincs 2019.

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu