Idén nem lesz EA Play Live!

Az Electronic Arts az E3 időszakában megtartott saját rendezvényét 2022-ben nem fogja megtartani.

 

2020-ban június 11-én rendezte meg az Andrew Wilson vezette cég az EA Play Live-ot. Itt jelentette be a kiadó az új Skate-játékot, továbbá Josef Fares stúdiójától, a Hazelighttól az azóta több díjat is elnyert It Takes Two-t. 2021-ben sem maradt el az EA Play Live: a július 22-én megtarott rendezvényen erősítette meg az Electronic Arts a Dead Space Remake-et (ezt a Motive fejleszti, és nemrég írtuk, hogy 2023 elején jön PlayStation 5-re, Xbox Seriesre és PC-re), illetve a GRID Legends bejelentése is itt történt (mivel a Codemasters is már az EA alá tartozik).

Az Electronic Arts az IGN-nek kiküldött közleményében erősítette meg: idén nem lesz EA Play Live. Bár a kiadó is szereti a rendezvényt, hiszen így kapcsolatot létesíthetnek a játékosokkal, továbbá itt mutathatják meg, hogy mikre készül a két betűsként gyakran rövidített cég, idén nem áll össze nekik minden, hogy egyetlen időpontban meg tudjanak mindent mutatni. Izgalmas dolgok készülnek szerte a világon a stúdióikban, és többet is közölni fognak róluk, amikor ennek időpontja megfelelő lesz. Alig várják, hogy több időt tölthessenek el velünk az év során.

Akkor ez meg is erősíti, hogy a Motive néhány napja miért tartott élő adást a Dead Space Remake hangdizájnjával kapcsolatban, és ugye már most hivatalos, hogy májusban a művészeti dizájn kapcsán fognak többet megmutatni Isaac Clarke történetéből. És ezt leszámítva is érthető, hogy miért is mondtak le az egészről: a Battlefield 2042 fogadtatása nem valami jó, idén ősszel nem biztos, hogy lesz egy Call of Duty-rivális tőlük, az új Mass Effect és a Dragon Age 4 számára még idő kell a BioWare-nek, és még sorolhatnánk. Magyarul: nincsen elegendő ütős anyaguk.

Akkor egy nyári rendezvényt ki is lehet húzni a naptárból.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu