SOROZATKRITIKA – Kasia Adamik és Olga Chajdas, a Netflixen futó Krakkói szörnyek társalkotói, mindketten rendezőként működtek közre a streamer 1983 című lebilincselő lengyel disztópikus thrillerében. Itt egy olyan tájat hoznak létre, ahol szörnyek, lidércek és démonok léteznek a korabeli Krakkó keretein belül. Egy patológushallgatókból és démonkutatókból álló csoporton múlik, hogy eldöntsék, mi a valóság és mi a rémálom. De lehet, hogy ez a kettő ugyanaz.

 

 

Az eleinte sötét és depressziós Krakkói szörnyek elég érdekesen indul egy igazi kelet-európai feelingű, lengyel lebujban. Rengeteg szexszel, piával és az álmok mögött megbúvó nagyszájú szörny ígéretével nyit az első évad. Van valami különleges Aleksandrában, főhősnőnkben, aki borzalmas vízióktól és álmoktól szenved: többek között olyan nőről, vagy lányról is, akinek az arcuk helyén egy tátongó lyuk van. Mindenesetre a dolgok érdekesebbé válnak, miután bekerül Zawadzki professzor órájára. Ő tud valamit, amiről mi nem tudunk, valamit, ami talán egy furcsa bálványhoz kapcsolódik, amit éppen akkor ásnak ki, amikor ő követi leendő diákját.

Később kiderül, hogy Zawadzki egy különleges paranormális képességekkel bíró fiatalokból csapatot alkotnak, amelyet a professzor „irányít” – tehát egyfajta lengyel X-Mennel van dolgunk. Ehhez csatlakozik Aleksandra, akinek – mint az hamar kiderül – szintén speciális tulajdonságai vannak.

 

 

Bizarr lengyel horror, a szláv mitológia és lengyel videójátékok alapján

 

Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznék, le kell szögezni, hogy a Krakkói szörnyek igencsak bizarr horroralkotás. Amíg nincs meg a pontos válasz, addig nem tudhatjuk, hogy mi is történik valójában ebben a sorozatban, addig az elég groteszk események láttán az egyszeri Netflix-néző hajlamos lesz gyorsan lepattanni. Az események túl hirtelen történnek, minden különösebb figyelmeztetés és ok-okozati összefüggés nélkül. Lehetőleg meg kell jegyezned mindent, és emlékezni rájuk, hogy meg tudd állapítani a jóval később értelmezhető összefüggéseket. Függetlenül attól, hogy a történet és a prezentáció elsőre mennyire bizarr (és helyenként elég amatőr is), a Krakkói szörnyek valahogy épp elég őrült ahhoz, hogy továbbra is a képernyő elég szögezzen.

Talán a második, vagy harmadik részben kezd összeállni, hogy kik is ezek a szláv mitológiából ismert szörnyek, démonok és istenek és mit akarnak ebben a középkori műemlékekkel teli, klasszikus szépségű, lengyel városban. A lengyeleknél egyébként az említett szláv mitológia szörnyei, démonjai mindig is remek alapanyagot nyújtottak, elég csak két lengyel videójátékos franchise-ra gondolni: a Witcher-sorozatra, vagy a szintén nagysikerű The Mediumra, amely egy lengyel SZOT-üdülőben játszódik. Egyébként az egyik szörnyet és jelenetet mintha egy-az-egyben a The Mediumból vették volna ki (amikor a játékban a szörny Marianne-t folytogatja), illetve maga a főszereplő is erősen emlékeztet Marianne-ra.

 

 

Hullámzó minőség

 

Az egyébként tényleg érdekes szláv mitológia szálon túl a Krakkói szörnyek minősége egyébként eléggé hullámzó – ez mind a horrorjelenetekre, mind a színészi alakításokra, mind úgy általában véve a történetre is igaza. Eleve kell egy elég erős ráhangolódás a sorozatra, hogy ne érezzünk bizonyos jeleneteket olyannak, mintha önmaguk paródiái lennének. Ez a „ráhangolódás” nagyjából azt jelenti, hogy a szláv mitológián alapuló természetfeletti részt hitelesnek érezzük, ami a helyenként kissé ripacskodó alakítások, máshol a tipikusan kelet-európai színvonalú szörnykidolgozások, vagy effektek tekintetében is jellemző.

Gyorsan hozzá kell tennem, hogy ez messze nem mindegyik a karakter, vagy szörnyeteg és horrorjelenet esetében igaz. A főszereplő karakterek: Alex, Lucky és a csapat többi tagja is általában szerethető és/vagy érdekes figura. A főgonoszt (akit egy kisfiú alakít) erősen „szokni kell”, de azért az biztos, hogy ez nem a legütősebb antagonista, akivel az utóbbi időben Netflixen találkozhattunk.

 

 

Ami Krakkóban történt, az inkább maradjon is Krakkóban?

 

Magyarán: most akkor érdemes időt beleadni ebbe a lassan kibontakozó és eleinte kissé idétlennek tűnő lengyel sorozatba, vagy sem? Az a nagy kérdés, hogy a szláv mitológián alapuló szürreális részt mennyire fogadod be, vagy sem. A helyenként kissé amatőr prezentáció, effektek, színészi alakítások és szörnykidolgozások sajnos erősen visszavesznek az élvezetből, de a sorozat azért összességében határozottan élvezhető és izgalmas. Ha az első két rész után rákapsz a sorozat „ízére”, akkor végigfogod izgulni, de ha ez a kelet-európai Supernatural nem a te eseted, akkor szerintem ne pazarolj rá túl sok időt, van elég hasonló alkotás a Netflix kínálatában.

-BadSector-