Már a Nintendo is figyel arra, hogy mi jön a Switch után

A nagy N a következő tizenkét hónap megjelenéseit nem is listázta teljesen ki (erről tegnap szó volt).

 

A Bloomberg néhány napja megkérdezte Furukawa Shuntarót, a Nintendo elnökét a Switch utáni konzolról, amiről nem nyilatkozott. Ez váltás az eddigiekhez képest (általában rögtön letagadta, hogy új konzolon dolgoznának). A befektetőknek tartott kérdezz-feleleket viszont a VGC lefordította, ugyanis Furukawa itt elismerte, hogy a cégnek jelentős fontossággal bír, hogy a Switch-ről finoman válthassanak majd egy új platformra…

Furukawa szerint a Nintendo Wii, a Nintendo DS, illetve további hardverek során elnyert tapasztalataikból tiszta számukra, hogy az egyik legnagyobb akadály a könnyű váltás a két hardver(generáció) között. A kockázat csökkentése érdekében a fogyasztóikkal hosszú távú kapcsolatok felépítésére koncentrálnak. Továbbra is új szoftvert (játékokat) fognak a Switchre csinálni, de a Nintendo fiókokkal kapcsolatos szolgáltatásokra és más IP-kre is koncentrálnak a játékokon kívül, hogy a fogyasztóiknak maradandó hatást kelthessenek.

A Nintendo elnöke megerősítette azt is, hogy tény, valóban bejelentették a first-party, exkluzív játékok megjelenési menetrendjét következő tavaszig, de ez csak részleges lista. A múlttal szemben változatos játékok menetrendjével rendelkeznek, akár a megjelenés utáni öt évben is, ugyanis a Nintendo Switchnnek jó ratja volt, így a cég az összes fejlesztési erőforrását egy platformra tudta koncentrálni.

Piers Harding-Rolls, az Ampere Analysis elemzője a VGC-nek elmondta, hogy a 2020-as erős Nintendo Switch eladásai 2020-ban a pandémia és az Animal Crossing: New Horizons miatt kifejezetten erősek voltak, de ezt leszámítva a platform a konzolok életciklusának eddig megszokott görbéjét mutatja. Az OLED modellel is az az elvárás, hogy az értékesítések csökkenjenek, mert a konzol a hatodik évébe lépett idén, és a nagy N előrejelzései is követik a mintát.

A Nintendo az április elején elkezdődött üzleti évre 21 milliós előrejelzést remél a Switch-nek, ami kevesebb az előző éves 23 millióhoz képest. Ha az új Zelda 2023 márciusának vége előtt jelenik meg, akkor ez egy kicsit visszafogott elvárásnak tekinthető, ugyanis ez a játék az alapmodellel vagy a Lite kiadással rendelkező játékosokat az OLED modellre való váltásra késztetheti. Ha valóban március vége előtt jön a The Legend of Zelda: Breath of the Wild folytatása, az Ampere ettől függetlenül is az előző évhez képest csökkenő eladásokat becsül, mert a Switch az életciklusának vége felé jár, és a következő konzol is úton van.

Az Ampere szerint az új Nintendo konzol 2024-ben fog megjelenni; addigra a Switch eladásai 146 milliónál tarthatnak, és így esély van arra, hogy a PlayStation 2 rekordját (158 millió) elérje.

Forrás: WCCFTech, VGC

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu