Június elején érkezhet a következő State of Play? [VIDEO]

Mivel a Sony évek óta nem vett részt az E3-on, nekik ez nem is E3-helyettesítő közvetítés lenne, hanem csak a szokásos júniusi ereszdelahajamat…

 

Már régóta itt lenne az ideje annak, hogy a Sony többet is eláruljon a készülő játékairól, vagy legalábbis azon címekről, amik (időzített?) exkluzívként készülnek PlayStation 5-re. (A PlayStation 4-et már nem nagyon említjük, hiába készül rá a God of War: Ragnarok… ami szerintünk az utolsó olyan PlayStation Studios-játék lesz, ami a 2013-as hardveren is képviseltetni fogja magát…)

A VentureBeatnek író Jeff Grubb a lent megtekinthető videóban azt mondta, hogy több forrása szerint is június első hetében jelentkezik a Sony egy műsorral. Ezt nem tudja megerősíteni, de mivel több embertől is hallotta, lehet benne valami, de az is lehet, hogy ebből sem lesz semmi… de ha kicsit belegondolunk a Sony készülő játékaiba, akkor érdemes átnézni a listát…

A God of War: Ragnaroknak komolyabb bemutatót kellene kapnia, pláne, mivel öt és fél hónappal 2022 eleje után járunk, és még mindig csak 2022-t említ a Sony megjelenési időszaknak (ezért nem csoda, ha a pletykák szerint átesik 2023-ra…). A Square Enixtől is hallottuk már, hogy ők a Final Fantasy XVI új trailer videójával elkészültek, így biztos, hogy ez is a műsor része lesz. A Luminous Productionstől az októberre halasztott Forspoken is a terítéken lehet.

Az Activision Blizzard elkezdte a Call of Duty: Modern Warfare II csendes marketingjét (a játéknak fix, hogy ez lesz a neve, az Infinity Ward már megerősítette), és mivel a Microsoft felvásárlási tranzakciója nem zárult le, a műsor része lehet ennek bemutatója is, hiszen a Call of Duty a PlayStation 4-en nyergelt át a Sony-hoz a Microsofttól. A PSL a saját forrásaira hivatkozva azt állítja, hogy június elején tervezi a kiadó a CoD bemutatóját…

Silent Hill; a Deviation Games FPS-e; a Haven Studios élő szolgáltatásos (live service) játéka; a Bluepoint Games Bloodborne-hoz kötődő projektje; a Naughty Dog The Last of Us: Factions projektje… lenne mit mutatni június 4-én.

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu