SOROZATKRITIKA – A Trónok harca tűzokádó hüllőkkel fémjelzett utódja augusztus 21-én indult el egy igazi féktelen sárkánylovaglással, amely egy magasabbra emelkedik. Az első évad egy igazi shakaespeare-i királydráma, sőt, sokszor tragédia volt, de annak ellenére sem kellett csalódni az új sorozatban, hogy némileg más a stílusa, mint az eredeti Trónok harcának.

A Sárkányok háza 1. évada hatalmas felelősséggel lépett a világra. Be kellett bizonyítania, hogy sárkányai ismét tudnak szárnyalni, még akkor is, ha elődjének (Game Of Thrones 8. évad) utolsó előtti évadja nagy csalódást okozott nézőknek. Ehhez jött még az a nyomás, hogy A hatalom gyűrűi 1. évadjának bizonyos értelemben az Amazon egymilliárd dolláros sorozatával, A Gyűrűk Urával is versenyre kellett kelnie. Így a bizalom visszaszerzése és a lehetőségeik bizonyítása között a sárkányoknak magasan kellett repülniük, és arra is koncentrálniuk kellett, hogy egyeduralkodók legyenek a streaming csatornák egén.

És most, hogy leülök, hogy leírjam a gondolataimat, miután tanúja voltam a véres finálénak, ünnepeljünk mindannyian egy olyan sorozatot, amelynek sikerült visszahoznia azt a Westerost, amit az elmúlt 5 évben hiányoltunk, és még többet hozzátennie a kiválóan képzett alkotókkal, Ryan Condal, Miguel Sapochnik & az istenével, George R.R. Martin-nal. Míg az első epizódról már szóltam az kritikámban, addig a rákövetkező epizódok sora nem más, mint egy féktelen sárkánylovaglás, ami ugyanolyan vad és szabálytalan, mint a karakterei, de mégis pontosan tudja, hogy mit tűzött ki célul.

Hamar előjönnek a „házisárkányok”

Míg az első részekben még a sorozat egyes hősei ifjúak és naviak, a későbbi epizódokban már mindenki felnőtt, nincs szó naivitásról, mert az események egyre kegyetlenebb és mocskosabbak módon alakulnak. Az ötlet, amit az alkotók végigvittek, mindig is az volt, hogy a szó szerinti háborúval szemben a valódi háborút mutassák be, ami a szülés, vagy a trónöröklés közben zajlik. Minden azon múlik, hogy az újszülöttnek milyen nemű, kinek az örököse lesz, milyen házat képvisel és mennyire rátermett. Az utolsó öt epizód ezt a gondolatot egy nagyon vad utazásra viszi, hiszen nem is egy, hanem három háborút látunk, amit a nők vívnak egymással. A sorozat főszereplőjéhez, Rhaenyrához (Milly Alcock és Emma D’Arcy) az évad során több megrázó esemény is kötődik, de az utolsó epizód két jelenete aztán tényleg sokkolni fogja a nézőket – sokkal inkább, mint bármi más az előző évadban.

A sorozat érdekesen alakítja a nők szerepét is: míg eleinte tárgyiasítja őket, mint egyszerű örökösöket adó gépeket, az évad második felében azonban kihozza belőlük az igazi erőt. Egy olyan világban, amit a férfiak és a nőgyűlöletük ural, itt van pár nő, akik megpróbálják megváltoztatni a dolgok menetét jóban, rosszban, ocsmányságokban, bármilyen módon, amit jónak látnak. Martin, Sapochnik & Condal leselkedő tekinteteken keresztül fedezi fel ezeket a nőket, és szórakoztató, ahogy először hagyják, hogy a brutális világ megkínozza, de egyben meg is erősíti őket, hogy az uralmuk még ígéretesebbnek tűnhessen.

Ami szintén ígéretes, az a döntés, hogy egyáltalán nem hígítják fel a dolgokat, egyszer sem mondják el a nézőknek, hogy mit is kellene érezniük a vásznon történtek kapcsán. Ott van például Daemonra és Rhaenyra. A kíméletlen, sokszor kegyetlen és indulatos nagybácsi és a tanácstalan unokahúg szerelmesek, különváltak, egy évtized után egyesülnek, de három élet árán (az egyiket Daemon viszi el), de a szerelmük tiszta marad egymás iránt, és most a helyes oldalról vonulnak be a háborúba. És igen, Daemon fizikailag is bántalmazza Rhaenyra-t. Akkor most drukkoljunk a dinamikájuknak, vagy féljünk attól, hogy bármeddig képesek elmenni, hogy életben hagyják a tüzet? Teljesen a nézőn múlik. A remek történetvezetés ragyogó példája.

Elsőrangú alakítások, de színésznőváltás kicsit „brutális” lett…

A sorozat második felében Emma D’Arcy vette át Milly Alcock helyét Rhaenyra szerepében. Ez egy trükkös csavar, mert most nem lehet a vad szellem a viselkedésében, mert ő egy kétgyermekes anya, aki vajúdva várja a harmadik gyermekét. D’Arcy érti a feladatot, és pontosan azt teszi, amit elvárnak tőle. A legjobb az egészben, hogy a dráma mindig a szituációban van, így a színészeknek finoman kell játszaniuk, és soha nem kell nyíltan, ripacskodóan drámaiaknak lenniük – ez is nagy különbség az alapsorozathoz képest. Ettől függetlenül azért az első részekben, amikor D’Arcy látjuk Alcock helyében, a hirtelen váltás kicsit zavaró.

Olivia Cooke Alicent Hightower, és a színésznő igazi finom tehetséggel büszkélkedhet. Tud szerető, őrült, gonosz, érzelmes lenni – akár egymás után is – és soha nem esik ő sem túlzásba, miközben mindezt nagyon jól csinálja. Jó lesz látni, hogyan teszi Alicentet összetettebbé a következő évadokban.

Matt Smith továbbra is az az erő, amivel elkezdte, és csak egyre jobb lett az évad során Daemon szerepében. Fabien Frankel író a sorozat végére megszilárdította gonosz tulajdonságait (Arthasra hasonlít a Warcraft univerzumból), nyilvánvaló okok miatt. Maga Smith vérprofi és a női karakterek mellett ő a hideg, mérhetetlenül kegyetlen, a végletekig macho és mégis rendkívül intelligens férfi antihős.

No és nem szabad megfeledkeznünk Eve Bestről sem, aki szintén tökéletes Rhaenys, azzal a kiegyensúlyozott merészséggel, amit ő hoz az asztalra, és ami annyira egyedi, és biztos vagyok benne, hogy a sárkánya nélkül is brutális tud lenni.

És végül ott van a végén Paddy Coinsidine, aki egész egyszerűen maga a tökéletesség, a shakespeare-i színjátszás kvintesszenciája, ahogy a fizikailag és átvitt értelemben is hanyatló király tragédiáját mesterfokon ábrázolja.

Az alakítások tehát elsőrangúak, meghaladják A trónok harca szintén magas színvonalát is.

Sárkány ellen sárkányfű – van azért olyan, ami kevésbé működik…

Azért sajnos Nem mintha az 1. évad nem akadozna. A készítőknek meg kell indokolniuk a hatalmas ugrásokat, amiket az 1. évadban tesznek, mert nehéz feldolgozni és nyomon követni. Ez kihat az ugrások körül felgyorsuló tempóra is. Például amikor Laena azt mondja a sárkányának, hogy égesse el, mert nem akar a Maesterek kezében meghalni egy halva született gyerekkel a testében, az nagyon megrázó jelenet, de olyan gyorsan jön, hogy nem üt annyira.

Továbbá egy olyan sorozathoz képest, ami egy királyságról szól, hol vannak az emberek, az egyszerű póri köznép? A legtöbb dolog a kastélyokban és az erődökben történik, így nagyon kevés lehetőség van arra, hogy a kapukon kívülre merészkedjünk. Nagy ritkán ez előfordul, de nem elég hangsúlyos.

Egy kicsit egyenetlen, de összességében profi első évad

A Sárkányok háza nemcsak a jól ismert hüllők miatt egyedi spin-off sorozata a Trónok harcának. A szinte teljesen a királyi ház körüli intrikákára koncentráló széria olyan, mint egy shakespeare-i királydráma, tele véres gyilkosságokkal, árulásokkal, kegyetlen döntésekkel. A színészek elsőrangúak, az események összességében izgalmasok, egyedül a hatalmas történetbeli ugrásokat nehéz időnként követni. Várjuk a következő évadot! Azt már szerencsére tudjuk, mikor kezdődik a forgatás…

-BadSector-