SOROZATKRITIKA – Eljött hát ez a nap is: a Trónok harca univerzuma – egy előzménysorozat képében – végre visszatért a képernyőkre. A Vastrónt kicipelték a filmstúdió raktárából, és visszavitték a Vörös Vár nagytermébe. A ruhatárból előszedték legfinomabb, középkori ruhákat és bundákat, és most már az új színészek bújhattak bele. A High Valyrian nyelv alkotóját, David J Petersont szintén kihozták a hibernációból, hogy új párbeszédeket írjon. Az HBO Max jóvoltából pár napja részt vehettünk egy olyan sajtóeseményen, amely során egy moziban nézhettük meg a legelső epizódot a Sárkányok háza sorozatból, amely 200 évvel a Trónok harca után játszódik.

 

Megérkezett a Trónok harca című epikus fantasy-sorozat régóta várt előzménye, amely nyolc hosszú évadon, több éven keresztül uralta a televíziós tájat. George RR Martin író 2018-as Tűz és vér című bestsellere egyes részeiből származik (a megjelenés keserédes pillanat volt a rajongók számára, akik azt remélték, hogy inkább befejezi A tűz és jég dala könyvsorozatot, amelyből a Trónok harca adaptálódott, mintsem előzményfilmet ír). A Sárkányok háza tehát a Targaryenek története, mely családból az eredeti sorozat alapvetően kiindult.

 

Minden itt van, ami ebben az univerzumban jól működött

 

Először a jó hír. A Sárkányok háza a Trónok harca szinte minden lényeges összetevőjét tartalmazza, méghozzá hasonlóan extravagáns mennyiségben. Hihetetlenül szemléletes erőszak. Orgiák. Prostituáltak. Vérfertőzés. A legcinikusabb célszerűségű házasságok. Végtelen cselszövés és politizálás. Nőgyűlölet, alkalmi és brutális. Hősnők, akik mindenáron be akarják bizonyítani, hogy ugyanolyan erős vezetők lehetnek, mint bármelyik férfi. És persze rengeteg pompás középkori karakternév (Lady Alicent Hightower, Ser Vaemond Velaryon, Lord Lyman Beesbury).

Mint korábban, itt is van néhány ötletes, hátborzongató és rendkívül kreatívan kegyetlen gonosztevő, és a jó öreg Ramin Djawadi epikus soundtrackje, elképesztően dinamikus vonósokkal, amelyek szárnyalnak és csapkodnak, mint a sárkányok, és dobok, amelyek olyanok, mint a dübörgő lópaták. A cselekmény pedig, ahogy azt a rajongók elvárhatják, a rivalizálás és a harag, az árulás és a bosszú bonyolult és lassan szövődő hálója.

 

Még hiányoznak az egyedi karakterek

 

Egy kulcsfontosságú területen azonban úgy gondolom, hogy a Sárkányok háza első epizódja egy kicsit elmaradnak a Trónok harcától. A szexen, a véren és a csatákon túl a Trónok harcát a szereplők sokszor groteszk, lidérces módon karakteres egyedisége tette olyan borzasztóan magával ragadóvá. Az elképesztően sok, rikítóan változatos és azonnal emlékezetes karakterek szinte egyfajta groteszk dickensi galériáját alkották. A sugárzóan gyűlölködő Cersei királynő. A baljóslatúan szenteskedő Főveréb. A vidáman szadista Ramsay Bolton. A vidáman rosszindulatú, félig szétégett arcú és magyaros nevű Sandor Clegane, a „Kutya”…

Persze ezek közül a nagyszerű karakterek közül néhány nem is szerepelt az első sorozatban és amúgy is csak az első részt láttuk. (Bár a külföldi kritikusok már hat részt is láttak és ők is panaszkodtak az ilyen karakterek hiánya miatt.) Talán a Sárkányok háza legjobb karakterei később is előkerülnek majd. Az eddig látottak közül azonban szerintem csak kettő mérhető igazán a Trónok harca szörnyetegeinek mennyiségéhez. Az első, Matt Smith Daemon Targaryen hercege, egy cselszövő, kígyószerű fenyegetéssel csúszó-mászó, gőgös szociopata. Kicsit olyan ő, mint Arthas a Warcraft világából. A másik pedig a dermesztő Lord Larys Strong (Matthew Needham).

A többiek közül azonban néhányan kissé funkcionálisnak tűnnek. A legnagyobb hiányosság egy Tyrion Lannisterhez, a Game of Thrones törpe Machiavellijéhez illő karakter. Húzósan szellemes, ördögien leleményes, állandóan bajba keveri magát, majd valahogyan kihúzza magát belőle: a Sárkányok házában senki sem rendelkezik az ő időként gonosz, máskor „jó”, csak kellően cinikus – de mindenképpen intelligens kisugárzásával.

 

Kicsit túl komoly még, de ígéretes

 

Valójában itt senki sem igazán vicces karakter. Nincs senki, aki a párbeszédeknek egy csipetnyi játékos lendületet és csípősséget adna, mint Tyrion, vagy a töketlenül tompa Bronn, vagy Lady Olenna Tyrell (a wodehousi nagynéni westerosi megfelelője).

Nem akarom azt sugallni, hogy a Sárkányok házának első epizódja csalódás lenne. (Ilyen eredménnyel nem is lehetne az.) Nem is az. Jól van megcsinálva. Ragyogóan van fényképezve. Tele van feszültséggel és már az első epizódban is olyan elképesztően kreatív jeleneteket láthatunk, mint az FPS módban megjelenített, rendkívül durva lovagi torna. És már alig várom azt is, hogy megtudjam, mi lesz a következő részben – hiszen még csak egyet láthattam. Csak hát a Trónok harca – ijesztően magasra tette a lécet.

Talán a sorozat további részéinek az új sorozatnak sikerül ezt megdöntenie. Kezdetnek azonban azt mondanám, hogy sokkal több sárkány van benne, mint eddig – de egy fokkal kevesebb varázslat.

-BadSector-