Phil Spencer magyarázkodik – drágulhatnak az Xbox-termékek?!

Az Xbox vezetője, Phil Spencer valószínűnek tartja, hogy a vállalatnak előbb-utóbb emelnie kell az Xbox Game Pass szolgáltatásának árát – minden más mellett.

 

 

Az Xbox Game Pass, az Xbox konzolok és az Xbox videójátékok ára is emelkedik valamikor a jövőben. Phil Spencer a WSJ Live-ban beszélt, és azt sugallta, hogy az Xbox nem fogja tudni „örökké” fenntartani a jelenlegi árakat.

Spencer elmondta: „Tartottuk az árakat a konzolunkon, tartottuk az árakat a játékokon, […] és tartottuk az árakat az előfizetésünkön. Nem hiszem, hogy ezt örökké tudjuk majd csinálni.”

„Úgy gondolom, hogy egy bizonyos ponton bizonyos dolgok árát meg kell emelnünk.” Phil Spencer azonban kijelentette, hogy az Xbox számára fontos, hogy az ünnepi szezonban is tartsa a jelenlegi árakat. Hiszen céljuk, hogy termékei a „bizonytalan” vásárlóknak is vonzóak legyenek.

Korábban a Sony megemelte a PS5 konzoljának árát a világ bizonyos területein. Ez arra késztette az Xboxot és a Nintendót, hogy mindketten biztosítsák a fogyasztókat: nem tervezik a konzoljaik árának emelését. Spencer megjegyzései szerint viszont ez az opció terítéken van. Hogy ez valóban megtörténik-e vagy sem, azt még nem tudni. Az Xbox játékosok azonban számíthatnak arra, hogy a Game Pass, a konzolok és a játékok árai legalább 2022 hátralévő részében változatlanok maradnak.

Jelenleg az Xbox Game Pass havonta 9,99 dollárba kerül az alap változatért, míg az Xbox Game Pass Ultimate 14,99 dollárba.

Nem tűnik valószínűnek, hogy a Microsoft úgy emelné az Xbox Game Pass Ultimate árát, hogy az sokkal magasabb legyen, mint amit a Sony jelenleg a Game Pass versenytársa, a PS Plus Premium kínál. A PS Plus Premiumért havonta 17,99 dollárt kell fizetni. Évente 119,99 dollárba kerül. Azok, akik megvásárolják a PS Plus Premium éves előfizetését, 60 dollárt spórolnak azokhoz képest, akik minden hónapban fizetnek az Xbox Game Pass Ultimate-ért. Viszont a Premium havi ára néhány dollárral megelőzi a Game Pass Ultimate árát.

Az Xbox játékosoknak egyelőre nem kell aggódniuk amiatt, hogy a közeljövőben áremelésre kerül sor, bár nem szabad elfelejteniük, hogy ez potenciálisan kilátásban van.

Forrás: The Wall Street Journal

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu