Sok újítással jött a PlayStation 5 új firmware bétája, nekünk még várni kell rá!

A Sony Interactive Entertainment a PlayStation Blogon alaposan összefoglalta, hogy milyen újdonságokat hordoz magában a PlayStation 5 új rendszerszoftverének béta verziója.

 

Egy részletet, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban elérhető hangparancsokat a játékmenetünk rögzítéséhez kihagyunk, mert ez minket nem érint. A firmware bétája jelenleg az Egyesült Államokban, Kanadában, Japánban, az Egyesült Királyságban, Németországban, illetve Franciaországban érhető el, így például hazánkban a következő hónapok során lesz itt az új rendszerszoftver, aminek újdonságait összefoglaljuk.

A Discord-integrációval PlayStation 5-ről is csatlakozhatunk a hangos beszélgetésekhez, amihez a Discord és PlayStation Network-fiókunkat egymáshoz kell kötni, majd PC-n vagy mobilon indítsuk el a beszélgetést. Ha korábban már linkeltünk, hogy a Discordon kimutassa, mit játszunk épp, meg kell ismételnünk a folyamatot a voice chat eléréséhez.

A barátunk profiljáról kezdeményezhetjük, hogy megossza kijelzőjét, vagy mi is így tehetünk (válasszuk a képernyő megosztása/Share Screen ikont a profilján). A hangos kommunikációs kártyán új játékcsatlakozó ikon lesz. A játékost kiválasztva bökjünk a csatlakozás a játékhoz/Join Game opcióra. A játékok központi/hub menüpontjában láthatjuk, hogy kinek van meg az adott cím, ki van online, és ki játszik épp vele. A csempéjére bökve látjuk, hogy ők mit csinálnak, és onnan elérhetjük a profiljukat a további interakcióhoz. A PlayStation Appból kézzel kiválaszthatjuk, hogy mely képeket vagy videókat töltsük fel, amit aztán meg lehet osztani a közösségi médián vagy a barátainkkal.

A VRR (változó képfrissítési ráta) már 1440p-n is támogatott, ha VRR-képes, HDMI 2.1-es kijelzőnk van. A Sony a 1440p-s kimeneti teszt paramétereit is módosította a konzolon, hogy több HDMI-kijelzőt támogasson ezen a felbontáson. (A beállítások – kijelző és videó – videókimenet – 1440p-s kimenet ellenőrzése, angolul Settings – Screen and Video – Video Output – Test 1440p Output alatt ellenőrizhető.) Amikor játékokat adunk egy listához, szűrhetünk vagy rendezhetünk benne. Könnyebben megtalálhatjuk a PlayStation VR és a PlayStation VR2-es címeket. Beállíthatjuk a támogatott játékoknál, hogy kik csatlakozhatnak, és kik küldhetnek meghívót, ha játszunk. (Beállítások – elmentett adatok és játék/app beállításai – előre meghatározott beállítások – online többjátékos játékok, és itt a ki csatlakozhat, ki küldhet meghívót opció, angolul Settings – Saved Data and Game/App Settings – Game Presets – Online Multiplayer Sessions; Who Can Join, Who Can Invite)

Ha egy PlayStation 4-es játékot töltünk le PlayStation 5-re, értesítést kapunk arról, hogy a felhőben ott a PS4-es elmentés, ha nem rendelkezünk a konzolon már vele. Ha egy PlayStation 5-ös játékot töltünk le vagy telepítünk, ha az be tud PlayStation 4-es elmentést tölteni (pl. cross-gen játék), ugyanezt az értesítést kapjuk. Persze ehhez kell egy PlayStation Plus-előfizetés. Helyi wi-fin vagy LAN-kábellel könnyen mozgathatjuk a játékaink, elmentéseink, profiljaink, beállításaink, képeink és videóink két PlayStation 5 között. Az első indításkor is lehetőséget ad erre a konzol, de a beállításokból később is megtehetjük, és a forráskonzol adatai érintetlenül megmaradnak rajta. Végezetül a képernyőolvasó kisegítő funckió elmondja, hogy az épp kijelölt elemről hova mozoghatunk, éss a több opciós komponensben az adott helyünket is közli. A weboldalakhoz is használhatjuk, és kereteket ábrázol a konzol az épp olvasott szekciónak. A DualSense kontrollert pedig kábelek nélkül is frissíthetjük. Csak csatlakoztassuk egy USB-kábellel, és a következő frissítésnél már a kontroller is frissül.

Elég tömény, de nekünk még várni kell rá.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu