Hideo Kojima majdnem elkaszálta a Metal Gear Solid 2-t a 9/11-es támadás után?!

Háromszáz (!) helyen módosították az MGS2-t, hogy ne hasonlítson a valós eseményekre – nyilatkozta nemrég Hideo Kojima.

 

 

Hideo Kojima nehéz helyzetbe került 2001. szeptemberében. A Metal Gear Solid 2 végén az Arsenal Gear Manhattanbe csapódik. A játékban a jelenet egyszerűen átugrik az óceánon át száguldó hajóról arra, hogy az több romos New York-i épület között feküdjön.

Néhány, a kulisszák mögötti részlet, amely az évek során nyilvánosságra került, világossá tette, hogy az Arsenal Gear városba zuhanását ábrázoló jeleneteket 9/11 miatt távolították el.

A Weekly Toyo Keizai magazinnak adott, nemrég lefordított interjújában Kojima azt mondta, hogy „A játék témáinak ábrázolása és számos hasonlósága a szeptember 11-i valós eseményekkel akkoriban alkalmatlanná tette a megjelenésre. A jogászokkal való konzultáció után a végeredmény az lett, hogy a játék 300 ponton átdolgozásra szorult. Mondanom sem kell, hogy válságban voltunk, és ez veszélyeztette a játék megjelenését és értékesítését.”

Kojima elmondta, hogy behívták egy megbeszélésre a Konami igazgatótanácsával. Ott elmagyarázta nekik az MGS2 történetének részleteit. „Mindenki arckifejezésén látszott, hogy >>ez nem jó<<„ – mondta Kojima.

Akkoriban a rendező úgy gondolta, hogy „a játékot nem ebben az időszakban kellene kiadni. Nincs más választásom, mint vállalni a felelősséget és lemondani a cégtől”. Két ember változtatta meg Kojima véleményét. Az egyik a Sony Computer Entertainment akkori elnöke, Ken Kutaragi volt, aki azt mondta neki, hogy „ez nem olyan ügy, ami miatt szégyenkezned kellene. Menj tovább, és add ki a játékot”.

Kojima emellett „e-mailben elérte Kagemasa Kozukit, a Konami alapítóját is. Ő azt válaszolta, hogy >>Én már döntöttem. A játékot ki kell adni. Mi a véleményed?<< Meghatódtam a szavai hallatán, és én is döntöttem”.

Bár a játék megjelenését „néhány héttel elhalasztották”, a Metal Gear Solid 2 végül 2001 novemberében jelent meg a kritikusok elismerése mellett, és a rajongók ma is szeretik.

Nem az MGS2 volt az egyetlen 2001-es játék, amely a 2001. szeptember 11. utáni változásokon ment keresztül. A Grand Theft Auto 3 megváltoztatta Liberty City rendőrautóinak dizájnját, hogy azok kevésbé hasonlítsanak a valódi New York-i rendőrség autóira. A PS1-en megjelent Spider-Man 2: Enter Electro-t elhalasztották. Ez azért kellett, megváltoztassák az utolsó pályát. Az ugyanis a World Trade Center tetején játszódott volna.

Forrás: Twitter

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu