Jövő héten javulhat a Diablo IV memóriazabáló állapota

Emiatt nem csoda, ha azt mondjuk, hogy PC-n a 16 GB RAM jóformán már kötelező, mert nem csak az internetes böngészők (főleg a Google Chrome) képes kétpofára enni a memóriát!

 

Már a júniusi megjelenés előtt is érzékelhető volt, hogy az Activision Blizzard játéka PC-n memóriaszivárgással küszködött, azaz egyre több és több RAM-ot zabált a futtatása közben, ami oda fajulhat, hogy elkezdi a PC-nk lapozófájlját használni, ami a memóriánál lassabb, és emiatt szaggatásba futhatunk, vagy rosszabb esetben lefagy az egész (ami ugyebár a Hardcore módban a karakterünk halálát eredményezi… és ez nem éppen fair, hiába fejlesztik már erre a megoldást).

Adam „PezRader” Fletcher, a Diablo 4 nemzetközi közösségi igazgatója a Redditen azt írta, hogy a fejlesztők igyekeznek megoldani a memóriával kapcsolatos problémát, és a jövő hét során érkező patch elvileg ezt orvosolni is fogja. A terveik szerint a patch július 18-án érkezik, és Fletcher szerint kissé trükkös volt a memóriaszivárgásos hibát kijavítaniuk. Remélhetőleg a gyengébb, régebbi gépeken így stabilabb élményt kaphatunk majd.

A patch 18-ai letöltésével egy időben jönni fog a Season of the Malignant is, ami 20-án veszi kezdetét. A Rebirth funkció is a témák között volt. Ez a Diablo III-ban is ott volt, de a IV-ből kimaradt. Fletcher szerint MÉG nem opció ez a Diablo IV-ben, de a csapat tagjaitól sokat hallotta, így nekik tudomásuk van arról, hogy a játékosok hiányolják. Ez a funkció azt jelenti, hogy egy nem szezonális karaktert átalakíthatunk egy szezonálissá, resetelve a fejlődését, felszerelését és szintjét, azaz képletesen újjá is születik a lenullázással.

A Redditen pedig felbukkant egy bug, aminek videóját sajnos a Diablo IV subredditjének moderátorai töröltek (itt megkérdeznénk, hogy mire fel ez a túlbuzgóság?). A High-With-You nevű felhasználó a játék Scosglen régiójában az A Sodden Pact nevű küldetést teljesítette volna. A céltól északra találtak egy kincsesládát… ami minden egyes klikkre dobott lootot. Kár, hogy ezt videóban nem tudjuk megmutatni, mert felettébb humoros látvány lehetett. (Ez is biztos memóriaszivárgást okozott.)

Forrás: WCCFTech, PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu