Az orosz játékosok többsége kalózkodásra kényszerül!

Egy tanulmány megdöbbentő (de eközben nem annyira meglepő) eredményhez vezetett.

 

Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja következtében az ipar külföldi érintettsége alaposan megcsappant, és a játékipar is nagyban kivonult az országból. Az orosz játékfejlesztői kollektíva és iskola, a School XYZ új tanulmánya szerint egyre rosszabb a kalózkodással kapcsolatos helyzet. Tíz megkérdezettből hét (69%) beismerte, hogy 2022-ben legalább egy játékot warezolt, és 51%-uk szerint 2022-ben többet töltöttek le 2021-hez képest. A tanulmány 2023 júniusban zajlott le, és 1500 embert kérdeztek meg. A letöltött játék fogalma Emma Yusova, az XYZ School egyik vezetője szerint főképp a torrent trackerekről letöltött játékokra vonatkozik.

A megkérdezettek 27%-a három, vagy annál több játékot is letöltött, 20%-uk pedig minimum tizet. 31%-uk nem, többségében morális okokból, 7%-uk pedig tavaly egyetlen játékot sem vásárolt. Talán amit Gabe Newell, a Valve vezetője mondott régebben a kalózkodásról (terjesztéssel kapcsolatos problémák miatt folyamodnak ehhez az emberek), az nem hülyeség. Valóban, ha a tartalomhoz legálisan és könnyen nem lehet hozzáférni (itt bármit lehet mondani, akár egy olyan külföldi sorozatot is, amit itthon soha, vagy csak évekkel később tűznek műsorra…), akkor a kalózkodás máris vonzónak tekinthető.

A Steam bár Oroszországban továbbra is működik, az orosz felhasználók a helyi bankkártyákkal nem vásárolhatnak, és alapvetően nem engedélyezett a vásárlás számukra, de trükkökkel lehet (ajándékkártyákkal, kódokkal). A moszkvai Watt Studio vezérigazgatója, Yegor Tomsky szerint a játékosok hozzászoktak a Steamen az egy klikkes vásárláshoz, és most ugyanolyan könnyű a kalóz változat letöltése, és ezért mindenki inkább spórol.

Eközben az orosz kormány (elég lenne Putyint mondani, hiszen egy ember áll minden mögött, és a többi csak bábfigura, és Magyarországon is ugyanez a helyzet) homokba dugja a fejét, és inkább helyi cégekkel igyekszik a külföldieket pótolni. Régebben írtunk már arról, hogy az Unreal Engine és a Unity helyi helyettesítésére indított programot, és elindított egy állami eSport-iskolát, és olyan lépések is történtek, hogy több online játékban terjesztik a propagandát (pl. a Minecraftban; itthon pedig elég az állami tévékre kapcsolni).

Vlagyimir Putyin, az orosz elnök egy olyan találkozón vett részt a Kremlben, aminek a címe is vicces (Oroszország – a lehetőségek földje), és itt több ipari vezetővel találkozott. Például Anna Kozlova, a nemrég államilag támogatott játékfejlesztői verseny győztesének beszédére is reagált, és a játékipari tevékenységekről sem mondott le. Mindez a Games of the Future (A jövő játékai) kezdeményezés alatt fut.

„Teljesen egyetértek Önnel: a videojátékok, amivel foglalkozik, nem játék. Először is, ez egy kolosszális üzlet, tudjuk, több milliárd dolláros. De a legfontosabb dolog, az abszolút legfontosabb dolog nem a pénz. Az, hogy – ahogyan helyesen megjegyezte – [a játékoknak] a művészet és az oktatás metszéspontjában kell lenniük. A játékoknak segíteniük kell az ember fejlődését, segíteniük kell önmaguk megtalálásában, segíteniük kell az ember nevelését mind az egyetemes emberi értékek, mind a hazafiság, mind pedig szélesebb értelemben véve a humanitárius szempontok keretein belül. Ami A jövő játékait illeti, ennek az elképzelésnek az egyik szerzője itt van. Vagyis ez az ötlet már régóta kering, de nem mindenhol vált be, sőt, mondhatni, még sehol sem vált be. De úgy gondolom, hogy az [új] vezetés alatt meg fog valósulni,” olvasható a Kreml weboldalán.

És csak nem adják fel.

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu