Blizzard: 4-400 óra között bármilyen hosszú játék készülhet

A már a Microsoft alá tartozó cég nem zárkózik el attól, hogy konzolokra portolja a World of Warcraftot.

 

Mike Ybarra, a Blizzard elnöke a The Verge-nek adott interjút, ahol elmondta, hogy új korszak elé tekint a csapat, amelyben például a szabadság is nagyobb hangsúllyal lesz jelen: „Azt hiszem, ahogyan [Phil Spencer] megközelíti a csapatépítést, a kultúrára és a kreatív szabadságra való összpontosítást, az a Blizzardnak sokkal inkább a független stúdió érzését fogja adni, mint valaha. Erre gondolok valójában, amikor a lehetőségek új korszakáról, a felhatalmazásról, a játékosok még jobb kiszolgálásáról beszélek, mint eddig bármikor. Nem félünk új IP-ket létrehozni. Nem félünk felforgatni a modelleket […], és úgy is megvalósulhat, hogy lehet valaki, akinek van egy ötlete egy négyórás vagy egy 400 órás élményhez.”

A Bloombergnek pedig azt mondta, hogy egy új StarCraft megvalósítása elől sem zárkózik el, de nem biztos, hogy valós idejű stratégia lesz. Neki kell valaki, akinek megvan a víziója és szenvedélye, Ybarra pedig áldását adná a projekt kivitelezésére. (Csak aztán ne úgy érjen véget, ahogy anno a törölt FPS, a StarCraft: Ghost…)

A BlizzConon pedig a Gamesradar beszélgetett el Holly Longdale-lel, aki most már a World of Warcraft felelős producere és a Blizzard alelnöke. Korábban az EverQuest franchise tervezőjeként és felelős producereként már nem kevés tapasztalatot szerzett az MMORPG-k életben tartásával kapcsolatban, és szerinte abszolút lehetőség van arra, hogy a két évtizede futó Warcraft MMO végül konzolokra (vagy legyünk őszinték: Xboxra…) megjelenhet:

„Hát persze! Igen, állandóan erről beszélünk. Azt hiszem, elég jól állunk, ezért is beszélünk róla. Ami a korábbi megjegyzésedet illeti, a konzolos közönség számára valószínűleg más lesz a megközelíthetőség. Jelenleg a Worldsoul Saga-ra koncentrálunk. De ha ez felmerül, akkor majd újra átgondoljuk a dolgokat, de elég dolgunk van most is. Itt van ez a három kiegészítő, és nagyon izgatottak vagyunk miattuk. De igen, természetesen [fontolgatjuk a konzolos verzió]. Nagyon őszintétlen lenne azt mondani, hogy mi nem… persze, hogy beszélünk erről. Most már mi is a Microsoft része vagyunk,” mondta Longdale.

Hurráoptimizmus.

Forrás: WCCFTech, WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu