Mortal Kombat 1: érkezik Peacemaker, méghozzá egy méretes patch keretében!

A Mortal Kombat 1 legújabb frissítésének teljes listája elérhetővé vált, kiemelve a Peacemaker mellett érkező összes újdonságot.

 

 

A NetherRelam most tette közzé a Mortal Kombat 1 új Peacemaker frissítés javítási jegyzeteit, amely már elérhető a korai hozzáférésben azok számára, akik megvásárolták a játék prémium kiadását. Bár egykor viszonylag ismeretlen DC Comics antihős volt, Peacemaker (valódi nevén Christopher Smith) az elmúlt néhány évben sokak figyelmét magára vonta. Nem kis részben köszönhetően a WWE sztár John Cena szereplésének a DC Extended Universe projektjeiben. Mint például az Öngyilkos osztag és a Peacemaker sorozat a Maxon.

Ez vezetett oda, hogy Peacemaker DLC vendégharcosként bekerült a Mortal Kombat 1-be a korábban megjelent Omni-Man és a hamarosan megjelenő Homelander mellé.

A rajongók végre megkapták az első teljes ízelítőt arról, hogy Peacemaker hogyan fog játszani a Mortal Kombat 1-ben a hónap elején egy karaktertrailerben, amely kiemelte a békeszerető igazságosztó mozdulatsorát, a Fatal Blow-t, és Peacemaker MK 1 Fatality-jét, amelyben a sisakjából érkező hangrobbanással szétzúzza az ellenfelét. A maradványokat pedig megeteti szeretett háziállatával, Eaglyval. John Cena a fent említett DCEU-projektekből ismert szerepét adja vissza mind hangban, mind képmásban. Így a Peacemaker mozis és streaming megjelenéseinek rajongói hiteles élményt kapnak, ahogy gúnyolódik az ellenségeivel. Lövések, sisaktámadások, sőt, még egy Amerika kapitány-szerű pajzs is elszabadul.

Nem maga a Peacemaker az egyetlen új tartalom, ami a Mortal Kombat 1-hez érkezik. Ugyanis NetherRelam nemrég közzétette a teljes javítási jegyzetet, amely részletesen bemutatja a játék minden fejlesztését, amit most, hogy a Peacemaker az Early Accessben van. A Steam és az Epic Games Store megnöveli az MK1 PC-s helyigényét. Ez azért kell, hogy a jövőbeni Kombat Pack tartalmak is elférjenek. Minden rendszerben érkeznek javítások különböző hibákhoz. Valamint a meglévő MK 1 játszható karakterek módosításai.

A Mortal Kombat 1 legújabb frissítési javításával érkező egyéb változások közé tartozik a játékprofil manuális összekapcsolásának lehetősége egy WB Friends-fiókkal, valamint a crossplay-támogatás és a Social Menu, amellyel a játékosok más felhasználókat adhatnak hozzá a WB Friend Listájukhoz.

Az Invasions mód is kap néhány finomítást. Például új HUD-jelzőket a játékban, amelyek a meccsek során a játékos és az ellenfelek Invasion karakterszintjét és elemtípusait mutatják. Vannak olyan mutatók is, amelyek az aktív módosítókat mutatják a mérkőzés alatt. Illetve, a Harcos és Kameo XP jutalmak jelentősen megnőttek az Encounters alatt.

Végül, az MK1 gyakorló módja mostantól lehetővé teszi a játékosok számára, hogy karakter-specifikus mechanikákat állítsanak be a játszható harcosok és a Kameók számára egyaránt. A hamarosan megjelenő Kameo Fighter Janet Cage (a Mortal Kombat főszereplőjének, Johnny Cage-nek a női alternatív univerzumban játszódó változata) támogatása is bekerült a játékba. (A DLC valamikor márciusban várható.) Mint már említettük, aki megvásárolta a Mortal Kombat 1 Premium Editiont, az most Peacemaker-ként vetheti bele magát a csatába. Mindenki másnak várnia kell a teljes megjelenéséig, március 7-ig…

Forrás: MKGS

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu