„Majd az MI megcsinálja a tartalmat helyettünk” ?! – Az EA játékfejlesztői ezt szeretnék!

Andrew Wilson, az Electronic Arts vezérigazgatója is beszélt a generatív, azaz tartalomalkotásra képes mesterséges intelligenciáról a cég negyedéves üzleti jelentése során.

 

Wilson szerint a fejlesztési folyamatok több mint felét a generatív MI segítségével javítani lehet, hogy ezzel nagyobb, immerzívebb világok szülessenek a fejlesztéshez szükséges idő alatt. Szerinte az Electronic Arts stúdiói „kiéheztek” arra, hogy ezt a technológiát alkalmazzák. A cél Wilson szerint a jobb, innovatívabb játékok gyorsabb fejlesztése és kiadása. (Zárójelben hozzátesszük: és ezzel hány embert fognak végül elküldeni?)

„Ahogy a generatív mesterséges intelligencia első pilléréről gondolkodunk, azt vizsgáljuk, hogyan tehet minket hatékonyabbá, hogyan adhat több erőt a fejlesztőinknek, hogyan adhat nekik több időt, és hogyan teheti lehetővé, hogy gyorsabban jussanak el a szórakozáshoz. Amikor erre gondolunk, az az elvárásunk, hogy ez egy jelentős lehetőség számunkra. Elemzést végeztünk az összes fejlesztési folyamatunkban. Jelenleg, a korai értékelésünk alapján úgy gondoljuk, hogy a generatív mesterséges intelligencia fejlődése a fejlesztési folyamataink több mint 50%-ára pozitív hatással lesz. Az egész vállalatnál vannak olyan csapatok, amelyek valóban ennek megvalósítására törekednek. A második fázis számunkra természetesen az, hogy hogyan bővítjük tovább a játékainkat. Hogyan építhetünk nagyobb világokat, több karakterrel és érdekesebb történettel? Ha a hatékonyság a következő 1-3 év során valóban elkezdődik, akkor az elvárásaink szerint 3-5 éves távlatban képesek leszünk arra, hogy a hatalmas online közösségeink és a nagy sikerű történetmesélés részeként nagyobb, magával ragadóbb világokat építsünk, amelyek több játékost vonzanak be a világ minden tájáról.

Talán egy több mint 5 éves távlatban elgondolkodunk azon, hogy hogyan vegyük az általunk létrehozott eszközöket és kínáljuk fel azokat a közösségnek, hogy új, érdekes, innovatív és különböző típusú játékélményeket kaphassunk. Ismétlem, nem azért, hogy helyettesítsük azt, amit mi csinálunk, hanem hogy kiegészítsük, javítsuk, kiterjesszük és bővítsük az interaktív szórakoztatás jellegét, hasonlóan ahhoz, ahogyan a YouTube tette a hagyományos filmek és televíziók esetében. Az egyik nagy előnyünk természetesen az, hogy 40 évnyi adat áll rendelkezésünkre. Ha az 1-3 éves hatékonyságra, a 3-5 éves bővítésre és az 5 éves időhorizonton történő átalakításra gondolok, akkor nagyon is valószínű, hogy 40 évnyi saját adat birtokában, amelyet be tudunk táplálni ezekbe a modellekbe, képesek lehetünk felgyorsítani ezt az időtávot. A fejlesztőink között igazi éhség volt arra, hogy ezt minél gyorsabban elérjük, mert ismétlem, a szent grál számunkra az, hogy gyorsabban tudjunk nagyobb, innovatívabb, kreatívabb, szórakoztatóbb játékokat készíteni, hogy gyorsabb ütemben, globális szinten több embert tudjunk szórakoztatni világszerte,” mondta Wilson.

Nem részletezte, hogy melyik generatív MI-ről van szó, de a közönséget az Inworld és a Convai célozta meg, amik az NPC-k számára lehet érdekes. Ettől függetlenül továbbra is csak egy üzletembert hallunk beszélni, nem egy, a játékosokért dolgozó vezérigazgatót.

Forrás: WCCFTech, The Motley Fool

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu