Ódákat zengtek Quentin Tarantino törölt tizedik filmjéhez – milyen mozit készít végül a híres rendező?!

MOZI HÍREK – Quentin Tarantino félbehagyott The Movie Critic-jét az egyik legnagyobb, soha el nem készült filmként dicsérték, miközben a rendező újra nekilátott utolsó filmjének…

 

 

Quentin Tarantino most törölt 10. és egyben utolsó(nak szánt) filmjét, a The Movie Critic című alkotást a Sony Pictures elnöke, Tom Rothman az egyik legnagyobb filmként jellemezte, amely soha nem készült el. A mostanra már nem létező projektet 2022-ben jelentették be. A cselekmény részletei az elmúlt két évben folyamatosan kerültek nyilvánosságra.

Tarantino azonban megdöbbentette az egész rajongótáborát, amikor váratlanul bejelentette, hogy a filmet törölte, és másfelé fordítja figyelmét utolsó projektje kapcsán.

Tom Rothman kommentálta a film törlését (a Deadline-on után). Csak dicsérete és tiszteletét fejezte ki Tarantino döntéséért. „Azt akarja, hogy az utolsó filmje jelentőségteljes legyen a számára” – mondta Rothman, és ezzel arra célozgatott, hogy miért mondta le a rendező a régóta várt utolsó filmjét. Áprilisban derült ki, hogy Tarantino elvetette a projektet, és újrakezdi a 10. filmjét. Rothman így nyilatkozott:

„Határtalanul tisztelem Quentint, ő egy igazi művész, akinek a művészete mindennél fontosabb. Ezt tiszteletben tartom. És azt hiszem, nagyon-nagyon eltökélt abban, hogy a 10. filmje lesz az utolsó nagyjátékfilmje. Biztos vagyok benne, hogy még sok-sok élénk, kreatív dolgot fog csinálni, mert ő a kreativitás abszolút forrása, de azt akarja, hogy az utolsó filmje jelentőségteljes legyen számára. És mit fogsz erre mondani? Csak annyit, hogy >>csak így tovább, bébi.<<”

Tim Rothman ezután egy olyan kifejezéssel jellemezte a The Movie Critic-et, amelyet minden idők legnagyobb rendezőihez kapcsoltak, és Tarantinót ezekhez a nagyurakhoz hasonlította.

„Azt hiszem, úgy fog bevonulni [a történelembe] … és Kubricknak és sok nagy rendezőnek volt ilyenje … mint talán az egyik legnagyobb film, amit a világ soha nem fog látni”.

 

Quentin Tarantino utolsó filmje „még jobb” lesz, mint a The Movie Critic

 

Rothman nyilatkozatából sem derült ki pontosan a film koncepciója (de közvetlenül kapcsolódott a Volt egyszer egy… Hollywoodhoz, és Brad Pitt visszatérne Cliff Booth szerepében). Ám azt mondta, hogy Tarantino jó döntést hozott. A rendező 10 projektre tervezett filmográfiája mára már afféle hollywoodi legendává vált. Tarantino a rendezői pályafutása kezdete óta azt mondta, hogy csak 10 filmet tervez készíteni, mielőtt eltávolodik a rendezői székből.

A The Movie Critic törlésével a 10. filmje és az előző filmje, a már említett Volt egyszer egy… között eltelt idő lesz a leghosszabb szünet, amit Tarantino valaha is tartott a filmek között.

Rothman megvédte ezt a szünetet, és Tarantino döntését, hogy újrakezdi. Teljes mértékben bízik abban, hogy bármit is dönt a rendező a következő filmjéről, az még nagyobb lesz. Rothman így nyilatkozott:

„Nagy vigaszt nyújt számomra az a teljes bizonyosság, hogy akármilyen filmet is fog majd az utolsó filmjeként elkészíteni, az valójában még jobb lesz”.

Tarantino tizedik filmjéről egyelőre nem árultak el részleteket vagy gyártási ütemtervet. A The Movie Critic forgatását idén kellett volna elkezdeni. Valószínű azonban, hogy még egy-két évbe telhet, mire a rendező véglegesíti élete utolsó filmjének forgatókönyvét.

Forrás: Deadline

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu