Kiderült, miért kapott Magyarországon vörös 18-as karikát a Venom 2. – Vérontó

MOZI HÍREK – A világon szinte mindenhol PG-13-as (vagy ahhoz hasonló) korhatárbesorolást kapott a Venom 2. – Vérontó, azonban nálunk 18 éven felülieknek ajánlják. Most az is kiderült, miért.

 

Venom a Marvel-filmek nagyon durva külsejű „rosszfiúja”: egy szimbióta, aki a gazdatestet megszállva elég durva módon intézi el ellenfeleit: szétmarcangolja őket, vagy lenyomja a nyelvét áldozatai torkán. Ettől függetlenül a Tom Hardy főszereplésével készült első Venom film mindössze 13 éven felülieknek szólt, magyarán alaposan visszavették az erőszakot benne. Nincs ez másképpen a Venom 2. – Vérontó című folytatással sem, hiába szabadul el benne egy pszichopata sorozatgyilkos és szimbiótája – legalábbis a külföldi korhatárbesoroló intézmények szerint. Nem úgy a magyar Nemzeti Filmiroda besorolása alapján, amely a filmet 18-as karikával látta el. (És nem 18+-szal, ahogy az egyébként helytelenül szerepel az üggyel továbbra is foglalkozó IGN második cikkében.)

A Venom 2. – Vérontó egyébként sok rajongó véleménye alapján lehetne keményebb, ha már egy ennyire brutális Marvel-karakterrel (illetve annak szimbiótájával) van dolgunk, amelyik időnként lenyomja a nyelvét áldozatai torkán. (Hozzá kell egyébként tenni, hogy a Netflixen sokkal brutálisabb Marvel-sorozatokat is láthatunk: elég a helyenként iszonyúan kemény Daredevilre, vagy a Punisherre gondolnunk – hozzájuk képest Venom még így is bőven az megmarad a PG-13 szintjén.) Ugyanakkor az alkotók mégis úgy vélték, hogy érdemesebb visszafogni az erőszakot, így a PG-13-mal sokkal szélesebb réteget érhetnek el. Nálunk ezt a Nemzeti Filmiroda másképpen gondolta és ötös (18-as) besorolást adott a filmnek, ami egyébként pusztán egy ajánlás, tehát ettől még a fiatalabbak is megnézhetik azt.

Ami viszont biztos, az a tény, hogy a film nem az LMBTQ tartalom miatt, hanem a benne fellelhető erőszakos tartalom miatt kapott piros 18-as karikát. Bár a nem olyan régen elfogadott gyermekvédelmi törvény alapján ezt is gondolhatná az ember, (ahogy erről korábban is írtunk) hiszen Magyarországon a leszbikus, meleg, transznemű, tehát nem ciszhetero karaktereket tartalmazó alkotásokat igyekeznek száműzni például a televízióadók műsoráról.  Az IGN ugyanakkor megkereste a hazai forgalmazót, az InterComot, és azt a választ kapta a kérdésre, hogy a besorolás indoklása nem tartalmaz semmilyen LMBTQ-tartalomra vonatkozó állítást, vagyis az erőszakos jelenetei miatt kerül rá a vörös plecsni a promóciós anyagokra. Mi magunk inkább az eredeti forrást: magát a Nemzeti Filmirodát hívtuk fel, amely lényegében megerősítette ezt az állítást. Magyarán: pusztán az erőszakossága miatt kapott 18-ast karikát a film, nem valamilyen LMBTQ-tartalom miatt. Hogy akkor mégis mennyire „véres” a Venom 2, azt pénteken mi magunk is megtudjuk, amikor BadSector végre megnézi sajtóvetítésen a filmet.

Forrás: IGN Magyarország

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here sincs 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu