Tom Hanks ismét visszatér, mint a rettenthetetlen Robert Langdon professzor, hogy ezúttal az Illuminati nyomába eredjen. A második Dan Brown regényadaptáció talán még inkább könyvízűre és sikeredett, ráadásul ezúttal elég kiszámítható is.
Az Angyalok és Démonok a két regény szempontjából kronológiailag előrébb van, mint a Da Vinci kód, bár a film inkább nem is feszegeti ezt a kérdést. Langdon professzor ezúttal egy sorozatgyilkos nyomában liheg, aki egy fizikus, Leonardo Vetra meggyilkolása után sorra intézi el rendkívül kegyetlen módon a Vatikán bíborosait. Rituális gyilkosságokról van szó és mindegyik holttesten a híres középkorban alakult, titkos szervezet, az Illuminati jele található.
(Hogy mi is volt az Illuminati, az a linkre klikkelve megtudhatjátok.)
Langdon mellé a meggyilkolt professzor csinos lánya, Vittoria Vetra is betársul és ketten erednek a profi gyilkos nyomába.
Illuminati!
A sztori igazából izgalmasabbnak hangzik, mint amilyen a film első szakaszában. Bár imádom a középkori eredetű történeteket és rejtélyeket, itt eleinte olyan sótlan és unalmas párbeszédeken keresztül próbálják ezeket lenyomni a néző torkán, hogy majd elaludtam rajta. Később azért beindulnak az események, de hogy eleinte nem rágtam le a tíz körmömet, az enyhe kifejezés.
A probléma szerintem továbbra is az, hogy Ron Horward képtelen valahogy kimenekülni a „könyvízű” stílus csapdájából, pedig egy film feladata nem az, hogy mondatról mondatra, jelenetről jelenetre visszaadja az eredeti alkotást. Ráadásul a regény ismerői mesélték, hogy fontos dolgokat változtattak meg ez eredeti történethez képest, szóval annyira nem is volt érdemes ennyire ragaszkodni hozzá.
Nem egy Rózsa neve…
A film sztorija némileg emlékeztetett a Rózsa neve című klasszikus Umberto Eco regényre és a belőle készült Sean Connery filmre, de vesztére, mert az klasszisokkal jobb volt. Hogy miért? Nos, egyrészt az intellektuális nyomozó figurája itt Sean Connery-vel ellentétben dögunalmas: Tom Hanks a szokásos módon egyfajta figura eljátszására képes: Tom Hanks-ére.
Még szerencse, hogy itt van Ewan McGregor, aki tényleg rendkívüli színészi tehetségével képes bebizonyítani, hogy a Transpotting vagány narkósa, vagy Obi Wan Kenobi után is bele tud bújni egy egész másféle karakter bőrébe. A csinos, feketehajú Ayelet Zurer is jól játssza Vittorira Vetra szerepét. Ugyanakkor a többi egyházi karakter elég semmitmondó és unalmas, és a sorozatgyilkos sem tartozik a legérdekesebb szereplők közé.
A filmnek persze volt megint egy kis egyház-ellenes (vagy legalábbis az egyházat némileg piszkáló) „bukéja”, ahogy azt már Dan Brown-tól megszokhattuk, és bizonyos körök prüszkölnek is a filmre rendesen, de azért összességben elég ártalmatlan.
Az író természetesen ismét olyan történeti elemeket használt fel, amelyeket a történelem csak félig igazolt: az Illuminati például egy nagyon rövid ideig fennmaradt szervezet volt az 1700-as évek végén, de hát végül is fikcióról van szó, így ennyi belefér.
Angyali vagy démoni?
Az Angyalok és Démonok összességében azért nézhető film, csak első szakaszt kell kibírni elbóbiskolás nélkül. A sztori elég kiszámítható a karakterek sem túlzottan eredetiek – még szerencse, hogy pár jó színész (főleg McGregor) megmentik az egészet. Aki szereti Dan Brown-t, szerintem azért ne hagyja ki, végül is egész korrekt adaptációról van szó.
-BadSector-
