SPOTIFY – Ha nőként eltökéled magad afelé, hogy elhelyezkedsz a zeneiparban több féle úton is elindulhatsz. Az egyik, a menő-csajok útja, az ilyenekre a Rihanna és Beyonce félék lépnek rá és bizony vezetik is a slágerlistákat. Persze nem a személyükben van az energia, hanem a mögöttük dolgozó csapatban, a dalszerzőkben és a küllemükben. A menő-csaj-énekeseket ezen tényezők tartják a víz felszínén.
A második típus nem más mint az erős-nő, aki hirdetve a feminim jogokat és nő-mivoltjának előnyeit kiáll a színpadra és megmutatja, hogy azon kívül, hogy „dögös” van más is a tarsolyába, méghozzá világokat rengető erő. Ilyenek voltak eredendően példának okáért a Pussy Cat Dolls (ex)tagjai.
A harmadik típus pedig, mint alanyunk is a megsebzett nő, aki fájdalmait, kudarcait önti dalokba. Számunkra, zenehallgatók számára talán ez a beállítottság a legidegesítőbb és nem csak azért mert az ilyenből (marha) sok van, hanem azért mert az általunk megélt kudarcok, fájdalmak nem szívesen látott/hallott vendégek, de ezek a birkák folyton lenyomják a torkunkon.
A penge
Nem Wesley Snipes-ról van szó, bár az biztos, hogy meglátogathatná Ashley-t egy agresszív véleménycsere erejéig.
Ashley Monroe számszerinti harmadik albumának az alcíme lett a „The Blade” és a harmadik típusú besorolása miatt ez nem egy szamuráj kardot takar. Hölgyünk személyében újfent kaptunk egy akkut depressziós csajszit aki minden égbekiáltó fájdalmával, csalódásaival igyekszik leterhelni az alapból túlterhelt agyunkat.
Az album hallgatása közben számomra is egyértelművé vált, hogy két módon szabadulhatok meg az Ashley által közvetített érzésektől. Vagy pengét szorítok haránt a combom fő-ütőeréhez, vagy keresek valami kevésbé öngyilkos hajlamú produktumot. Szerencsére jól (ACDC) döntöttem.
Dörmögjünk tova…
Jöjjön egy két pozitívum az „alázás” után. Itt leírnám, hogy semmi bajom Ashley Monroe-val. A hangja gyönyörű és időnként a közvetített gondolatai is sikeresen beássák magukat az agyamba. Viszont a The Blade egy túlságosan sötétre sikeredett produkció, ami semmi mást nem tartalmaz csak fájdalmat, és a hallgatóknak szüksége lett volna a „fényre” az album végén, amit Ashley-től nem kaptak meg.
Az akusztikus hangzás még mindig nagyon passzol az ifjú énekes hangjához, és ha van ami élvezetes az új albumban akkor talán pont hogy ez az. Remekül megírt dallamok váltogatják egymást és igazi kikapcsolódást ígérhetnének, ha nem rondítana mindebbe bele a közel sem enyhén szuicid lányzó.
Hagyjuk el az árnyoldalt!
Éppen itt az ideje, hogy az Ashley-hez hasonló előadók az élet szép oldaláról kezdjenek el énekelni és ne kíséreljenek meg tömeges öngyilkosságokhoz vezetni minket, mivel az árnyoldalt már mindannyian ismerjük még is itt vagyunk. Az ittlétünkhöz pedig erő kell, amit egy ilyen albummal nem hogy nem közvetítenek felénk, de a meglévő energiáinkat is felélik.
Utolsó nekifutás
Miáltal az album hallgatása során semmilyen újdonságot nem vettem észre, ami lejegyezendő lenne, ezért kicsit nehéz írnom Ashley Monroe – The Blade című kiadványáról. Egy egyszerű akusztikus „rock”(????) album ami –egy az ismert sötétségnél is- sötétebb világba, Ashley világába hurcolja a hallgatót, ha akarja, ha nem. Bár a hangjával ismét sikerült elkápráztatnia az előadóművésznek, és a dallamok is nagyon jók a számokban, viszont az album végéről hiányzik a fény, a boldogság, úgy minden ami kirángathatna minket abból az elvetemülten zord világból ahova berángat.
-Kese-
Ashley Monroe – The Blade
Zene - 7
Szöveg - 4.7
Stílusában - 5.5
Innováció - 5
Divatban - 6
5.6
ÁTLAGOS
Manapság elegendőnek tűnik egy csini arc, egy kellőképpen kiemelt dekoltázs, hogy valaki fennmaradhasson a vízfelszínen mint énekes. A média által ránk traktált hölgyek java részének sem tehetsége, sem megfelelő tudása nincs ahhoz, hogy képesek legyenek milliókat megmozgatni, ahogyan azt a 90' évek sztárjai tették. Mindazonáltal Ashley ráérzett arra, hogy miként is tud a küllemétől függetlenül mélyre süllyedni; Az öngyilkos hajlam nem példamutató értékű, így ezt senkinek nem tudom ajánlani, bármennyire is gyönyörű az énekesnő hangja.
