SPOTIFY – Demi Lovato 1992 augusztus 20-án született Albuquerque-ben. A médiában először a filmipar egyik felfedezettjeként jelent meg a Rocktábor és Sonny a sztárjelölt című filmekben amikben már ideje korán megcsillogtatta énekesi tehetségét. A Jonas Brothers-el felvett anyagok egyre arra inspirálták a fiatal színészt, hogy elkezdje építgetni a zenei karrierjét a filmes pályafutása mellett. A Vanity Fairben is megjelent sztár énekesként és színésznőként is befutott.

Ez végül 2007-ben sikerül is neki a már megemlített fiúbanda és John Fields zenei producer segítségével a Don’t Forget című debütáló albumával. A publikációban megjelent dalok – amik okosan ötvözték a pop-rock és a tini-pop elemeit – azonnal sikerre vitték Demi nevét, a Billboard 200-as listáján az album a 2-ik helyen nyitott és már a legelső héten 84000 példányt sikerült értékesíteni belőle, ami azért egy igencsak szép eredmény az akkor 15 éves fiatal tehetségtől. De ismerjük már mind az ilyen korai kezdők átkát…

Fel is út

2009 és 2010 között a világkörüli turnéját megelőzvén gyorsan összedobott még egy albumot a már előző publikációjánál is segédkező srácokkal, a Here We Go Againt, ami aztán újfent meghozta neki a kiérdemelt sikert, ám ezúttal már szembetűnően visszafogottabb eredményekkel.

Az újdonság ereje hamar eltűnt, és a hallgatói körében megjelentek az elvárások, amiknek Demi csupán hellyel-közzel volt képes megfelelni. 2014-ben a Neon Lights turnéja ugyan megint csak egy sikeres körűt volt, a 2013-ban megjelent lemezével tarolt a rajongói körében. Napjainkra pedig új erőre kapva, single megjelenései révén ismételten felkapták a nevét a Spotify-n, így elérkezett az idő, hogy visszanyúlva a 2013-as évhez megtekintsük azt, hogy milyen is volt az énekesnő Demi című albuma.

Le is út

Az erőteljes indulást egy hatalmas visszaesés követte a Demi című albummal. Ez persze az eladásokon és eredményeken egy cseppet sem látszott mivel a rajongók még továbbra is „Brand”-ként gondolnak a kishölgyre, így akkor is megvennék ha beatboxolna, harkály kopogás aláfestésre és fúrógép dallamra de hát ilyenek a rajongók. Ezzel szemben a 13 dalt magába foglaló album zenéi közül csupán nagyon kevés volt az ami egy cseppet is megütötte a mércét. Ugyanarra a sorsra jutott tehát Demi is mint ahogy barátnői és barátai a Disney háza tájáról, legfőképpen talán azért mert túlságosan sok mindent igyekezett ellesni Miley Cirustól és Selena Gomeztől, és talán a Jonas Brothers is káros hatással lehetett rá.

Az album nyitó dala a Heart Attack egy relatíve élvezhető nóta legalább is a ritmust és a dallamvilágot illetően, sőt még a hangulata is elfekvő azonban a dalszöveg valami borzalmasra sikeredett. Jobban járt volna ha ez helyett inkább kosárlabdázni indul, amit egyébként meg is említ a számban. Ezt követően a Made In The USA emlékezteti arra a hallgatóságot, hogy Demi sem más, mint stílustalan, egyéniségmentes divatzenész, ugyanis nagyon sok helyen a dal kísértetiesen hasonlít „havercsaja” egykori Party In The USA című számára. Persze nem ugyanaz de FÜLBETÉPŐ a hasonlóság!

Haladva előre a Without The Love képes elhitetni velünk, hogy egy minőségi anyag lehet az amit hangszóróink eddig erőltetve, azonban szépen lassan finomulva sugároznak felénk, azonban még ez a dal sem képes megmenteni az albumot. Ezt követően aztán partizhatunk egyet, az egyetlen igazán ütős zeneszámmal, ami nem véletlenül tört szinte a megjelenést követően azonnal a slágerlisták élére. A Neon Lights egy „agyam-eldobom, rázom ahol érem” track ami mindenképpen elismerésre méltó! Tapasztalatból mondom, nagyon jó hatással van a hallgatókra a Lights a discoban.

Majd még lejjebb

Ezt követően azonban hatalmas szakadékba hajít minket a lemez a Two Pieces-el, ami nem elég hogy teljes ellentéte az ezt megelőző Neon Lights-nak mind hangulatilag-mind felépítésileg de még egy depressziós megnyilvánulás is! A Nightingale tovább rugdos minket a gödörbe lassú ritmusával, fület kínzó dallamával és Demi egyre csak Katy Perry-re hajazó hangjával ami végül még az album hallgatásával teljesen ki is csúcsosodik egyértelműen jelezve azt, hogy Katy-re próbál a legtöbbet építeni az ex-Disney hercegnő.

Ha pedig még mindig nem sikerült elég mélyre taszítania minket akkor a félbehagyott munkát simán befejeztethetjük az album soron következő dalával, az In Case-el ami vontatott dallamvilágával fizikai fájdalmakhoz vezet, és nagyban épít a stílus királynőjének Whitney Houston elemeire. A mélységes gödörből aztán egy idegesítő próbálkozást tettek arra, hogy végül sikerüljön talpra állítani a közönséget a Cher Lloydal felvett Relly Don’t Care-el de végül ezt is porba tiporja a Fire Starter együgyűségével.

Ahogy pedig előre haladunk, úgy egyre értelmetlenebb dalokkal találkozunk, mint a Something That We’re Not, Never Been Hurt, Shouldn’t Come Back, Warrior, Up és végül az I Hate You Dont Leave Me, . Ez összesen 7 dal ami megelőzi a második fénysugarat ami eléri a hallgatót a Rocktábor üdvöskéjének 2013-as albumában a Let It Go-t. A Let It Go az utolsó dal a kiadványban és némileg kiengeszteli a hallgatókat a hosszú, kínkeserves szenvedés után amit az idáig vezető út jelentett.

Szeret-Nem Szeret

Soha nem értettem, hogy mi is a jó a Demihez hasonló trend-zenészek albumaiban, dalaiban. Persze nekem azért elég érdekesen behatárolható a zenei ízlésem és épp ezért igen-csak szigorúan állok a populáris könnyű zenei műfajokhoz. Szigorom és ellenérzéseim ellenére a Demi-ben is találtam egy-két egész élvezhető dalt, viszont az egész album egy óriási csalódás. (Persze mit is vártam a Disn…) A 2015-ös évben persze jelentkezett már Demi Lovato egy „vadonat-új” lemezzel amivel érdemesebb is lett volna foglalkozni mint a 2013-as –már már retro- albumával, viszont ezen megjelenése semmi mást nem tartalmaz mint remixeket, feldolgozásokat így még annyira sem keltette fel az érdeklődésemet mint a Demi. A Vanity Fairben talán csini a csaj de eredetiséget nem tudott felmutatni.

-Kese-