SPOTIFY – Amit biztosan tudunk Abel Makkonen Tesfaya-ról, az az, hogy túl sok mindent nem lehet róla tudni, kivéve persze azt, hogy az elmúlt 5 év egyik legkiemelkedőbb zenei alakja. Túl sokat soha nem mutat meg magából, nem egy kiköpött botrány hős, ha meg is mutatkozik, akkor is főként hangját kecsegteti. Nincs állandóan a rivaldafényben, kerüli a nyilvános megjelenéseket, kivéve persze akkor, ha valami újjal tud szolgálni a közönségének egy-egy kiadós koncert erejéig. Akkor viszont fejet ugrik a népszerűségbe.

A 2010-ben elstartolt karrierje óta Abel már elég sokat képes volt lerakni az asztalra. A kezdeti slágerei elég sötétek, darkosak voltak, egy ködfátyol lengte körül őket és ez annyira bevált a hallgatóság köreiben, hogy végül a The Weekend védjegye lett. Az Abel-t is jellemző misztikus ködfelleg minden dalát körül lengi, épp úgy, mint az előadót magát.

Vajon problémát jelenthet e-ez számára, vagy akár számunkra? Egyáltalán nem, mivel hosszú idő után kaptunk egy olyan előadót, aki nem azzal szeretne kiemelkedő zenésszé válni, hogy munkássága mellett boltokat rabol ki vagy nőket molesztál, hanem kizárólag zenei tehetségére hagyatkozik. Ez pedig kell a népnek, mint mackónak a méz.

A siker kulcsa

Abel világnézete, dalainak szövege hamar kapósnak bizonyult már a korai megjelenéseknél is, így egyértelmű volt a zenész számára is, hogy ezt a stílust kell tovább vinnie. A későbbi single dalok, mint a The Hills kiemelkedő sikereket értek el, a Billboard TOP200-as listájának az élbolyába kerültek mind.

Ez mellett persze több platformon is megjárták a csúcsot, a Spotify nemzetközi TOP listájának állandó vendége a The Weekend. Ez pedig megint csak nem véletlen, Abel zenei irányzata, az R&B és a Pop napjaink egyik leghallgatottabb műfajaihoz tartoznak, ezen kettő vegyülete pedig megfűszerezve a The Weekend féle misztikummal egy egészen új élményt szolgáltat a közönségnek.

A Beauty Behind the Madness című album, ami Abel legújabb stúdió albuma 2015 augusztusában rajtolt és azóta rengeteg elismerést zsebelt be. A hallgatók zabálják, de még kritikusi szemmel sem lehet belekötni, mivel a stílusán belül nem csak hogy hozza az elvárt színvonalat, de hozzá is ad a zenei popkultúrához. Ezt pedig nagyon kevés előadótól kapjuk meg.

Abszolút nyerő

Az album elindításakor Abel kapásból lesokkol minket a Real Life című dalával, ami a címhez hűen próbálja feldolgozni a való élet nehézségeit, mindezt úgy, hogy a rá jellemző misztikum megmaradjon a dal hangzásvilágában. Ezt a dalt követi a Labrinth közreműködésével elkészült Losers, ami azért enged a The Weekendtől megszokott gyeplőn, a komorságba némi fény költözik, a ködön keresztül némi napsugár jut át a hallgatókhoz.

A Tell Your Friends is egy erősre sikerült dal, visszább szorítja a Losers által enyhébben tartott gyeplőt és keménykezűen a markában tartja a hallgatóságot. Ennél a dalnál kiemelkedő szerepet játszik az „instrumental” ami egy számomra nagyon szimpatikus dallamvilágot visz a hallgatók életébe. Ugyan soha nem lesz sláger a Beauty Behind the Madness harmadik dalából, de ennek egyedül a kicsit gyengébb dalszöveg az oka.

A negyedik dal, az Often már közhelyesebbre sikeredett, egy tipikus klisé dal, amit bármilyen POP előadótól megkaphattunk volna, sőt több mint valószínű már egyszer-kétszer meg is kaptuk. Persze ez nem ássa alá a The Weekend eredetiségét, viszont számomra is meglepő módon, az előadótól megszokott innovatív hozzáállás egy kicsit elernyedt az album negyedik dalához érve. Na de ezt felejti az erősen befutott ötödik dal.

„A Hétvégén majd felmegyünk a hegyekbe”

Ugyan a The Hills cím jelentése dombok, mégis ez lett végül az előadó legmeghatározóbb dala, ami (valljuk be őszintén) a csapból is folyik a megjelenése óta.

A folyton élbolyban járó dal egyértelműen kiemelkedik az album számai közül is, az egyik legösszetettebb, legjobban „konferált” zene, amit a Beauty Behind the Madness képes felmutatni. Az erős dallamvilág, a szemtelenül jóra sikerült dalszöveg, ami könnyen utat-tör agyunk „vezetés közben ezt énekeld” tárhelyébe, hogy beássa magát akár egy világháborús mesterlövész a kijelölt árkába.

Ugyan erős hatást képes gerjeszteni az ötödik szám, viszont a gyeplőn (és sajnos a minőségen is) engedett egy jókorát Abel az Acquainted című dalával, aminek sem a szövege, sem a dallamvilága nem volt képes meggyőzni arról, hogy felér a The Hills által felállított mércéhez. Szerencsére az ezt követő dal némileg képes volt visszatéríteni az albumot arra az útra, ahonnan indult.

A Can’t Feel My Face című dal volt talán az egyetlen, ami nem csak-hogy képes volt elérni a The Hills sikerét, de nagyon sok platformon még felül is múlta azt. A visszafogottabb party-hangulatot idéző zene egy igazán jó alapozó egy startoló bulihoz, de a reggeli ébresztéstől kezdve az esti ágyba zuhanásig képes jó hangulatot teremteni.

A Shameless már (címéhez hűen) szégyentelenül eldobja mindazt, amit a The Hills és a Can’t Feel My Face felépített és egy teljesen új irányzatot ad az albumnak, hasonlóképpen az ezt követő Earned it című dalhoz. Persze egy kicsit emel a színvonalon, a tizedik helyen ácsorgó In The Night, majd az egyik legkellemesebb dallammal felvértezett As You Are, de sajnos az Ed Sheeran-al felvett Dark Times megint csak felpofozza a hangulatot.

Az album lezárása nagyjából sikeresen visszaemeli a hangulatot a nyitás szintjére. A 13-ik dal Lana Del Rey közreműködésével; a Prisoner egy jólmegfogalmazott dalszöveggel és egy remek dallamvilággal slattyog vissza a kiindulási ponthoz, véget vetve az egész albumot jellemző „húzd meg-erezd meg” ráncigálásnak, ami egy ideig szórakoztató és kielégítő, viszont később már kicsit frusztráló. A lezáró dal, az Angel pedig meghagyja a lécet ott, ahova a Prisoner tette.

Győzött a POP

A végeredmény persze pozitív, főleg azoknak, akik nem kapnak elmegörcsöt az ide-oda dobált hangulattól, a normális „lead” nélküli dalszerkezetektől. A dallamok kifejezetten jóra sikerültek a Beauty Behind the Madness-ben, a The Weekend számszerinti harmadik stúdió albumában, a ritmusok jellegzetesek, az Abelt jellemző ködfelhő pedig mindvégig a helyén van. Minden zenekedvelőnek bátran merem ajánlani az augusztusban megjelent The Weekend kiadványt.