SPOTIFY – Miután az októberi hónapban bemutatást nyert Adele új albumának reklám anyaga (ezt természetesen az X-faktor egy szünetébe időzítették, a biztos hatás érdekében), az internetes fórumozók egyszer és mindenkorra megkattantak. Hosszú hetek óta az 1988-ban született britt énekesnő a fő témája a könnyű zenei oldalaknak. Ezt a figyelmet pedig a fiatal énekes teljes mértékig kiérdemelte, mivel minden áldott alkalommal mikor, egy új lemezzel készül előhozakodni, azon dolgozik vért izzadva, hogy minden tekintetben kiszolgálja rajongóit.

A Tottenham-ben született előadó 2006-ban kezdte meg karrierjét kisebb fellépésekkel, online publikált dalokkal, amik közül a legtöbbet a PlatformsMagazine adott ki digitális formában. Később, már 2008 januárjában robbant be végül teljes mértékig a köztudatba a 19 elnevezésű albumával, amiben kiemelkedően jól szerepeltek „Melt My Heart to Stone”, „My Shame”, és „Hometown Glory” dalai.

Ezt követően 2011-ben meg is jelent következő stúdió albuma, ami a 21-es nevet kapta. A 2 éves felkészülési idő elegendő volt ahhoz, hogy az énekesnő minden erejét összeszedve lesokkolja az albummal a közönségét. Az eddigi legsikeresebb produktuma a – már négy éve megjelent – 21, amiben a „Rolling in the Deep”, „Set Fire to the Rain” és a „Lovesong” is bemutatkozott.

A kérdés ezután a sikertörténet után már csak az marad, hogy így, négy év elteltével vajon sikerül e hoznia ugyanazt a minőséget, amit az előző albumjaival produkált, vagy az „arany” harmadik számra kicsit lejjebb adott igényeiből az előadó-művész. Ha tovább olvasol, megtudod.

Hello-szia!

Az új album nyitódala, a Hello, azonnal elkápráztatott. Mind a dallam, mind pedig a dalszöveg egy elég komoly, cseppet sem könnyed képet fest a dobhártyánkon keresztül az agyunkba, amit máskor azonnal negatívumként írnék fel, viszont esetünkben Adele, világ életében az ilyen komolyságú, és hasonló lassú dallamokról volt ismert.

Neki egyszerűen ez a műfaj az, ami jól áll. Sokan persze depressziót keresnek a sorok között, viszont hatalmas szerencsénkre nincs ilyesmiről szó, egy szellemileg teljesen ép elme szüleményei azok a dalok, amiket a 25-ben hallhatunk, és ezek közül is kiemelkedő a Hello, ami egy nagyon erős kezdés. Voltaképp, ha azt vesszük, kicsit túlságosan is az.

A nyitást követően Karl Johan Schuster és Max Martin közösen írt dala következik, a „Send My Love”, ami üdítő akusztikus dallamokat csempész életünkbe a manapság trendinek számító egy kaptafára készült „bucc-bucc” pop-zenék palettájára. Az album harmadik dala, a Paul Epworth által jegyzett „I Miss You” ami megint csak fantasztikusra sikeredett. Ugyan Adele egyetlen dalát sem fenyegette soha az a veszély, hogy a dalszövegeit bárki is leszólhassa, viszont ez kiváltképpen igaz a 25-re. Csak érdekesség képpen megjegyezném, hogy az „I Miss You”-t is szerző Paul egy bizonyos darabját már a világon mindenki ismerheti, a 007-es ügynök Skyfall című epizódjának köszönhetően, mivel annak főcímdalát is ő írta.

A „When We Were Young” megint csak egy erős témájú dal, nagyon tudom ajánlani minden 30-as éveihez közeledő zenekedvelőnek, mivel az üzenete legfőképp őket fogja megérinteni. Tobias Jesso Jr. szép munkát végzett a dallal, a hangszerelés és a dalszöveg egyaránt lenyűgöző. Ehhez a dalhoz kapcsolódóan érdemes megjegyezni, hogy az album megjelenése előtt, már hallható volt egy stúdióban felvett videóban, ahol Adele maga énekelte fel. A videóban látszik igazán, hogy mennyire is ellent mond valódi énje az énekesnőnek, dalainak érzelmi töltöttségével.

Tottenham-i bárd

A balladáiról elhíresült énekesnő ezúttal sem okoz csalódást a hallgatóságának. A lágy dallamokkal operáló albummal ismételten kellemes perceket tölthetünk a kandalló mellett melegedve.

Ugyan a „balladizmus” fogalmának (már ha van ilyen) némileg ellentmondó dal követi a „When We Were Young-ot, de egy pillanatig sem lóg ki a sorból a 25 ötödik zeneszáma, a Remedy. Ugyan jóval erősebb anyagként lehetne jellemezni, viszont Adele hangja tovább kölcsönzi hozzá „önmaga lágyságát”, így végül egy kellemesen hangulatos, mégis erőteljes zene képében testesül meg a Remedy is.

A soron következő „Water Under the Bridge” az általam legjobban várt darab az egész albumon, mivel az első pletykák szerint némileg eltérőnek készült Adele, eddig megjelentetett dalaitól. Ezzel szemben – legnagyobb sajnálatomra – a várva várt „innováció” nem érkezett meg, és a WUtB is beállt a balladák sorába. Persze ezt nem lehet negatívumként felróni, viszont én egy kicsit változatosabb albummal számoltam a megjelenés előtt.

Végtére is a félelmeimmel ellentétben ténylegesen került Adele stílusába egy apró „update”, némi frissítő a River Lea című dalban, ami néhány pontjában kísérleti vegyszernek tűnik, amiben Adele próbálta kicsit vegyíteni saját stílusát, és a manapság menőnek számító pop-elemeket. A végeredményen persze ez jóval kevésbé érzékelhető, főleg az összképet nézve, mint ahogy azt valószínű Adele megálmodta, viszont még így is helyenként el lehet csípni egy-egy bejáratott pop-elemet a dalban.

Egyszer véget ér, a lázas ifjúság…

… Egyszer nélküled megy, a vonat tovább. Ahogy minden hasonló korba lépő énekesnél ez megesik, a korához méltóan némi változáson megy át a stílusa. Van aki (sajnos a legtöbben) lázadnak „vénségük” ellen, (ennek legátfogóbb példája talán maga Britney Spears) vannak, akik csendesen dunnyognak (esetleg itt Beyonce-t lehetne megemlíteni) és végül vannak azok, akik próbálnak szembenézni az elmúlt évekkel, és ugyan vissza-vissza tekintenek a múltba, de a fókuszt már a jövőre helyezik.

Ilyen Adele is, aki 27 éves korára elérte azt, hogy komolyan vegyék a zeneiparban, és a 25 szerintem nem más, mint egy laza visszatekintés az eddigi életére, majd végül egy kicsit harsányabb előre vetítés arra vonatkozólag, hogy mit is szeretne a jövőben.

Mindennek remek példája a három, (számomra egy horogra gyűjtött) lezáró dal, a „Love In the Dark”, a „Million Years Ago”, és az „All I Ask” című számok, amik így, együtt a tökéletes lezárását képezik az énekesnő legújabb, és egyben visszatérő albumának.

Ahogy az album is…

A 25 végül egy remek alkotásra sikeredett. Ugyan nem hozta el azt az újítást Adele-tól, amit személy szerint én nagyon vártam, de mindazoknak kielégítő lesz, akik szeretik az énekesnő stílusát. (Lehet ezt nem szeretni?). A dallamok újfent remekek, a dalszövegek szintén ügyesen lettek összepattintgatva, így végtére is egy élvezhető balladagyűjteményt zsebelhetnek be mindazok, akik próbát tesznek Adele új stúdióalbumával.

-Kese-