SPOTIFY – A Florida állambeli Miramar városkából származó Jason Derulo 1989-ben látta meg a napvilágot, a zeneiparba pedig már 2006 korai időszakába letette kézjegyeit, pedig akkor még csupán dal-íróként tevékenykedett, olyan nagy nevek számára, mint Diddy, Donnie Klang és a neves Sean Kingston. 4 évet töltött az írók világában, miután 2010-ben végül beindult igazi karrierje. Nem csak, hogy ebben az évben jelent meg bemutatkozó albuma, de a Turn the beat around című filmbe is becastingolták, ahol saját magát kellett eljátszania. Mindezt persze nem az előéletén végigívelő dal-írnoki eredményei miatt, hanem tánc tehetsége okán.

A robbanásszerű startot követően megkaptuk 2011-ben a Future History, 2013-ban a Tattoos albumát, majd 2014-ben az utóbbi újrakiadását, akkor már Talk Dirty címen. Az eddig megemlítettek alapján, levonhatjuk a következtetést, hogy Jason Derulo az egyik legmeghatározóbb alakja napjaink legelterjedtebb zenei stílusainak, az R&B-nek, és a Dance-Pop-nak. Ez indokolja talán azt is, hogy végül az előadó új lemezének legelső dala lassacskán felcsúszott a Spotify Nemzetközi TOP50-es listájának utolsó helyére. Azt pedig, hogy mennyire is meghatározó ikonja a stílusnak, az új album után, az Everything is 4 után sem vitathatjuk, viszont azt már rovására kell írni a kiadványnak, hogy mind a 11 dalával egybefogja a középszerűség minden rétegét.

Magasról lehet a legnagyobbat esni…

Az Everything is 4 legelső dala (ami a Spotify listáját is meghódította) egy teljesen korrekt R&B dal, amit bármikor szívesen hallgat az ember, kivéve talán akkor, amikor az esti bulira készülődve szeretne felpörögni. Az ezt követő Cheyenne már egy sokkalta erőteljesebb dal, ami magával hozta a lemezre azt a tüzet, azt az energiát, amit Jason Derulo-tól minden számában elvártunk volna, viszont sajnos kevés zene képes elhozni számunkra az új lemezen.

A Get Ugly hallgatása közben, ahogy azt a szövegében is megemlítik, sokan elveszíthetik a kontrollt, viszont sajnos nem azért, mert a dal annyira ütősre sikeredett. A dallamvilága rémes, az üteme ugyan élvezhető, de túl kontrasztos a váltás a Cheyenne után, az egyetlen, ami pedig végül pozitív irányba mozdítja a mérleget, az a dalszöveg és a kántálás: „Everybody lose controll…” Az album negyedik dalának, a Pull-Up-nak a hallgatása közben pedig arra gondoltam, hogy 2015-re Jason Derulo teljesen megőrült, és képes volt felvenni egy dalt Alvinnal és a bundás-patkányokkal.

A „Love Like That”, és a Painkiller című dalok újfent a süllyesztőbe vonultak önként és dalolva. Se tematikájuk, se dallamuk, ritmusuk vagy épp az elsőre jónak tűnő dalszövegek sem képesek fenntartani azon a nívó határon, ami a „Jó”-t a „uhmmm nem rossz”-tól választja el, így ezen páros mélyebben landolt, mint az album bármelyik track-je. Ezeket azonban egy az eddigieknél is erősebb hangulatú, dallamvilágú, ütemű és dalszövegű kreálmány követi, amely a Broke címet kapta, amiben Steve Wonder és Keith Urban is közreműködtek. A Broke az egyetlen zeneszám a teljes albumon, ami magasabban teljesít egy „középszerű” dalnál, így nagyon meg kell becsüljük, bár úgy hiszem, ezt inkább Steve jelenléte okozza, és nem a hullócsillagot játszó Jason Derulo.

Újabb csalódás

A Broke-ot követően reméltem, hogy megtartja majd a felépített hangulatot a lemez, viszont a Jenifer Lopez-zel és Matoma-val felvett Try Me maga a siralom háza. A dal vontatott, a dalszöveg semmitmondó, az ütem túlságosan gyors a húzott-nyúzott dallamvilághoz képest, így az volt az érzésem, hogy magnókazettát játszatok éppen egy ősi hifivel, méghozzá lassítva.

A háromdalosnak betudható lezárás megint csak zavarodott kislány módjára szaladgál a pörgető Dance és a ballaikus R&B között. Ez persze nem is lenne baj, hogy ha követhető lenne az átmenet, viszont nem az. Az egyik pillanatban még nyomod a Running Man-t a nappalidban a Love Me Down-t hallgatva, majd azonmód fejen állva alszol el, a Julia Michaels-el felvett Trade Hearts című számon, hogy aztán az X2CU kemény Dance-es dallamára és ütemére riadj fel, elveszítve egyensúlyod, ami által a Sleepin’ Runnin’ Man félbeszakad egy hasra eséssel.

Sajnos Jason Derulo Everything is 4 albuma egy pályaválasztó fiatalnak tűnik, aki mindenből szeretne egy keveset, ezáltal ide oda pattog, mint a kosárlabda, egészen addig amíg valaki nyugalomba nem helyezi, és nem vált át egy Maroon 5 albumra. A hangulata ingadozó, a dallamok hol jobbak, hol rosszabbak, ugyanez igaz a dalszövegekre is, de mindezek nem múlják felül a közepesen jóra sikerült R&B és Dance albumokat. Így D Jason Derulo elkövette a világ legnagyobb bűnét, középszerű maradt.

-Kese-