SPOTIFY – 2015 januárjában jelent meg debütáló (erről a jelképes debütről azért én szót ejtek még alant) lemeze a Nantucket-i fiatal énekesnőnek, Meghan Trainor-nak, aki azóta is sarokba szorítja a könnyűzenei műfaj képviselőit a Spotify TOP listáin, mivel egyszerűen nem lehet lerugdalni pozíciójából. Persze napról napra vándorol, viszont még így, lassan egy évvel az album megjelenése után is, az egyik leghallgatottabb dal, a könnyűzenei palettán az „All about the bass” című dal Meghan Trainor „Title” albumáról.

A lemezről azt érdemes tudni, hogy ez a legelső stúdió albuma az előadónak, ami megjelenése óta hódítja a populáris zene kedvelőit. Meghan Trainor stílusával hamar kiemelkedett a POP zenei kínálat többi előadója közül, mivel zenéit a talán kevésbé ismert „doo-wap” stílusban készíti el, ami nagyban épít napjaink legelterjedtebb műfajára, az R&B-re, POP-ra, ötvözve ezen párost a Blues, Swing és Rock&Roll elemeivel. Ezen egyveleg adja Meghan stílusát és egyben erejét is, amit aztán – ahogy az az album meghallgatásával érzékelhetővé is válik – elpazarol lükeségekre.

És hogy miért is neveztem jelképes debütnek az énekesnő első stúdió albumát? Ennek oka az, hogy Meghan Trainor nem 2015-ben kezdte meg énekesnői pályafutását, ennél azért jóval korábban, sőt, le is tett az asztalra egy-két igazán jó alkotást. A 2009-ben megjelent „Meghan Trainor” elnevezésű album, az „I’ll Sing with You” és az Only 17 2011-ből, mind tartalmaztak olyan dalokat, amik ha esetleg helyet kaptak volna a Title című albumon, akkor nem kapna olyan szidalmakat a lemez, mint ahogy azt lejjebb olvashatjátok.

A baj az, hogy JÓ!

A legnagyobb probléma Meghan Trainorral és a januárban megjelent Title címet viselő albumával, hogy a felsorakoztatott dalok a tökéletesség ajtaján dörömbölnek, legalábbis a ritmus, a dallamvilág és persze Meghan előadásmódja. Persze nem az a baj, hogy valami tökéletes, hanem az, hogy pont az a leggyengébb eleme a dalszöveg, ami mind a Rock&Roll, mind pedig a Swing vagy épp a Blues szerves részét kellene képezze, viszont Meghan dalszövegeit csupán egyetlen szóval lehet jellemezni: Semmi.

Még a legütősebbre sikeredett slágere, ami jelenleg is stagnál a Spotify Nemzetközi Top-listáján, az „All about the bass” is egy remek dal, elképesztő dallammal, remek ritmussal és mégis szűkében van a mondanivalónak. Persze az ember nagyon szívesen lejti a táncot egy jól felépített zenére, ha képes kikapcsolnia agyának azon részét, ami felfogja azt, hogy kedvelt énekese miről is énekel. Viszont ha már a szövegre is odafigyelünk akkor rá kell ébredjünk arra a szomorú tényre, hogy a dal semmiről sem szól.

Az albumon szereplő dalok közül a nyitó (All about the bass) már a megjelenésekor nagyon megkapott dallamával, ritmusával. Viszont sajnálatos módon, még erre sem tudom azt mondani, hogy a teljesség érzete egy pillanatig is felmerült volna bennem a track kapcsán, mivel ebből is hiányzik az, ami a stílus legvelősebb része, hogy értelme is legyen egy-egy zeneszámnak.

Egy másik kiemelésre méltó szám az albumról a „Dear Future Husband” ami megint csak eszméletlen hangulattal van felruházva. A hiba viszont itt is ugyanúgy felüti a fejét, mivel ennek a megírásánál sem igen tudta eldönteni művész-lánykánk, hogy miről is szeretne pontosan énekelni.

A többit már csak azért sem említem meg, mert arra tanítottak, hogy ha jót nem tudok rosszat ne mondjak… Legalábbis sokat, és mivel tényleg nem tudom, hogy a már megemlített pozitívumok mellett mit is lehetne még megemlíteni Meghan Trainor mellett ezért inkább a szidalmazást is befejezem. A teljes album értékelhetetlen volna, ha a hangszerelés nem működne annyira eszementen, mint ahogyan azt teszi. Az énekesnőnek keresnie kellene egy olyan zenei irányzatot, amiben énekelhet a semmiről, és nem hányja ezt senki sem a szemére.

Minderről levonva egy egyszerű konklúziót: a Title című lemez sokkalta többet érne, ha egyensúlyban lenne a zene és a szöveg minősége, viszont sajnálatos módon a kettő között egy hatalmas szakadék terpeszkedik el, ami nem hagyja azt, hogy magasabb értékelést kapjon. Még az is jobb lett volna, ha a zene minősége rosszabb, mert akkor legalább némileg egyensúlyosabb lett volna a lemez, és nem is kapott volna olyan értékelést, amit én magam még soha, semmire nem adtam.

Rovó

A stílus sokkal többet érdemelt volna, mint hogy ezeket a remek dallamokat tönkre tegyék olyan semmitmondó szövegekkel, mint amiket Meghan Trainor felénekelt. Ha más nem is, a stílus iránti tiszteletből legalább még egyszer végig kellett volna gondolni, hogy mit is énekel, mert ez így sajnos értékelhetetlen. A hangulat kimagasló, a Rock&Roll ritmus szintén, nem is beszélve azokról a ténylegesen kitűnő dallamokról amik az album számaira kerültek, viszont ezt az egészet tönkre vágja, az a közepes tehetséggel megáldott énekesnő, aki még mindig nem képes megtanulni, hogy miként is kell felépíteni egy dalt.

-Kese-