SPOTIFY – Az 1994-ben alapított Placebo zenekar 2013 óta nem igen mutatott életjelet magáról. Még a 2014-es év folyamán kaptunk tőlük két single-t, a „Loud Like Love”, és az „A Million Little Pieces” címekkel, amik igazából számomra csak azt mutatták, hogy a zenekar már soha többé nem lesz ugyanolyan, mint a kezdeti időkben volt. A London-ban alapított banda már teljesen elveszettnek tűnt számomra, és biztos voltam benne, hogy ha a 2015-ös év folyamán jelentkeznek is valamivel, az csak megerősít engem abban, hogy a Placebo-nak vége.

A napokban sikerült belefutnom a Spotify lejátszási listáit böngészve, a londoni felvételekbe, amit MTV Unplugged címmel találhattok meg a platformon. Ahogy elkezdtem hallgatni a 17 dalos albumot (ami sajnos még mindig nem felel meg egy stúdió-albumnak, de a kiéhezett rajongóknak megteszi majd), úgy kezdtem el újra hinni Brian Molko-ban, és a Placebo-ban. Ugyan a felvételek között van egy-két kétséges elem, viszont az összkép teljesen kielégítő.

Dallamos mint anno

Úgy tűnik kellett ez a kis kihagyás ahhoz, hogy a csapat újra magára találjon. Ezúttal már nem próbálkoztak meg az alternatív rock még „alternatívabbá” tételével, nemes egyszerűséggel hozzák a saját stílusukat, a tőlük már megszokott minőségben. A kellemes dallamok, remek hangszerelések és remekül összerakott dalszövegek mind a Placebo-t jellemezték a korai 2000-es években, és most úgy tűnik; a csapat végre visszatérőben van.

Ugyan a nyitódal nem a srácok legerősebb alkotása a múltjukból, viszont remek alapot szolgáltat az új kiadványnak a „Jackie”. A második dal már annál erősebb, ugyanis erre a helyre a „For What It’s Worth” került, ami beindítja a tempót. A harmadik helyre sorakozik a „36 Degrees” ami továbbra is a rajongók nagy kedvence marad. A dallama változatlan maradt, viszont a szemfülesebbeknek feltűnik majd, hogy a ritmuson kicsit finomítottak a Placebo srácai.

Az ütemesebb indítást a balladák követik, elsőként a „Because I Want You”, ami a csapat második legszebb balladájaként, az Unplugged-ben is megállja a helyét. Az album 5-ik helyére személyes kedvencem került, az „Every You Every Me” amit a Broken Twin zenekar énekesnőjével Majke Voss Romme-vel adott elő Brian. Ugyan a dal sokat lassult, és Majke hangjával sem voltam soha kibékülve, viszont mindenképp fejlődésnek tudom felírni az „Every You Every Me” 2015-ös alakját. Remek munkát végeztek vele.

Dallamosabb vizekre evezünk a „Song To Say Goodbye”-al, ami megnöveli az album tempóját, ezzel fesztelenebbé is teszi a hangulatát. Ezt követi a „Meds”ami ugyan egy remek szám, viszont leváltja az épp előtérbe lépő pörgősebb hangulatot egy újabb balladikus rapszódia erejéig, ami enyhe személyiségzavart okozhat a gyengébb idegrendszerű hallgatókban. A nyolcadik és kilencedik helyre érkező „Protect Me From What I Want” és „Loud Like Love” című dalok tovább mélyítik az említett lassú, balladikus hangulatot, ami ezen két alkotásnál már-már idegtépően csigatempót vesz.

Hullámzó hangulat, és minőség

Sajnos ezt követően eléggé visszaesünk a „Too Many Friends”-el, és a „Post Blue”-val. Mind két dal jó, hallgatható, viszont egyáltalán nem mutatnak a srácok velük törekvést arra, hogy elvarázsolják a hallgatóságot, sokkal inkább monoton, unott módon feléneklik őket. Reméltem, hogy legalább a 12-ik helyre csúszott „Slave To The Wage” javít majd a romló állapotokon, viszont óriási sajnálatomra ez a dal is gépinek hatott.

Szerencsére a probléma kezelését a Placebo még a lezárást megelőzően elkezdte, és a „Without You I’m Nothing” című dallal meg is indult a felvirágzás. A „Hold On To Me” és „Bosco” párosa újra hozzák az album elején megcsillogtatott színvonalat, újra remek dallamvilággal, és elképesztő énekhangokkal szórakoztat minket a britt csapat. Az album lezárásának két dala pedig tovább növeli a minőségi lécet, a „Where Is My Mind” és a „The Bitter End” párosa nagyszerű befejezést adnak, az amúgy eléggé hullámzó teljesítményű albumnak.

-Kese-