SPOTIFY – A tavalyi év egyik legnagyobb meglepetése volt a könnyűzenei szférának a fiatal amerikai énekesnő debütáló albuma. Ugyan vele kapcsolatban nem írható le, hogy meghódította volna a Billboard csúcsait, azt viszont annál inkább, hogy az amerikai média egy emberként ugrott a lány után, hogy egy-egy interjú erejéig sikerüljön őt elkapni. A kérdés minden közönségi szónoktól ugyanaz volt; hol az istenbe bujkáltál eddig?

Annyit mindenképpen érdemes tudni, az 1994-ben született előadóról, hogy karrierjét mások dalainak feléneklésével, és azok internetre feltöltésével kezdte. Mikor feltűnt számára, hogy az emberek hogyan is viszonyulnak énekéhez, elkezdett dolgozni legelső kislemezén, ami 2014 októberében látta meg a napvilágot. Halsey sok elismerést zsebelt be az öt dalos kiadvány után, legfőképp annak második track-je ért el sikereket, a „Ghost”.

Új hang, új arc, változatlan stílus

Kétség sem fér hozzá, hogy a karrierje legelejét taposó Halsey még sokra viheti a populáris zene világában. Stílusában leginkább Selena Gomez-re tudnám hasonlítani az énekesnőt, ugyan még közel sem annyira kiforrott, mint az ex-disney-hercegnő. A legtöbb támogatást a norvég rappertől kapja Lido-tól, aki már a kislemez elkészültében is közreműködött Halsey-vel. Az electro-pop stílust követő Badlands összetákolásából is kivette a részét a 2008-óta zenélő hip-hop előadó.

Az album nyitódala a „Castle” egy kellemes dallamvilággal ellátott, némileg break-beat-es zene, ami kiváló zenei motívumokkal indítja útjának a 11 dalos stúdió-albumot. Ezt követi a „Hold Me Down”, ami egy tüzes hangulatú dal, a lángokat pedig a „New Americana” szítja tovább. Halsey talán legjobbra sikerült dala az „NA”, amit a nagyobb rádióadók is rendszeresen játszanak. A kellemes dallamvilágot remek ütem kíséri, Halsey hangja pedig megmutatja határait.

A negyedik dalra veszítünk a tempóból, a „Drive” következik, ami sajnos eléggé leépíti a kiadvány hangulatát. Ha még nem vette kedvünk a „Drive” a zenehallgatástól, akkor rákontráz egy újabb negatív élmény a „Roman Holiday” képében, ami sikertelenül próbálja ötvözni az electro-pop-ot a rock-elemekkel.

A „Colors” újra egy kellemes dal, remek dalszöveggel, élvezhető dallammal. Ezt a „Coming Down” és a „Haunting” követi, amik sikeresen prezentálják számunkra, hogy egy kezdő előadóval van dolgunk. A dalduó semmitmondónak bizonyult, egyszerű töltelékdalok, amik nélkül sokkal teljesebb képet festene le a Badlands. A lezárást megelőzően, még érkezik a „Control” ami egy lassú tempójú, mégis kiváló dallamú szerzemény, amit az énekesnő igazán szépen énekelt fel.

Az albumot végül a „Young God”-al, és a „Ghost”-al zárja le Halsey. Előbbi egy sötét folt újfent, hasonlóképen a „Drive”-hoz, utóbbi pedig már 2014-óta hódítja az étert, ezúttal sem lett rosszabb… Sajnos jobb se, a dalt ugyanabban a formában kapjuk meg újra, mint az első megjelenésekor.

Deluxe

A Badlands két verzióban is elérhető számunkra, a szimpla, ami 11 dallal érkezett, és a kibővített Deluxe változat, ami 5 dallal járul hozzá a már bemutatott albumhoz. Ezek a „Hurricane”, a „Colors pt II”, a „Strange Love”,  „Gasoline” és „I Walk The Line” című dalok. Azért is soroltam fel egyszerre őket, mivel sem hangulatilag, sem minőségileg nem térnek el a szimpla Badlands dalaitól. Talán az egyetlen, ami kicsit kilóg a sorból, az a „Gasoline”, ami talán az eddig felsoroltak közül is a legrosszabb produkció. Dallamtalan, ütemtelen, borzalmas…

Halsey egyetlen mentsége, hogy még kezdő előadóként tarthatjuk számon. A Badlands felmutat egy-két igazán jóra sikerült dalt, legfőképp az album elején, viszont azt is prezentálja, hogy milyen dalok születnek akkor, ha valaki túl korán kezd bele zenei karrierjébe. Az amerikai énekesnek minden esélye megvan ahhoz, hogy a későbbiekben nagyobb sikereket érjen el, ezt remekül mutatja a Badlands is, az egyetlen amire szükség van ehhez, hogy jobban szűrje meg, melyik dalai kerülnek albumára, és a „Gasoline”-hez hasonló produkciókkal ne büntesse a hallgatóságát.

-Kese-