SPOTIFY – Az 1945-ben született Ian Fraser Kilmer (ismertebb nevén Lemmy) sajnos már nem élhette meg a 2016-os évet. 3 nappal az újév kezdete előtt sajnos hosszú betegeskedést követően elhunyt. De nem hagyta itt rajongóit úgy, hogy ne hagyott volna rájuk, még egy utolsó, remek stúdióalbumot, amit Motörhead-től megszokott minőségben terítettek elénk. Az album még a tavalyi év augusztusában jelent meg, és azóta hatalmas sikereket ért el stílusában.

A Motörhead zenekart 1975-ben alapította Lemmy, az áttörés pedig már 3 év elteltével, 1978-ban elérkezett a banda számára. Az Overkill és Bomber albumok 1-1 év eltéréssel jelentek meg 78-ban és 79-ben, előbbi 24 helyen nyitott az Egyesült Királyság toplistáján, míg utóbbi a 12-ik helyig meg sem állt. Az ezt követő időszakban az együttes sikerei egyre csak gyűltek, voltak persze gyengébb kiadványaik is, mint az 1916, vagy a 2004-es Inferno, de legtöbbször hozták a színvonalat. Ugyan stílusukban heavy metal-t játszanak, viszont Lemmy mindig úgy nyilatkozott, hogy egyszerű rock’n’roll a zenéjük.

Rock!

Az albumot a Victory or Die-al nyitja a csapat, ami egy elképesztően pörgős nyitás. Kicsit talán túlságosan is, de ettől függetlenül egy remekül összerakott dal, aminek produceri munkálatait maga Cameron Webb végezte. Remek gitárszólók, ütős ritmusok jellemzik, ahogy az album többi dalát is. Ezt követi a Thunder & Lighting ami talán az album legjobbra sikerült darabja. A dalszöveg elképesztő, a ritmus és dallam fenomenális. Elhozza a hallgatóságnak mindazt, amit a heavy-metal jelent.

Egy újabb kitűnő szerzemény követi a Thunder & Lighting-ot, a Fire Storm Hotel képében, ami dallamával, ritmusával azonnal megkapott. Azonban pontosan ezzel a dallal kezdődnek is a problémák, ugyanis az ének, a dalszöveg elenyésző minőségű, mint az ezt megelőző dalokban. A negyedik helyre érkező Shoot Out All of Your Lights egy kőkemény veretős produkció, ami ugyanolyan tüzes, mint az album nyitódala. Sajnos ezzel a dallal is az a legnagyobb probléma, hogy amíg a zenei aláfestés kitűnő, addig a dalszöveg messze elmarad a Motörhead-től megszokottól.

And!

A Devil-lel tovább zuhan a színvonal, ennél a dalnál már a hangszerelés is trébbnek tűnik, mint amit vártunk, viszont a csapat hamar menti a helyzetet az Electricity-vel, ami megint hozza a Thunder & Lighting agy eldobós metal feelingjét. Az Evil Eye című dal ritmusa kicsit alulmarad az eddigiektől, viszont a dalszöveg ennél a produkciónál nagyon jól szuperál, így mindenképpen megér egy hallgatást. Számomra az egyik leginkább tetsző dal az albumon ugyan a T&L, viszont szorosan mögötte veret a lemez nyolcadik dala, a Teach Them How To Bleed.

Szokatlan, mégis kellemes meglepetést okozó módon a sok tüzes dal után a banda egy pillanatig felhagy azzal, hogy felégesse a világot, és egy kellemesen hangzó balladával hozakodik elő a Till The End képében. Viszont a békességnek hamar véget is vet, ugyanis a láng újra fellobban a Tell Me Who To Kill-el. A Choking On Your Screams egy újabb vérbeli, nagybetűs METÁL szerzemény, ami másként nem is akar funkcionálni, mint ami: egy hörgős, üvöltős, mégis remek ritmusú és dallamú alkotás.

Roll!

Az album lezárása már egy sokkal visszafogottabb irányt követ. A When The Sky Comes Looking For You egy kellemes dallammal indít, érdekes ütemek bontakoznak ki benne, viszont sajnos a dalszöveg megint csak elmarad a megszokott nívótól. A kiadvány utolsó dala pedig egy újabb favorit, aminek már azelőtt megszavaztam a bizalmat, hogy meghallgattam volna. Hogy miért? Nemes egyszerűséggel azért, mivel egy közismert dal feldolgozásáról van szó, amit még annak idején Mick Jagger és Keith Richards írt, ez pedig a Sympathy For The Evil. A banda remekül elszórakozott a dallal ami végül egy közel tökéletes alkotás lett. Le a kalappal!

Ugyan a Heavy Metal műfaj nagyon távol áll a zenei ízlésemtől, és nem is örültem túlzottan, mikor Badsector kiosztotta számomra az albumot, de így, végig hallgatva a lemezt már értem, hogy Lemmy miért jellemezte a zenéjüket heavy-metal helyett mindig csak rock&roll-nak. Ugyan a hangzás egy pillanatig sem tágít a metál-tól, viszont a szellemiség, amit követ a Motörhead zenéje az teljes mértékig belepasszol a rock’n’roll fogalmába.

-Kese-