SPOTIFY – Gondolom vannak akik emlékeznek még a tavalyi év nagy feltörekvőjére, akivel a Fight Song kapcsán foglalkoztunk egy cikk erejéig. Na, most a hölgy azóta is folytatja munkásságát, meghazudtolva mindazokat, akik azt mondták, hogy a tavalyi romló teljesítmény után, hamar feladja majd a fiatal Massachusetts-i énekesnő. Ugyan a tavalyi évben nem tudott túl sok, végképp nem nagy eredményeket felmutatni az előadó, azonban elhatározta, hogy a 2016-os évet egy új albummal nyitja, ami reményei szerint megváltoztatja az emberek véleményét róla.

A Január elsejével debütáló Wildfire Rachel Platten harmadik próbálkozása a teljes értékű stúdióalbumok terén. 2003-ban jelentette meg legelső lemezét, Trust in Me címmel, amit sok várakozást követően 2011-ben követett a Be Here. Míg az előbbi kiadvány egy hatalmas bukást jelentett a demo minőségű dalok miatt, addig a Be Here egy közepes sikereket elérő zenei album lett, aminek hatására sokan megismerték az énekesnő nevét. A pontot az i-re talán a legjobban a tavalyi évben megjelent Fight Song tette, ami egy remekre sikerült alkotás volt, nem is csoda, hogy helyet kapott az énekesnő Wildfire című albumán.

Az elsőnél jobb…

Ugyan a Wildfire sikeresen felsorakoztat egy-két remek dalt, köztük a már megemlített Fight Song-ot is, viszont még mindig nem lehet azt mondani a kiadványról, hogy igazán mérföldkövet jelentene az énekesnő számára. A nyitódala a Stand By You, ami egy erőteljes, energiadús darab, és talán a lemez egyik legjobb dala. Ezt követi az Andy Grammer-rel felvett Hey-Hey Hallelujah, ami teljesen hátat fordít a Racheltől megszokott stílustól, ezáltal csak fekete foltként tudom emlegetni a lemezen. Nem katasztrofális, viszont se a dallamvilága, se a dalszövege nem túl megkapó, grátiszba szembe megy az énekesnő stílusának.

A lemez harmadik helyén helyet kapó Speechless egy visszafogottabb, lassabb ritmusú dal, ami teljesen kizökkenti a hallgatót az első két dal által felépített hangulatból. A negyedik helyre érkezett Beating Me Up egy újabb kiváló produkció, amiről már a tavalyi év során is írtam a Fight Song-ot górcső alá vevő cikkemben. És ha már Fight Song, közvetlenül a Beating Me Up után Platten kisasszony legsikeresebb dala foglal helyet, a tűzben égő Fight Song.

Az utóbbinál rosszabb…

A hatodik helyre érkezett Better Place túlságosan is visszavesz a tempóból, a gyengéd zongora kíséret pedig katasztrofális aláfestést nyújt a dalnak. A Lone Ranger és a You Don’t Know My Heart párosa megkísérli újra felépíteni a kezdeti hangulatot, sajnos nem túl nagy sikerrel, mivel az ezeket követő Angels In Chelsea újabb ballépésként van jelen az albumon.

Ha még nem is rombolta le teljesen az Angels In Chelsea minden ilúziónkat Rachel Platten legújabb lemezével kapcsolatban, akkor ezt megteszi az Astronauts, aminek fület sértő dallamvilága maradandó sérülésekhez vezet. Ezen sebeket begyógyítandó, egy minőségibb anyag érkezik a lemez utolsó előtti helyére, a Congratulations.  És végül véget érünk a Superman-el, ami a teljes kiadványt elgáncsolja, és a földbe tiporja értékelhetetlen dalszövegével, érdektelen dallamával.

Sajnos eddig ennyire futotta a 2016-os évben Rachel Platten-től, pedig ennél sokkalta többet vártunk volna. Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a lemezen szereplő értékelhető produktumok mind-mind a Fight Song kislemezéről származnak, így megkockáztathatjuk azt is, hogy a Wildfire csupán az ezt megelőző kislemez kibővített változata, amibe gyengébben sikerült dalokat pakoltak a szépen teljesítő zenék mellé. Talán jövőre…

-Kese-