TESZT – Több hasonló horror-kalanddal találkozhattunk már, mint amilyen a Layers of Fear. Mégis van egy-két olyan rétege a programnak, ami kiemelkedővé teszi a Bloober Team játékát, egy hatalmas réteg pedig egyenesen elkaszálja a Layers of Feart. A csapat eddig nem tudott értékelhető produktummal szolgálni a játékosok számára, ezzel szemben most, egy játszható, élvezhető, hátborzongató alkotással rukkoltak elő most.

Így bevezetőnek talán elég annyi, hogy az Amnesia rajongók, a Penumbra fanok egy újabb érdekfeszítő alkotással találkozhatnak a Layers of Fear képében. A játékmenet ugyanaz; belső nézetben sétálgatunk, ajtókat, szekrényeket, ládákat nyitogatunk és összegyűjtögetjük az elszórt papírokat, amiken az információ morzsák egy viszonylag érdekes történetet mesélnek el nekünk. Csak egy csipetnyivel több a para, mint a megemlített játékokban. Vagy nem?

Pszichedelikus paranoia

A helyszínünkként szolgáló, a 19. század stílusában összefabrikált ház nagyon hangulatos. A kezdő képsorokban dúló vihar egyszerűen hátborzongató élménnyel szolgál a nekivágó játékosok számára. A berendezés, a ház elrendezése mind gondos korhűséggel lettek megalkotva, nem is beszélve a 19. század festményeiről. Még maga Rákóczi Ferenc is tiszteletét teszi a programban egy festmény formájában, ami nem egyszer fogja a szívbajt hozni a nekiveselkedőkre.

A játék célja, hogy látomásról, látomásra haladva segítsünk festőnknek elkészíteni remekművét. Ehhez pszichedelikus rémképeken, folyamatosan változó szobákon és folyosókon vezet az út, ami nem kevés parával van megtűzdelve. A Layers of Fear-ben a játék nem azt figyeli, hogy mikor érsz a székhez, hogy elindítsa a scriptet – pontosabban nem csak azt -, hanem, hogy merre áll a kamera. Így, egyetlen fordulattal is elindíthatunk olyan gyökeres átalakulásokat a házon, hogy rá sem ismerünk a szobára, amiben egy pillanattal azelőtt voltunk.

Hogy egy példával is éljek, előfordult, hogy kinyitottam egy ajtót, egy szűk folyosó fogadott, a végén egy másik ajtóval. Boldogan indiánszökdeltem az említett ajtóhoz, ám mikor kinyitottam egy téglafal fogadott. Megfordultam, hogy visszamenjek, azonban a hátam mögött hagyott ajtó, már közvetlen előttem volt. Visszakaptam a fejem a téglafalhoz, ám eltűnt. Körbefordultam, ám csak fal vett körül, ajtó sehol. Ilyen, és ehhez hasonló trükkökkel hozza ránk a frászt a Layers of Fear.

Nem is csoda, hogy nem egyszer nem mertem forgolódni. Főleg akkor, mikor egy folyosón átbattyogva szembesültem a kijárat fölött a felirattal: „Ne fordulj meg!”… Mondanom sem kell; szót fogadtam! Annyira, mint még soha, ugyanis a következő 3-4 percben nem is mertem a hátam mögé nézni.

„Főhadiszállásunkon”, a festő dolgozószobájában lévő 6 rekeszű szekrény ajtajainak kinyitogatása a feladatunk. Ehhez olyan eszközöket kell beszerezzünk, amikkel a mesterművet képesek vagyunk elkészíteni. Minden „szint” végén egy tárgyat kapunk, amivel visszatérünk a festőszobába, hozzáadjuk a festményünkhöz, amire ezáltal felkerül egy újabb réteg, a tárgy pedig a saját rekeszébe kerül a szekrénybe. Összesen hatot kell ezekből begyűjtenünk.

A horror hangulat annyira átérezhető a Layers of Fear-ben, mint még egyetlen alkotásban sem. Aki belevág, az a tényleges rettegésre készüljön fel, és ne a SOMA és társai által közvetített parára. A kamerafordulásra is reagáló környezet folyamatosan meglepetéseket okoz. A semmiből hintázni kezdő hintaszékek, az egyik pillanatról a másikra megváltozó festmények hamar az őrület szélére kergetik a játékost.

Mindez csupán a játék hangulatát jellemezte. Ezek a trükkök, a falról lecsapódó festmények, a semmiből feltűnő, majd eltűnő rémképek mind csak hangulati elemek, ahogy a háttérzene és a zajok is. Minden kimagaslóan teljesít, mégis azt kell, hogy mondjam, a Layers of Fear még ezek tükrében is megbukott a próbán. Nézzük a hibákat.

Ez most mi srácok?

Nem tudom, hogy ki, miként értelmezi az interaktív film fogalmát, de a Layers of Feart inkább ebbe a csoportba sorolnám és nem a horror-játékok közé. Egy ilyen játékhoz az szükséges, hogy magas befolyásunk legyen a történésekre. Ha jók vagyunk, elkerüljük a kellemetlenségeket, ha nem, akkor kivérzünk. Nos, a Layers of Fear-ben én a harmadik óra után elvesztettem azt az érzést, hogy bármilyen hatása is lenne a történésekre a cselekedeteimnek. Nem igen vettem észre, hogy bármikor is „rosszul” cselekedtem volna, vagy épp „helyesen”, a program nemes egyszerűséggel végigvezetett a történeten. Volt ugyan példa arra, hogy egy ronda arcú némber rám vetette magát, azonban egy másik szobában felébredve ugyanonnan folytattam ahol abbahagytam. Ugyan ez megtörtént a második végigjátszás során is, így nem tudom, hogy ugyanott hibáztam-e, vagy csupán egy előre meghatározott esemény áldozata lettem egymás után kétszer is.

Ezen dolgok tükrében az ember egy idő után nem érzi a súlyát az eseményeknek. Nem fél valójában a folyosó végéről, a homályból érkező sánta férfiútól, csupán azért hátrál ki az ajtón, hogy ne ájuljon el a karaktere újfent. Összességében elmondható, hogy túlságosan is egyszerű. Nincs benne semmi kihívás. A logikai feladványok, -amikből eléggé kevés van csupán-, könnyen megoldhatók, az eltévedés mestereit is a helyes irányba tereli a játék.

Vérbeli horror, de, hogy játék lenne?

Mindazok alapján, amit ide levetettem, már elmondhatjuk, hogy a Layers of Fear egy korrekt alkotás lett. A hangulata eszméletlenül hátborzongató, egy-egy jelenet epikus rémületet képes kelteni a játékosokban. Aki próbára teszi, az készüljön arra, hogy valódi félelmet, rémületet, ijedséget fog megélni. Mert, hogy meg fog.

Ezzel szemben hatalmas negatívum, hogy a játékmenet egyáltalán nem tartalmaz kihívást, a logikai feladványok túl egyszerűek, az eltévedésre nincs lehetőségünk a házban, grátiszba a halál lehetőségével se igen kell számolnunk. Egyszerűen végigballagunk a játékon azonmód 4-6 óra alatt, aztán már túl is estünk rajta. Az újrajátszhatóság itt kimerül annyiban, hogy az egyes „szintek” más-más sorrendben érhetnek el hozzánk, a kezdeti döntéseinktől függően másképp érhetünk a történet végére, azonban csak a jelenetek sorrendje változik meg.

-Kese-

Kiadó: Aspyr Media

Fejlesztő: Bloober Team

Stílus: Horror

Megjelenés: 2016. február 16.