SPOTIFY – Nem tudom ki hogy van vele, de ha egy társalgás folyamán valahol felcsendül Prince neve, jómagam azonnal a Cream, vagy a Get Off című dalokra asszociálok. Megrendülve voltunk kénytelenek elfogadni, hogy a funk műfaj legnagyobb alakja, a populáris zene egyik koronázatlan királya távozott a túlvilágra, maga mögött hagyva egy irigylésre méltó életművet, amit az utókor ereklyeként tarthat meg emlékeiben, és lejátszási listáiban.

Karrierjének egyik legnagyobb robbanása volt a Purple Rain, ami az azonos című film főcímdalaként debütált. Persze az 1984-ben megjelent kiadvány előtt sem volt tétlen Prince Rogers Nelson, addigra már 5, közepesen sikeres lemezen túlesett, a későbbiekben pedig napjainkig további 33 lemezzel gazdagította a rajongói polcait. Legutoljára 2015-ben jelentkezett a Hit n Run-al, ami ugyan hozta a stílusnak megfelelő minőséget, viszont sajnos sok szempontból elmaradt a kor többi, pop-funk stílust képviselő alkotásaitól.

Jazz Jack

Mindig is csodáltam, hogy milyen harmóniában képes megférni a funk zene más műfajokkal. Prince esetében a zenék alapmotívumaiban gyakorta fordul meg a jazz és a blues műfajok felhozatala is, ettől lesznek az énekes dalai kissé pikánsak, és a tömegzenéből kitűnőek. Ez mellett, nagyon fontos, hogy egy stílus, és egy előadó képes legyen lépést tartani az aktuális trendekkel, hallgatói elvárásokkal. Nagyon sokan lépnek (ahogy Prince is) a fejlődés útjára, viszont az első számú hiba, ami ezen az úton várja az előadókat, az az, hogy elveszítik saját stílusukat. Nagyon sokan buktak már bele ebbe, és sajnos a legendás Prince sem tudta venni azokat az akadályokat, amiket 2015 állított elé.

Ugyan stílusában egy teljesen korrekt megjelenés lett a Hit n’ Run-ból, viszont képtelen volt olyan újdonságokkal előrukkolni, amiket egy ilyen kaliberű előadótól elvártunk volna. A 2 lemezes produkció dalai jók, mind szerethető és hallgatható, viszont kicsit kaotikus hangmintákat követ a fejlődésre való törekvése végett, ami ezúttal nem jött be. Nagyon sok motívum hiányzik a dalokból, amelyek Prince védjegyeinek számítanának, míg olyan új motívumok épültek a hangzásvilágba, amelyek eddigiekben teljesen távol maradtak a Prince által képviselt stílustól. Nehéz terep a pop-szakma, és a kockázatot persze fel kell vállalni, ezzel pedig a bukás lehetőségét is. Na a Hit n’ Run azon albumok közé tartozik, amik sajnálatos módon nem voltak képesek felnőni az elvárásokhoz.

Első menet

2015 szeptemberének hetedik napján érkezett meg először a „Phase One” a Tidal streamelő rendszeréhez, később, csupán a hó 15.-ik napján került a boltok polcaira a lemez az NPG Records gondozásában. A 11 dalos felhozatalból sajnos jó ha 3-ról érdemes beszélni, miáltal a többi túlzottan is elkerüli a Prince-től megszokott minőségi vonalat. Ezen három pedig a Million $ Show, a FallinLove2Nite és végezetül pedig a June.

Ezen triumvirátus dallamivilága, összetettsége és mondanivalója is megkapó. Egy az egyben képesek hozni a Prince-től megszokott színvonalat, méghozzá mindezt úgy, hogy a kortárs zenészek, zenei stílusok motívumaiból sem restek táplálkozni, hogy újabb és újabb zeneszerető rétegek tekintsék az alkotást hallgathatónak. Hatalmas előrelépést jelentenek ezek a dalok, mivel a többi, a kiadványon szereplő alkotás, csak-csak nem kisodródott a döcögős pályáról, valahol a dalszövegírás és a hangszerelés között.

A megbukott dalok közül ki is emelném ide, az Ain’t About 2 Stop-ot, ami hangszerelésének borzalmasan együgyű használatával, a dalszöveg kiegyensúlyozatlanságával egy hajmeresztő egyveleget rak a zeneszeretők füle tövébe, hogy a dobhártyának fizikai fájdalmat okozzon, miközben kezeinkkel azon kapkodunk, hogy mihamarabb leváltsuk a kínzó, egyáltalán nem működő egyveleget.

Második menet

A Phase 2 is rendelkezik a maga erősebb, és gyengébb dalaival. Ezúttal egy 12 dalos válogatást kaparinthatunk a kezeink közé, amennyiben belefektetünk a lemezbe, ám szerencsére itt nem csupán három, hanem kapásból 6 olyan dalt találhatunk, ami sikeresen megugorja a korszak elvárásait jelképező lécet. Kezdetként az album nyitódala, a Baltimore egy remek bevezetésnek bizonyul, ami hangszerelésével, dallamvilágával és ügyesen fabrikált dalszövegével azonnal leveszi a lábáról az összes stílusrajongót.

A Look at Me, Look at You megint egy erősebb alkotás, ami összetettségével, és mondanivalójával fogott meg. Mögötte nem marad el az album második számú „best” romantikus dala, a When She Comes, ami felteszi az i-re a pontot, és úgy jóformán feledteti a hallgatóval a Phase 1 minden negatívumát. A dallam jeles, a dalszöveg kiváló, a ritmika ügyesen megkonferált. A Screwdriver és Revelation párosa ugyan nem mutat túl a nyitódalon, sőt mondhatjuk a színvonal is zuhanni kezd velük, viszont az igen gyengén teljesítő, és bután összeeszkábált 2 Y. 2 D, Stare és Groovy Potential dalokhoz képest egy jóval magasabb színvonalat képviselnek.

Végezetül pedig a Phase 2 utolsó dala, a Big City egy remek zeneszám, amit igazán minden zeneszeretőnek (nem csupán a stílus kedvelőinek) bátran merek ajánlani. Nem csak a dallamvilága és ritmikája élvezhető, de a dalszöveg is kiemelkedően jó. A mondanivaló még hosszú ideig aktuális lesz, így az utókor egyik legfontosabb örökségeként tekinthetünk a darabra.

TKO! Jöhet a GONG!

Sajnálatos módon a szokottól eltérően egy kicsit lejjebb esett a színvonal a 2015-ös évet nézve. Az előző megjelenésekkel kapcsolatban is meg lehetett figyelni, hogy Prince igyekszik lépést tartani az aktuális trendekkel, hallgatósági igényekkel, viszont a tavalyi évig egyetlen produkcióján sem lehetett azt érezni, hogy a fejlődést ráerőszakolta volna az alkotására. Sajnos a Hit n’ Run-al pedig pontosan ez a helyzet. Annyira szerették volna, hogy lépést tudjon tartani a pop-RNB-funk kortárs képviselőinek műveivel a Hit N’ Run, hogy végül egy olyan köntöst applikáltak rá, amit Prince „imázsa” képtelen volt rendesen viselni. Ezáltal nagyon sok dal érthetetlenül kaotikus, a dalszövegek mindenről szólnak, csupán arról nem, amiről a neves énekes szerette volna.

Végezetül pedig egyáltalán nem egy rossz albumról van szó, hiába is tűnik úgy az előző bekezdés alapján. A Hit N’ Run egy közepesre sikeredett alkotás, egy remek előadótól, akinek élete utolsó megjelentetett albumát csodálhatják meg azok, akik beszerzik maguknak a két lemezes produkciót. Kaphat továbbra is hideget-meleget a gyengébben összerakott dalok miatt, viszont az a pár jóra sikerült motívum, mint a Big City, képesek elvinni a hátukon a megjelenést.

-Kese-