VÉLEMÉNY – Miközben a PlayStation Vita lassan kimúlik a nyugaton, és a Nintendo 3DS is csendben korosodik, felmerülhet a kérdés: vajon mi a jövője a kézikonzoloknak?

Handheld. Kitűnő elfoglaltság mondjuk egy unalmas (és a hazai körülményeket figyelembe véve lassú) vonatút során. Elővenni mondjuk egy PS Vitát, hogy egy pár játékot toljunk, és máris nem annyira unalmas az utazás. De mégis kérdéses ennek a témának a jövője…

A múlt

A hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején kezdődött a handheldek felbukkanána, és ebben az egyik úttörő a Nintendo volt a Game & Watch-csal – az egész a későbbi Game Boy atyjától, Gunpei Yokoitól származik, aki egy unatkozó üzletember számológép-nyomogatásából kiindulva hozta létre a G&W-ket. A másik előd (sőt, AZ előd) az 1979-ben megjelent Microvision volt, ami mindössze két évig bírta a piacon. Kevés kazi, kicsi kijelző, kevés támogatás – ezek járultak a Microvision bukásához hozzá.

1982-ben a Bandai LCD Superpowerrel a napenergiát próbálta kiaknázni, de nem sok játék jelent meg erre a platformra sem.

(Még meg lehetne említeni a ’76-os Mattel Auto Race-t, a ’77-es Mattel Footballt, és a ’78-as Coleco Electronic Quarterbacket.)

A játékfiú

1989. A Keleti Blokk lassan széthullik, miközben Japánban április huszonegyedikén a Nintendo bemutatja a Game Boy-t, amely majdnem tizennégy évig (!) gyártásban maradt. Gunpei Yokoi bár nem színes kijelzőt rakott a handheldbe, a GB-t nagyon gyorsan elkapkodták. A nyitócímek között Mario is várt mindenkit: a rövid, könnyű, de mégis korrekt nyitócímként elkönyvelendő Super Mario Land a vízvezetékszerelőt remekül átültette hordozhatóba. A háromszázezres készletet a japánok két hét alatt elkapkodták. Amikor július legvégén már az észak-amerikai piacra készült a Nintendo, beesett közben egy másik, elképesztő sikert arató játék is.

Ehhez persze hozzájárult Alexey Pajitnov munkássága is. Az orosz úriember önmagában sokat nem jelenthet, de egy hat betűs, mágikus szóval később már felragyoghatnak a szemek: Tetris, amelynek Game Boy-os verzióját Pajitnov a kedvencének nevezte. Ezt csomagolták a Game Boy mellé, amely nagyon nagy menetelésbe kezdett immáron Japánon kívül is – ha nem lett volna a Tetris-licenszbalhé, nyitócím lehetett volna Japánban is a népszerű Tetromino-irtás. A handheldek immáron feltámadásukba kezdtek.

A fiú mögöttiek, mellettiek

Még 1989-ben egy ismerős név adott ki valamit, ami egy dologban jobb volt a „szürke eminenciásnál”: az októberben megjelent Atari Lynx ugyanis színes kijelzővel érkezett! Az eredetileg az Epyx által Handy Game-ként tervezett handheld gyártását az Atari átvette, míg cserébe az Epyx a játékok fejlesztésére koncentrálhatott. Egy közel fél évtizedes piacon lét után az Atari a Jaguar CD-ROM kiegészítőjére kezdett figyelni, majd ’96-ban a belsős játékok fejlesztésének be is fellegzett.

A NEC is próbálkozott, mégpedig egy olyan ötlettel, miszerint a TurboGrafx-16/PC Engine legyen elérhető hordozható változatban. Ebből jött létre a Japánban PC Engine Game Tank névre hallgató, míg másutt TurboExpressként elhíresült handheld, amely hiába került másfél milliónyi példányban eladásra, a hátulütő az ÁR volt. Miközben a Game Boy 90 dollárba, a Lynx 180-ba, a TurboExpress pedig 250-be (!), sőt, egy ideig háromszázba került. Pedig a NEC handheldjét még TV-tunerként, másodlagos kijelzőként is alkalmazhatták az ezt igénylők a TurboVisionnel…

A tajvani Bitcorp Gamate-ja (1990-1994, igaz, a Bit még 1992-ben eltűnt a piacról), a Watara Supervisionje (1992, az Egyesült Királyságban Quickshot Supervision), illetve a Hartung Game Masterje (1990) is még ekkortájt került a piacra, de a legtöbbnek az volt a problémája, hogy nem nagyon támogatták nevesebb fejlesztők. Viszont még valaki volt, aki a Nintendo ellen fel tudta venni a kesztyűt.

1990 őszén egy, technikailag fejlettebb, bár valamelyest drágább (150 dolláros rajt) handheld jött ki a SEGÁtól: a Game Gear. Színes kijelző, háttérvilágítás, szóval kapásból két téren is a Nintendo előtt járt a trashtalkban erősen részt vevő SEGA, akiknek talán az egyik problémája az ütős rajtcímek hiánya lehetett – bár a Super Monaco GP nem volt rossz, de eredetileg játéktermi címként jött ki; a Castle of Illusion dettó, csak ez Megadrive-ra jött először, a Columns szintúgy, az amcsi rajtcímek között pedig a Psychic World is egy port volt (SMS-ről például), a G-LOC-nak viszont az volt az érdekessége, hogy a designere egy bizonyos Yu Suzuki volt, aki később a Shenmue-val tarolt egy masszívat, és most annak a harmadik részével van lekötve… A SEGA és a Nintendo között azért ütősebb csata volt, és nem csak a handheldek piacán, hiszen a Genesis/MegaDrive a NES-t verő hardverként jött ki, de rá a Super Nintendo visszavágott, de a Dreamcastnél véget ért kb. egy évtizedre rá a csata.

Színes fiú

A kilencvenes évek közepén, végén már a Game Boy kezdett nagyon elavult lenni, de a Nintendo a Pockettal és a Japán-exkluzív Lighttal azért még új életet lehet a Game Boyba. Eközben azért mások is a piacra léptek! Az SNK és a Bandai is bepróbálkozott a piacon: az SNK a Neo Geo Pockettel és annak színes kiadásával, a Neo Geo Pocket Colorral, míg a Bandai a Wonderswan/Wonderswan Colorral azért nem lett teljesen sikertelen, de igaz, a Bandai kézikonzolja Japánon kívülre nem jött ki, az SNK pedig padlóra zuhant a Pocket/Pocket Color szinte elképesztő sikertelenségével, holott még maga a SEGA is támogatta az SNK-t third party fejlesztőként.

Ezek után csoda, hogy a színes kijelzővel és visszafele támogatással érkező Game Boy Colornak nem nagyon volt ellenfele? Pedig volt azért még egy, ami itt-ott a jövőbe mutatott: a Tiger Game.com-ja, amire még egy bizonyos Resident Evil 2 is kijött… Érintőképernyő? Két kazettaslot? Modemhez való csatlakoztatási lehetőség? Mindez a kilencvenes évek végén? Bizony.

A GBC-t viszonylag gyorsan leváltotta a Game Boy Advance, amely kb. két év után újratölthető akksival, megvilágított kijelzővel és szétnyitható designnal követte a GBA SP modell, illetve a nagyon kicsi, de ugyanolyan erővel bíró Game Boy Micro. Riválisnak a dél-koreai Game Park GP32-ese lehetne tekinthető, ha nem lett volna erősen limitált csak a hazai piacra. Megemlíthető még a Nokia N-Gage-e is, ami egyszerre akart mobiltelefon, MP3-lejátszó, rádió, PDA, és handheld lenni. A QD modell már valamelyest designosabb lett, cserébe kevesebb funckióval jött – sok esélye a nagy mobilgyártónak sem volt.

A Cybiko nem tekinthető nagyobb mértékben handheldnek, hiszen inkább egy PDA-nak tűnt, mint játékra készített eszköznek. Ezzel szemben a Tapwave Zodiacja 2003-ból újfent egy előrelátóbb projektnek készült, igaz, borsosabb áron. A PDA, amely még internetre is kapcsolható volt (!), bár rendelkezett némi third-party támogatással – mint pl. az Activision -, a 300 dolláros ár hanyattvágta a 100 dolcsiért megvehető GBA-val szemben. Pedig a Palm oprendszert használó PDA nem volt annyira gyenge.

Sony vs. Nintendo

2004 végén a Nintendo egyeduralmát letörni kívánó cég, a Sony lépett a küzdőtérre a N ellen. A két japán cég a PlayStation Portable-vel és a Double Screen rövidítését jelentő DS-sel esett egymásnak. A DS két kijelzővel, érintőképernyőkkel, GBA-s visszamenőleges támogatással és egy kicsit „kazuárabb” megközelítéssel várta a játékosokat. Eközben a PSP egy picit drágábban (250 dollár a 150-es DS árcímkével szemben), erősebb hardverrel és effektív PS1-támogatással kívánta a kegyeinket elnyerni. A párbajt eladásokban a Nintendo nyerte, de a Sony sem szégyenkezhetett – a két handheld többször is arcfelvarráson esett át, ezekből talán a fekete bárány a PSP GO lett, ami kidobta az UMD-meghajtót, így digitálisan újra le kellett tölteni/megvenni mindent, mivel a lemezeinket nem tudtuk használni…

A Game King egyszer hol a GBA-t, hol a PSP-t másolta kinézetében, miközben technikailag mérföldekre le volt maradva a DS/PSP duótól, úgyhogy nem is számottevő a listánkban. Ezzel szemben viszont a Gizmondo jó lehetett volna, ha komolyabban veszik a platformot, illetve a konzol mögött álló arcok nem lettek volna mind sáros kezűek, így az, hogy rövid idő alatt csődbe mentek, egyáltalán nem meglepő. Alig vásárolták a Gizmondót, játék is kevés volt rá, ára meg (a Smart Ads – azaz reklámok – nélkül) 400 dollár volt. A Game Park viszont a GP32 után a GP2X sorozattal elkezdett főképp az emulációra gyúrni, és mivel Linux alapokon nyugszik, nem is olyan meglepetés az, hogy pl. C64-es cuccok könnyedén elfutnak rajta. A Dingoo és a Pandora hasonló úton jár, mint a GP2X – előbbi nagyon hasonló a Game Boy Micróra,

A jelen

A Sony–Nintendo harc tovább folytatódott (folytatódik?) a 2010-es években. A nagy N a 3DS-t, a Sony pedig a PlayStation Vitát tolta a DS/PSP helyére, közben a Sony a Sony Ericsson ágazat alatt az Xperia Play-t is kihozta a mobilosoknak. (Na, kezdünk lassan eljutni 8600 karakter után a témához!) A 3DS 3D-s effektet tud, viszi a DS/DSi játékokat, van már egy újabb, „New” kiadása is, a 2DS pedig a budget megoldás 3D nélkül. A PS Vita pedig a tipikus izmos, de alultámogatott történet: érintőképernyő, hátsó tapipad, OLED kijelző, PSP-s játékok támogatása (ezt ki is használja a Sony a PlayStation Plus programban, de ez most nem ide tartozik), csak sajnos rövid idő után a third-party támogatás teljesen beállt, csak Japánban, Ázsiában maradt viszonylag népszerű a PS Vita, aminek egy PSTV kiadása is kijött – kijelző nélkül, de TV-re kötve lehet játszani egy DualShock kontrollerrel.

A Razer Switchblade-ről hallottunk néhány dolgot öt éve, de azóta semmit, miközben az NVidia Shield főleg abban hívja fel magára a figyelmet, hogy a kellően izmos PC-ken, laptopokon streamelhesse a játékokat.

A másik oldal

Ha már a handheldeket viszonylag részletesen végigvezettem, illene a mobilos oldalt is hasonlóan prezentálni. Szerencsére itt a történet mindössze két évtizedig nyúl vissza, hiszen a Hagenuk MT-2000-en 1994-ben a Tetris bukkant fel, de 1997-ben a Nokia a Snake-kel jó alaposan lekötött minket. Pontgyűjtögetés a folyton növekvő kígyóval – néha tényleg az egyszerű a nagyszerű.

Itt megállhatnánk egy pillanatra és megkérdezhetnénk, hogy a számológépes játékok (itt egy biccentés a Yokoi-féle Game & Watch-inspiráció felé) is mobilnak tekinthetőek-e? Mert ha igen, akkor a Texas Instruments gépein már az 1980-as évek elején volt rá példa, úgyhogy itt is hasonló korban járnánk, mint a Game & Watch esetében. (A tyúk volt-e előbb, vagy a tojás?)

Mostanában két platform dominál főképp a mobilos játékokban: az iOS és az Android. Kevesebb fejlesztési költséggel jár az ezekre történő fejlesztés (és főleg Androidon lehet néhol elképesztően alacsony minőségű, nevetséges másolatokat látni), és ha esetleg úgy kerülnek ezek fejlesztésre, hogy az applikáción belüli vásárlásra fókuszálnak – azaz minél több pénzt szedjenek le a függő játékosokról -, akkor már érthető, hogy a közelmúltban a Konami miért lépett ki szinte teljesen a konzolos, PC-s játékok piacáról a befejezetlenül megjelent Metal Gear Solid V: The Phantom Pain után és már csak a Pro Evolution Soccerrel vannak jelen. Kevés pénz a fejlesztésre, sok zsozsó a játékból – a freemium, free-to-pay, akarom mondani, free-to-play modellek a pay-to-win felállással sokak számára tűnik kedvező elgondolásnak.

Hova?

És itt is volna az a kutya elásva: a Nintendo és a Sony egyaránt mobilos témákban gondolkodik, így jogos lehet az a kérdés, hogy egyáltalán LESZNEK-E új handheldek. Nem az a kérdés már, hogy mikor… ez lenne itt a gond, mivel a PS Vitát már csak az indie címek tolják jobban errefelé, de JRPG-konzolnak igencsak jó választás tud lenni, a 3DS-nél pedig nem nagyon halljuk, hoy lesz-e utódja, még ha valami kódneves dolog készülhet is a Nintendónál.

Szerintem szükség van a dedikált handheld konzolok jelenlétére. Ezek legyenek képesek a komoly mértékű third-party támogatás mellett olyan first-party címeket szolgáltatni, amik felhívják a figyelmet a közönségben. Az, ha egy X márkájú mobilon nyomjuk a Crash-t, az nem ugyanaz, mintha egy PS Vitán játszanék mondjuk a Murasaki Baby-vel. Az, ha egyik konzolgyártó sem folytatja a tevékenységét, nem hiszem, hogy rövidebb távon nekünk kedvezne, hiszen bár a tervezési, gyártási, fejlesztési költségekkel vághatnak egy kanyart, bukhatják a bevételt, ha az adott exkluzív cím, amit pl. egy utódra fejlesztene valaki, nem kerül befejezésre, vagy csak mobilra jön ki átgyúrt, lebutított formában.

Ha esetleg mégis lesz PS Vita 2 (a legutóbbi sablonszöveg alapján én kizártnak tartom), vagy 3DS 2 (ennél sem tudni, mi lehet a neve, úgyhogy maradjunk a ketteseknél), akkor azoknak nem csak hardverileg nagyon ütősnek kell lennie, de a fejlesztés rájuk nem szabad, hogy extrém bonyolult legyen. Igenis meg kell célozni a garázsfejlesztőket, meg kell adni nekik a lehetőséget, mert ki tudja, még a végén ők lehetnek pár év múlva a nagy sztárok, akik megmenthetik a platformot, vagy újabb killer appot húzhatnak elő a kalapból.

Jelenleg én úgy érzem, hogy a mobilos tendencia folytatódik és továbbra is lassan gyengíti a Nintendo–Sony párosát (máskülönben a Sony-nak miért lenne ott a ForwardWorks, a Nintendónak pedig a DeNA-val való együttműködés?), ami talán még egy platformot eredményezhet a Nintendo részéről, feltéve, ha az NX nem lesz egy konzol-handheld hibrid, a Sony pedig talán csendben elkönyveli, hogy megbuktak.

A Sony pedig ritkán szokott megbukni. A PS1 is bosszúból jött létre (nahát, pont a Nintendo ellen – a Nintendo Play Station meg nem valósulása miatt), és azóta ők a piacvezetők a PS4-gyel.

Kérdés, hogy meddig. A PS Vita után tényleg új ÉLET kell a handheldekre. Nem Androidos, iOSes platformokra gondolok. A kilencvenes években ugye, mennyi platform készült? Na, ez kellene manapság is. Lenne benne potenciál? Talán. Megérné? Nem tudni. Lesz-e ilyen? Talán már soha sem.

Így, az ötödik oldal végén eszembe jutott egy régi reklám, ami talán zárszónak is abszolút megfelelne: kár, hogy a régi jó dolgokból nem maradt semmi…

-V-