Medivh – Nem ér a nevem(?)

VÉLEMÉNY – Nem gyakori az, hogy elutasítják az általunk választott nevet újszülöttünknek, de ez bekövetkezett. A csavar a történetben az, hogy egy játékban már látott, illetve annak köszönhetően elhíresült név került el nem fogadásra. A név? Medivh.

 

„Miféle név ez?” – kérdezhetné az olvasó, és jogos is a kérdés. Medivh főleg azoknak lehet ismerős, akik a World of Warcrafttal eltöltöttek pár (itt akár két, három, vagy akár négy számjegyű értéket is el lehet képzelni) órát. Ő az egyik főszereplő – varázsló képességeivel lehetősége adódott arra, hogy Gul’dannal, az ork fővezérrel megnyissa a Dark Portalt. Ebből fakadóan Azerothot lerohanta a Dark Legion.

Nem megy a WoW? Akkor Hearthstone? Ott is felbukkan ez a név, de akár az idén a mozikba került Warcraft-filmet is lehetne említenem; abban Ben Foster öltötte magára Medivh gúnyáját.

ps4pro-baby-names

Újszülött

Ahogy a 444.hu írja, ezt a nevet választotta egy boldog pár, amelynek férfi tagja szereti a World of Warcraftot, míg az anya annak becézését, a Medit fogadta el. Lehetne mondani, hogy akkor ez nem egy kitalált név, ugye? Na igen, de a Magyar Tudományos Akadémia utónévbizottsága (komolyan van ilyen?) dönti el, hogy milyen név kerülhet az anyakönyvi kivonatba, és mi nem. Visszautasítás?

Nincs apelláta. Szaniék úgy vélték, hogy a sógornő két elvont nevű lánya (Bellatrix, Luna) után talán a Medivh is átcsúszhat a rostán. Nem jött össze, az indoklás pedig az, hogy egyrészt külföldön nem elterjedt név (a Lakatos Nintendo meg igen?), másrészt pedig személyiségfejlődésileg károkat okozhat a név miatt esetlegesen felmerülő kiközösítés.

Nem Medivh

Második kör – a WoW popularitását figyelembe véve (még mindig milliók játszanak vele, hiába nem közöl már a Blizzard számokat róla!) megpróbálkoztak Szaniék a Medivh elnevezéssel úgy, hogy taglalják, mennyire is sikeres a Blizzard MMORPG-je. Említésre került a Warcraft 3 (2002 – ekkor merült fel először ez a név a franchise-ban), illetve a 2006-ban magyarul is megjelent Az utolsó őriző című könyv, ami Medivh életének egyik szakaszával foglalkozik…

…és nincs válasz. Vagyis de, volt, többszöri telefonálás után. Ezúttal a valószínűleg senki által sem szeretett bürokrácia már válaszra sem méltatta a már megszületett csecsemővel kibővült családot, az elutasítás indoka pedig ugyanaz volt, mint első alkalommal. Kényszermegoldás-név (amit nem tudunk, úgyhogy nem közöljük) került az anyakönyvbe.

Nem-Medivh

Harmadik kör. A Szani-család továbbra is bombázta felülvizsgálati kérelmeivel az MTA Nyelvtudományi Intézetét, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalát (ezt innentől rövidítem AJB-re), illetve Lovász Lászlót, a Magyar Tudományos Akadémia elnökét is.

Elutasítások tömkelege között az AJB csak annyit mondott, hogy nekik nincs felülbírálati joguk, az MTA meg a tudományos kutatás szabadságával védekezett (igen, emögé bújtak el a Medivh-döntés elutasítás után). A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (remélem, több nevet nem kell leírnom, mert lehányom a monitorom!) is csak annyit bökött ki, hogy nincs fellebbezés.

ps4pro-saint_medard

Medi

Negyedik kör! Megpróbálták Szaniék a Medi elnevezést. Ez nem tűnik olyan földönkívülinek, ugye? Ezt vélték ők is – újabb kérvény, és újabb elutasítás! Itt már padlót lehetne fogni – jogosan, teszem hozzá -, ugyanis az MTA azt állítja, hogy bár a Medi szerepel a listában, de ez a Medárd becézése. A Nyelvtudományi Intézet szerint csak úgy lehet anyakönyvezni egy becézett formát utónévként, ha hitelesen bizonyítható a középkori használata annak a névnek.

ps4pro-zelda-four-swords-robin-williams

Zelda

Hadd említsek meg egy másik példát, akit talán illene vízfejű, khm, további jelzővel nem illetett hazai bürokratáink dohszagú irodáiban is ismerni valamennyire. Zelda Williams, az elhunyt Robin Williams lánya.

No kérem, a néhai színész azért nevezte el a lányát Zeldának, mert a The Legend of Zeldában Zelda hercegnő után ezt a lehetőséget választotta. Egy játék karaktere után nevezte el gyermekét. Ja! És nem is 2016-ban, hanem 1989-ben. 27, huszonhét éve. Ennyivel (is) el vagyunk maradva attól a bizonyos nyugattól.

Mivel a Breath of the Wild a Nintendo Wii U mellett az NX-re is készül, ez bizony egy gyanús, burkolt utalásnak tűnik, ami nem lehet véletlen.

Érdekes: az Egyesült Államokban semmi akadálya nem volt annak, hogy egy videojáték damsel-in-distressének nevét applikálja egy szülő az utódjára, míg 26 évvel később Közép-Európában simán lepattintják a hatóságok, mert ez nem név.

Be kellene látni a nemzethybürokratáknak, hogy a videojátékok ma már mainstream hobbiként, sőt, egyeseknek MUNKALEHETŐSÉGKÉNT funkcionálnak (Crytek Budapest anyone? NeoCore? Van még bőven…). Szomorú, hogy ilyen mértékben el vagyunk kulturálisan maradva. Így legyen a gyermekem neve Tali, bakker. (Na tessék, erre én is mondok egy nevet…)

-V-

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu