Call of Duty: WWII: videón az első DLC pályái [VIDEO]

A The Resistance (Ellenállás) DLC – ahogy az a Call of Duty-tól megszokott – több pályával bővíti a második világháborús játékot. Erre összpontosít az új trailer is.

A PlayStation Blogon olvasható is egy részletesebb jellemzés a három pályáról, de így a hétvégén ez kicsit nehéz falat lenne olvasni, úgyhogy csak röviden beszélünk a három multiplayer pályáról.

Az Anthropoid helyszíne Prága lesz, a közepén pedig egy folyó fut át (ez, ha nem tévednek földrajzi ismereteink, a Moldva folyó lenne), az inspirációt pedig az Anthropoid hadművelet adta, amiben 1942. május 27-én Reinhard Heydrichet, a nácik egyik központi karakterét lőtték le Prágában (és június 4-én bele is halt a sérüléseibe). Az Occupation a szokásos „régi pálya új köntösben” Párizsban, míg a Valkyrie a kelet-poroszországi Farkasverem által lett megihletve. (Hitlernek itt volt a Barbarossa-hadművelet során a főhadiszállása.)

A The Resistance DLC, ami persze az új Nazi Zombies fejezettel és egy új War mód küldetéssel is rendelkezni fog (mindkettő szóba került már), január 30-án indul PlayStation 4-en. A PC és az Xbox One március eleje környékén kapja majd meg – addig is el lehet szórakozni az ingyenes Resistance eventtel, amiről korábban írtunk is részletesen.

Forrás: PlayStation Blog

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu