PlayerUnknown’s Battlegrounds: bocsánatot kért a Bluehole!

Egy, számunkra ártatlannak, másoknak viszont igencsak offenzívnak és sértőnek tűnő maszk miatt is kellett elnézést kérniük.

Tegnap egy pilótamaszk bukkant fel a népszerű, ám PlayStation 4-en el nem érhető battle royale játékban. A bökkenő viszont ott van, hogy a felkelő nap mintáját tartalmazza. Ez pedig történelmileg sértőnek hat főleg a koreai és kínai népnek, hiszen ezt a dizájnt a Japán Birodalom hadserege is használta, és a két országot (vagy annak egy részét) a japánok uralták… és a dél-koreai, kínai játékosok bizony elég sokan vannak. Emiatt nem csoda, hogy az elnézéskérések közepette a maszk eltűnt a játék boltjából, és akik megvásárolták, visszakapták a pénzüket.

Ezzel még nincs vége, ugyanis szintén tegnap egy játékosnak feltűnt, mi is az egyik AI bot neve: Unit 731, azaz a 731-es egység. Ez is történelmi utalás: ez az egység ugyanis a japán hadsereg kémiai fegyvereit fejlesztette, és orosz, kínai és koreai háborús hadifoglyokon kísérleteztek – tízezer ember vesztette életét a tesztek során. A Bluehole reagált is: a név eltávolításra fog kerülni a PlayerUnknown’s Battlegroundsból, és a maszknak sem lett volna elvileg szabad a játékosoknak elérhetővé válnia, továbbá megígérték, hogy innentől kezdve a tárgyak értékesítése előtt megvizsgálják majd őket.

Ez bizony elég nagy baki.

Forrás: BBC

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu