[GC 2018] Új kalandjátékot jelentettek be Ary and the Secret of Seasons néven

2019-ben jön az eXiin és a Fishing Cactus által közösen készített cím.

A Modus Games (kiadó), valamint az eXiin és a Fishing Cactus közösen bejelentették, hogy érkezik PlayStation 4-re, Xbox One-ra, Switch-re, illetve PC-re az új játékuk, az Ary and the Secret of Seasons, méghozzá 2019-ben.

A játékról bővebben:

Az Ary and the Secret of Seasons-ban egy fiatal lány, Ary utazását követhetjük nyomon Valdi varázslatos világában. Sokak meglepetésére Ary az Évszakok Őrzői közé lépett, egy öreg egyesület tagjává melynek eddig csak férfi tagjai voltak. A feladata az, hogy Valdi világában minden évszakot a helyére állítson. Az erejével, elszántságával és önkontrolljával Ary egy olyan feladat teljesítésére vállalkozik, amely eddig még egy őrzőnek sem sikerült.

Ary megidézhet kisebb gömböket melyek egyfajta mini ökoszisztémákként funkcionálnak és egy-egy évszakot idéznek meg, ezáltal pedig Ary meg tudja változtatni teljesen a környezetét. A gömbökből egy időben három aktiválható maximum, így Ary télből nyárba és onnan őszbe tud ugrani egy pillanat alatt. Ez hatalmas lehetőségeket és nagyszerű környezeti logikai feladványokat, illetve innovatív játékmenetet kínál.

„Izgatottak vagyunk, hogy az általunk imádott Aryt megmutassuk a Gamescomnak újra, ezúttal viszont a Mobus-os partnereinkkel karöltve,” mondta Sebastien Le Touze, az eXiin elnöke. „Biztosak vagyunk benne, hogy akik eljönnek megtekinteni a játékot, meg fogják érteni, mi teszi olyan különleséggét Aryt.”

„A csapatunk egyből kötődést érzett ehhez a játékhoz és boldogabbak sem lehetnénk, hogy jövő évben kiadhatjuk a játékot,” mondta Christina Seelye, a Modus Games elnöke. „Ez egy egyszeri és egyedi kaland amit nem szabad kihagyni.”

Spread the love
Érdekességképp azzal kezdeném, hogy a The ABC Murdersből nem ez lesz az első videojáték-adaptáció, ugyanis még 2009 őszén a Nintendo DS-re
According to him, sex, games and movies are the most important parts of his life. And he''s a "hardcore in each of them".

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu