TESZT – Szegény Luigi nem rúg túl sokat labdába videojátékokban, de amikor végre igen… akkor nem kispályázik! A Nintendo Switch exkluzív Luigi’s Mansion 3-ban Mario tesója ismét a főszerepet kapja és nem is akárhogyan! Hogy mitől gondoljuk, hogy ez 2019 egyik legjobb játéka? Olvassátok végig a tesztünket!

Nem vagyok különösebben Mario-, vagy Luigi-fan, mégis volt valami állandó vonzerő, ami nem eresztett ettől a címtől, ami sosem változik benne. Talán az, hogy ez egy elképesztően addiktív és szórakoztató játék? Persze, egyszerű a válasz, de mégsem csak erről van szó – hiszen ott figyel és csábít a Switch-emen a többi brutálisan ütős cím, köztük a The Witcher 3, amiről azelőtt el sem tudtam volna képzelni, hogy valaha is megjelenik handheldre.

De mégis, a Luigi’s Mansion 3 egy annyira eltalált, puzzle-elemekkel fűszerezett akció-kaland, hogy egyszerűen nem lehet róla lekattanni, például hála annak a képességének is, hogy mindig képes meglepni. Még akkor sem tudunk ráunni, amikor már a sokadik szellemet fogjuk el és ez a tevékenység már igazi rutinná vált. E rutin által még inkább bele tudunk merülni kalandjainkba, miközben keresztül-kasul bejárjuk a Next Level Games által a legapróbb részletekig kidolgozott kísértetjárta szállodát. Közben szellemeket fogunk elintézni, vicces, ám mégis kőkemény csaták során, nem túl nehéz, de azért mégis nagy kihívást jelentő puzzle-feladatokon fogunk agyalni, miközben egy mulatságos, de mégis meglepően profi sztorit ismerhetünk meg. Persze, a Luigi fiataloknak való, de egy igazi hozzám hasonló vén gamer rókát is képes elvarázsolni a játék bájos humora, a mulatságos, de mégis jól kidolgozott karakterek és események, miközben újabb és újabb kalandokat ismerünk meg.

A Luigi’s Mansion 3 egy ajándékdoboz tele meglepetéssel, amely sosem veszít a ritmusából, amely mindig mosolyt csal az arcodra, miközben a legviccesebb kísérteteket gyűröd le, vagy puzzle-feladatokat oldod meg. No de csapjunk bele a lecsóba, és vizsgáljuk meg kicsit részletesebben ennek a klasszikus játéktrilógiának a harmadik részét, melynek első epizódja majdnem 20 éve került a boltokba GameCube-ön, majd Ningendo 3DS-en folytatta pályafutását.

Az állandó második végre reflektorfénybe kerül

Szegény Luigi, nem csak őt szekálja mindenki, hogy Mario mellett csak másodhegedűs, ráadásul még a balszerencse is állandóan üldözi. Valahányszor nyaralni megy tesójával, Marióval, és annak szerelmével, Peach-csel, mindig bajba kerül. Persze, a lényeg most is ugyanaz, mint az előző részekben, de most minden sokkal intenzívebb, adrenalinpumpálóbb, sokkal több ellenféllel kell egyszere szembe szállnunk és veszéllyel szembenéznünk a pillanat töredéke alatt.

A játék akciórészének egyik újdonsága a „csapkodás”, amellyel ide-oda csapkodhatjuk a szellemeket, amelyeket először a speciális zseblámpánk fényével lebénítunk – fontos szerepet kap tehát egyfajta taktikai elem is. Talán mondanom sem kell, hogy a különféle szellemek és démonok nem könnyítik meg a dolgunkat és az irányításra is „rá kell érezni”, mielőtt a Szellemírtókat megszégyenítő profizmussal fogod el a különféle kísérteteket.

Az egyszerűbb szellemeken túl jobban felszerelt kísértetek is zaklatják szegény Luigit: például bizonyos egyedek napszemüveget hordanak, így valamilyen módon meg kell őket ráznunk, hogy a leverjük ezeket róluk, különben a bénító „vaku” nem fog rájuk hatni. Más démonok középkori pajzsokat használnak, vagy a szálloda berendezéséből rögtönzött védelmet, ezeket pedig egy olyan pumpával tudjuk róluk leszedni, amelynek a végén kötél van, így a túlvilági lényeg védtelenné válnak porszívószerű eszközünkkel szemben, amellyel beszippanthatjuk őket és más tárgyakat is. Persze a szellemek nem fognak egyhelyben lebegni, amíg ez megtörténik, hanem ide-oda teleportálnak, eltűnnek, újra előjönnek, amikor pedig már szívod befelé őket, akkor próbálnak menekülni, szóval, mielőtt még lelépnének, vissza kell őket húzni, majd, amikor lehetőségünk nyílik rá, az „A” gombot nyomkodni, hogy ide-oda csapdossuk őket. Persze kísértetenként változó, hogy mikor, milyen egyéb taktikákra lehet szükségünk, már csak azért is, mert maguk a különféle szellemek is különböző taktikákat vetnek be: egyesek hirtelen Luigira ijesztenek, így a megrettent lemerevedett vízvezetékszerelőt bántalmazhatják, mások pedig különféle tárgyakat hajigálnak rád. A játék tehát a harcon keresztül is különféle kihívásokat támaszt, arról nem is beszélve, hogy a jobb karral a „szellemszívót” kormányozni, a megfelelő irányba beállítani sem túl egyszerű történet. A szellemeken túl különféle csapdák is várnak a kísértetjárta szállodában szegény gyanútlan Luigi-ra, szóval nem lesz könnyű az élete, miközben már amúgy is egyfolytában a frász kerülgeti.

Miközben el kell azért ismerni, hogy az akció néha egy kicsit még így is önismétlő, a Luigi’s Mansion 3 mégis telis-tele van emlékezetes pillanatokkal, amelyek a Switch tabletje, vagy (hagyományos Switch esetében) a tévé képernyője elé szögeznek. Ilyenek például a boss harcok is, amelyekről nem akarok túl sok mindent elárulni, hogy ne lőjem le a meglepetést, mindenkinek magának kell ezeket felfedeznie, hiszen mindegyik harc teljesen egyedi és rendkívül látványos összecsapás. Bár ez nem egy különösen nehéz játék, de azért a boss harcoknál könnyen leizzadhatunk.

Az utóbbi években Mario kalandjaiban sok unalmas, egykaptafáról való boss harccal találkozhattunk, de ez szerencsére egyáltalán nem igaz a Luigi’s Mansion 3-ra.

Ebből a „szellemes” szállodából nem menekülsz

Az apró részletek varázsolnak el igazán a Luigi Mansion 3-ban. Bármelyik folyósón kolbászolsz, szobába, fürdőszobába kukkantasz be, nagyon sok féle szekrénnyel, bútordarabbal, dobozzal, WC-vel, csappal interakcióba léphetsz. A szellemszívó készülékeddel magába szippanthatod például a zuhanyzófüggönyöket, vagy a bútorokon lévő lepedőket is, így újabb kincsekre lelhetsz. Szinte mindenből pénz, vagy kincs hullik valamilyen formában, de ha mégsem, akkor is nagy élmény látni, ahogy szanaszét szállnak a dobozforgácsok, a tollpihék. Időnként a környezet felfedezéshez is kötődnek egyszerűbb, kisebb puzzle-feladatok, szóval ilyenkor az agytekervényeinket is kicsit megmozgatják.

Ami pedig igazán bámulatos, az az, ahogy a szálloda környezetébe integrálták ezeket. Mind előtted vannak, nagyon keresgélned sem kell, viszont csak akkor fogod megérteni, hogy a felfedezés, vagy egy tárgy megszerzésének mechanizmusa hogyan működik, ha alaposan átvizsgálod a környéküket.

Mindeközben pedig remekül fogsz szórakozni, mert a Luigi’s Mansion kísértetjárta szállodája design szempontjából is elragadó. Mindegyik fejezet egy külön világ és mindegyik szintje ennek a gigantikus elátkozott szállónak egészen más környezetet mutat be, amelynek köszönhetően szinte a szellemszívóhoz hasonlóan szippant magába a játék, hogy tovább haladj és megismerd az újabb és újabb helyszíneket: a koncert hallt, a középkori kastélyt, a filmstúdiót, vagy a bevásárlóközpontot. Tényleg, amikor már azt hiszed, mindent láttál, akkor a következő szinten újabb és újabb látványosságokkal, érdekességekkel találkozhatsz.

A felfedezés emellett annyira izgalmas és fun, hogy sokszor előfordult (főleg buszon, metrón ülve, amikor rövidesen le kellett szállnom) hogy csak szellemszívómmal a környezetemben lévő tárgyakat, bútorokat, környezeti elemeket szivattyúztam fel – miközben mosolyogva néztem Luigi gyakran rémültté váló arcát – különösebb cél nélkül. Hozzá kell azt is tenni, hogy ez az egyszerű kíváncsi felfedezés vezethet akár a nehezebb környezeti puzzle-feladatok megoldásához is, vagy váratlanul átadva a kulcsát egy olyan feladványnak, amelyre eddig nem jöttél rá.

Gooigi = GumiLuigi?

A játék egyik érdekes „karaktere” Luigi egy átlátszó, zöld anyagból lévő Luigi-je, aki már az előző részekben is szerepelt – ő segít nekünk gyakran, hogy bizonyos akadályokon átjussunk. Emellett bizonyos főellenségek ellen harcolva is segít nekünk, amelyeknél teamworkre van szükségünk. Szingliben a két karakter között tudsz váltogatni egy nagyon precíz játékmechanizmusban, de itt jön be a képbe a játék multiplayer része is, amelynek révén egy másik játékos tud becsatlakozni, hogy a zöld alteregót irányíthassa. Vannak persze korlátok: az eredeti Luigi dönti el például, hogy merre menjünk, így szükség van szóbeli kommunikációra a két játékos között, hogy gond nélkül haladhassanak, közösen a játék során.

További multiplayer lehetőségeket nyújt a Tower of Challenges, ahol nyolc játékos működhet együtt csapatban (lokális, vagy online multiplayerben) hogy a kísérteteket elfogja, véletlenszerűen generált pályákon és ahol olyan extrákra is lelhetsz, amelyek révén gyorsabban találod meg a titkos helyeket, vagy több sebzést okozol a szellemeknek. Remek adalék a főkalandhoz, amelyet 15 óra alatt tudsz befejezni, ami egy ilyen játéknál egész korrekt játékidő! Főleg, ha a rengeteg, változatos pályát, vicces sztorit, átvezetőt is beleszámítod.

A Switch egyik legszebb játéka

Nem írtam még a játék grafikájáról és vizuális világáról, pedig arról is érdemes pár szót említeni. A pályák designja elképesztő, az animáció úgyszintén, külön érdemes kiemelni Luigi riadt, rettegő arcát és mozgását, amikor a kísértetek megjelennek. Még az olyan idősebb gamereknek is mosolyt fog csalni az arcára, ahogy remegve, rettegve, ilyen játékhoz képest elképesztő természetességgel mozog, mint én, aki alapvetően nem vagyok egy Super Mario/Luigi fan.

És akkor még nem is írtam az elképesztően változatos és profin kidolgozott szellemekről, akik állandóan szekálják, vagy csak megjelennek egy-egy animáció során. Komolyan, mintha valamilyen profi animációs filmet néznél, nem csak egy Nintendo videojátékot.

A fény-árnyék effektusok is brutálisak, csakúgy, mint az átlátszó, vagy tükröződő felületek kidolgozása, a környezetünkkel való elképesztő interakcióról és a hozzájuk kapcsolódó animációkról, tárgyak, darabkák repüléséről, illetve ezek realista kidolgozásáról már nem is beszélve. Akár tévén, akár hordozható módban játszol, a megjelenítés elsőrangú, teljesen folyamatos fps-sel.

A maga stílusában, vizuális világában ez a Nintendo Switch egyik legszebb játéka, nyilván nem lehet egy Astral Chainhez, egy The Legend of Zelda: Breath of the Wild-hoz, vagy akár egy felmoddolt grafikájú The Witcher 3-hoz hasonlítani, mert ezek teljesen más vizuális világú játékok. (Viszont a Super Mario Odyssey által szintén igencsak magasra állított mércét átlépte.)

Mario tesójának kalandja az egyik legjobb játék idén, top 10-ben a helye!

A Luigi’s Mansion 3 kísértetjárta szállodája egyszerre mulatságos, szórakoztató, addiktív, kiváló akció-kalandnak nyújt terepet. A szálloda helyszíneinek designja, a puzzle-feladatok kidolgozása, a kísértetekkel való harc, a felfedezés, az elképesztően profin kidolgozott vizuális világ révén egyértelmű, hogy idén benne lesz a top 10-ünkben. Nagy éve volt ez a Nintendónak, hiszen a kiváló Switch konzoleladások és az új verzió, a Switch Lite mellett legalább négy hatalmas címet is kiadtak: Fire Emblem: Three Houses, Astral Chain, The Legend of Zelda: Link’s Awakening és most a Luigi’s Mansion 3. (A két másik játék tesztjén már dolgozom.) Csak drukkolni tudunk a nagy N-nek, hogy a jövőévük is legalább ennyire jól sikerüljön!

–BadSector–

Sziasztok! Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patron adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

A játékot a KonzolKirály.hu webáruház bocsátotta rendelkezésünkre!

Kiadó: Nintendo

Fejlesztő: Next Level Games

Stílus: Akció-kaland

Megjelenés: 2019. október 31.