TESZT – Fiatal zsaru vagy egy disztópikus jövőben, ahol furcsa, hátborzongató idegen lények: a kimérák portálokon keresztül elárasztják a világodat és az emberiség létét fenyegetik. Az ellenkező nemű ikertestvéreden kívül furcsa lények, a „légiósok” az egyetlen társaid: „megszelídített”, hozzád láncolt kimérák, akik segítenek a csatában és a nyomozásaidban is. Ez az alapkoncepciója a PlatinumGames Switch-exkluzív akció-RPG-jének, amely egy hónapon keresztül teljesen a Nintendo konzoljához láncolt.

 

Az Arkban járunk, egy multikulturális, kitalált városban, a sötét jövőben. Az emberiségnek egy másik dimenzióból támadó lényektől kell rettegnie, akik elrabolják a lakosságot, szennyezik a világot és az emberi bűnözők ellen kiképzést kapott, alapszintű rendőrség sem képes megbirkózni velük. Egyedül a Neuron nevű, speciális tréninget kapott rendőrosztagnak van esélye, hogy szembe szálljon velük és te is ennek az egységnek az újonc, zöldfülű tagja vagy.

A játék intrója után van lehetőségünk rá, hogy két ikertestvér: egy fiú és egy lány közül válasszunk, akit majd kalandjaink során irányítani fogunk. Nem leszünk egyedül: a testvérünk küldetéseink közben párszor mellettünk harcol, illetve állandó társunk a bevezetőben említett „légiós”, aki a kegyetlen harc és a nyomozás során egyaránt hatalmas segítségünkre lesz.

Nem csak akciójáték

Míg a PlatinumGames hírnevét az akciójátékaival szerezte (sajnos, azt már sosem tudjuk meg, milyen lett volna az Xboxra és PC-re fejlesztett, majd törölt Scalebound és az Astral Chainben is ez a játékelem alkotja a központi alkotópillért, mégis hagy írjak most minden másról. Az Astral Chain fejlesztőcsapatának egy része dolgozott a NieR Automatán is és ennek köszönhetően sok hasonlóságot találunk a két játék között, akár még a küldetések tekintetében is.

Az Astral Chain tizenegy epizódra épül és ezek korántsem csak egyszerű összecsapások, vagy boss harcok, mint például a klasszikus Soul Sacrifice-ban, a Sony handheldjére készült japán akció-RPG klasszikusban. A harcokhoz itt mindig rendkívül komplex, kifinomult egyéb játékszakaszok vezetnek, amelyek egyaránt tartalmaznak felfedezést, kutatást, ügyességi/platform, kalandos és nyomozós játékelemeket, puzzle-feladatokat, sőt, helyenként még egy szuper rendőrmotorra is kell pattannunk egy üldözős, lövöldözős, akciódús rész erejéig!

Ez az a játék, amelyik egyetlen pillanatra sem válik monotonná, kiszámíthatóvá, amikor már azt hiszed, hogy minden kitapasztaltál, hirtelen átvált teljesen más játékstílusba, de valami olyan finom profizmussal, hogy észre sem veszed, hogy egészen mást csinálsz, mint eddig, egyszerűen csak magával ragad a játék varázslatos világa.

És a legjobb az egészben, hogy ezek az elemek sohasem erőltetettek, vagy gyenge minőségűek, egy másodpercig sem érzed azt, hogy „jaj, ezt minek kellett, más játékokban az ilyen játékrészek sokkal élvezetesebbek”, itt minden elem egy svájcióra pontosságával van kidolgozva és úgy is passzolnak egymáshoz. Ráadásul mindezt úgy, hogy ezek még a narratívához is tökéletesen illeszkednek, ennek köszönhetően is szippant minket magába ez a felejthetetlen kaland.

Egy másik dimenzióba kerülve

A történet és egyben a játékmenet egyik fontos elemét is alkotják a portálok, amelyeken keresztül hősünk egy másik, alternatív dimenzióba: az „asztrális síkra” kerül. Mintha a pokol bugyraiba léptünk volna be: innen jönnek és itt élnek a kimérák, amelyek a mi világunkra támadtak. Természetesen össze kell csapnunk velük, viszont itt is színesítik más elemek a játékmenetet: a platform/ügyességi és a logikai részek, amelyek a legtöbbször az epikus összecsapásokhoz vezetnek. A platformer részekhez is a legtöbbször az eszünket kell használnunk, illetve kitalálnunk, hogy melyik „légiós” lényt, melyik kihíváshoz használjuk. Sokszor ezekhez kapcsolódnak az említett puzzle-elemek, amelyek azért nem fognak túlzott agyi megterhelést okozni, de időnként kellemes fejtörésben lehet részünk.

Sok fejezetnél nyomoznunk is kell, például egyszerű bűncselekménynek induló ügyekben az IRIS nevű eszköz segítségével, (amely nagyjából az Assassin’s Creed „sasnézet” funkciójához hasonlatos) mely különleges nézetével különféle információkat ír ki és más színnel jelöli a fontos tárgyakat, vagy személyeket. A nyomozós rész meglepően van olyan komplex és élvezetes, mint olyan más, klasszikus nyomozós játékoké, mint a Sherlock Homes: Crimes & Punishments, a Quantic Dreams címeké, vagy a Telltale játékoké. Minden egyes nyomozás végén a társunk kikérdez a fejleményekről és a kérdéseire a különféle nyomozati eredmények kulcsszavaival kell válaszolnunk. Ha elszúrjuk, akkor sincs túl nagy tragédia, legfeljebb rosszabb erre vonatkozó értékelést kapunk a végén, de ez semennyire sem befolyásolja az eseményeket.

Ez a logikai, keresgélős, beszélgetős játékelem kifejezetten megnyugtató egy-egy kisebb-nagyobb csetepaté között, remekül illeszkedik a játék egészébe.

Felfedezés

A játék másik fontos eleme környezetünk felfedezése. Bár az Astral Chain nem egy open world játék (hálistennek…), de nagyon sokféle helyszínen megfordulunk, ahol rengeteg teendőnk akadhat. Például a kimérák által otthagyott, szabadban heverő, vörös, szennyező anyagot kell a légiónkkal összeszedni, vagy a megfertőzött polgárokról leszedni velük. Érdemes emellett megállni és szóba elegyedni az utcán ácsorgó polgárokkal (különösen azokkal, amelyek meg vannak jelölve, hogy questet adhatnak), mert sokszor mulatságos, vagy érdekes mellékküldetéseket is kaphatunk, sőt, még olyanokat is, ahol cicákat vagy kutyákat kell megmenteni, ez pedig ugye alapvető kötelességünk… A lényeg, hogy ne rohanj azonnal a főküldetésekhez, beszélj mindenkivel, vizsgálj meg mindent – már csak azért is, mert például az italautomatákból létfontosságú energiaitalokat vásárolhatsz, vagy adhatsz el.

Ugyanez igaz a speciális rendőrörsre: a Neuronra is, ahol a „nagyfőnök” (a „Commander”), a rendőri egységünk és az adminisztrációt intéző alkalmazottak találhatók. Nagyon sok szint és rengeteg szoba vár itt felfedezésre, többek között a WC is, ahol egy mulatságos karakterrel találkozhatunk: egy rendőrlánnyal, aki kutyacosplayt visel. Emellett mindegyik helyiség, terem valami plusszal jár, melyek küldetéseink során is segíthetnek: gyógyszert vásárolhatunk, az öltözőben átöltözhetünk, illetve a külsőségeken is változtathatunk (akár átválthatunk az ellenkező nemű karakterre is, ha arra vágyunk), illetve aki bírja a jellegzetes japán humort, az jól fog szórakozni a WC-s és az említett kutyás jelmezbe öltözött japán rendőrlány karakterén is.

Talán most már látjátok, hogy mennyire komplex játék ez az Astral Chain, koránt sem csak egy kaptafára épült, egyszerű akciójáték, a korábbi PlatinumGames címeknél például lényegesen komplexebb: sokkal több, változatos játékeleme van, mint a Bayonettáknak, vagy a Metal Gear Solid: Risingnak és sokkal összetettebb, élvezetesebb a harcrendszere, mint a NieR: Automatának. Azt hiszem, elmondható, hogy ez a játék a PlatinumGames eddig címeit tekintve a cég „apoteózisa”, ahol minden kiváló elemet egyetlen játékban tudtak sűríteni.

Könnyű megtanulni, nehéz tökéletesíteni!

És akkor még nem is írtam a játék szívéről: a harcról, amelynek a PlatinumGames az igazi mestere. Eleinte azt éreztem, hogy nagyon béna vagyok, hogy ezt a „láncos rabokat” irányító harci játékot nem nekem találták ki. Aztán órákkal később azt vettem észre, hogy úgy ugráltam, suhintottam, szórtam a kombókat a légiómmal közreműködve, hogy még Neo is elsápadna az irigységtől.

Csak úgy, mint a Bayonettában, itt is óriási szerepe van a támadás és a védekezés precíz ritmusának, vagy annak, hogy mikor használunk pisztolyt, vagy rendőrbotot, illetve az óriási pallosunkat.

Mégis, az Astral Chainben nem ez a rendkívül jól kidolgozott harcrendszer a lényeg, hanem a saját, egyedi játékeleme: a légiók, a megszelídített kimérák, akik minden parancsunkat lesik. Saját maguktól támadják az ellenséget, de persze manuálisan is lehet irányítani őket. Nagyon sokféle technikát tanulhatunk meg és alkalmazhatunk velük, akár sokféle ellenfél vesz körül, vagy egyetlen hatalmas főboss-szal nézünk farkasszemet.

Már csak azért is fontos, hogy megtanuljuk használni a „láncos szolgáinkkal” való megfelelő harci technikákat, mert irgalmatlan mennyiségű és fajtájú kimérával kell farkasszemet néznünk a játék során. Nem mindegy, hogy melyik légiót mikor, hogyan, és melyik ellenséggel szemben vetjük be, akár a védekezésre, a taktikusabb támadásra, vagy az őrült támadásra helyezzük a hangsúlyt. Összesen öt légiót kötünk majd magunkhoz a játék során, mindegyiknek saját, egyedi képessége, harcmodora van, sőt, a logikai, vagy platformrészeknél is különleges megoldásokkal, taktikákkal tudnak segíteni. Nagyon kell figyelnünk a harc során is, hogy milyen taktikát használunk, és melyik légiót vessük be hozzá, mert csúnyán leragadhatunk akár egy relatíve egyszerű szörnynél is, ha nem jövünk rá arra, milyen speciális módon kell tőlük megszabadulni. Bizony, a kemény támadás itt sokszor önmagában nem elég!

Penge beájulna

Persze azért igazi japán hack’n’slash-ről is van szó: a játék a penge reflexeket úgyszintén jutalmazza. Nem csak egyszerűen a megfelelő pillanatban kell félreugrani, vagy támadást bevinni, hanem amikor a képen villogást látunk a karakterünk körül, akkor ilyenkor kell a kombókat bevinni. Figyeljünk arra is, amikor már csak egy csapást kell bevinni a halálra sebzett ellenfélnek, mert az A gombot még elég gyorsan lenyomva a légiónk „kitépi a szívüket” és ezzel a maximumra tolja vissza ez egészségügyi csíkunkat, ami a játéknak az egyik legfontosabb taktikai eleme, amikor sok nehéz harcra számíthatunk egymás után.

Nagyon sokféle taktika és harcmodor közül válaszhatunk, de csak kevés közülük igazán használható. Sok koncentráció és agymunka kell hozzá, hogy megtaláljuk a megfelelőket, ennek köszönhetően is sokkal több az Astral Chain egy szokásos akció-RPG-nél. Szavakkal nehéz leírni azt a nagyszerű élményt, ahogy a védekezve félretáncolsz, ugrasz és egymás után viszed be a megfelelő támadásokat, kombókat, miközben hűséges légiód is melletted harcol.

Ezt az óriási élményt egyedül az akciót néha elég rosszul követő kameranézetek rontják sajnos csak le – ez a legnagyobb negatívuma ennek a nagyszerű címnek. Szűk helyszíneken még rosszabb a helyzet és a nyomozós, kalandrészeknél is bosszantó lehet az időnként „rángatózó” kameranézet.

Epikus anime sci-fi sztori

Nem beszéltem még a játék sztorijáról, pedig az is megér egy misét. Pár kritikus szidta a történetet, hogy „klisés” és „kiszámítható”, én viszont egyáltalán nem éreztem annak. Kár, hogy a főszereplő karakter nem beszél, viszont, ha férfit választunk, nekem a női testvérünk egyéni sztorija, párbeszédjei, drámája nagyon tetszett, ahogy a karakterívét is remekül megírták a készítők. Hasonló jókat tudok elmondani a főgonoszról, aki egy érdekes, összetett figura, bár az igaz, a tényleges motivációi annyira nem derültek ki világosan számomra.

Emellett a játék univerzuma rendkívül jól eltalált, Ghost in the Shellre emlékeztető sci-fi világ, ahogy a játék hangulata és a zene is lúdbőrösen emlékeztetnek erre a hatalmas japán anime klasszikusra. Ez a sztori komolyan vesz minket, itt nincsenek felesleges, vagy ide nem illő, és idétlen mellékvágányok és küldetések, itt szinte az összes fontosabb karakternek kiválóan kidolgozott jellemfejlődése van, szeretjük, gyűlöljük, vagy imádjuk gyűlölni őket, senki sem hagy hidegen, az epilógus pedig igazán katartikus élmény.

„Év játéka, vakarimaszuka?!”

Nekem az Astral Chain eddig az év legjobb játéka és a Sony PlayStation 4 exkluzív Death Strandingnek valami igazán epikus élményt kell nyújtania, hogy ezt felülmúlja, de őszintén szólva, amit eddig láttam belőle, erősen kétlem, hogy ez sikerülni fog. Játékmenetben, sztoriban, hangulatban, zenében, grafikában és akcióban ezzel a Nintendo Switch exkluzív címmel a PlatinumGames valami olyat tett le az asztalra, amit már évek óta nem éltem át. Nagyon várom már a folytatást, remélem, új franchise-ra lelt a japán cég ezzel a nagyszerű játékkal.

–BadSector–

Sziasztok! Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patron adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

A játékot a KonzolKirály.hu webáruház bocsátotta rendelkezésünkre!

---

Kiadó: Nintendo

Fejlesztő: PlatinumGames

Stílus: Akció-kaland, hack and slash

Megjelenés: 2019. augusztus 30.