Sony Interactive Entertainment: további terjeszkedés és PlayStation PC-s portok

A Sony Corporation éves céges jelentése több fontos félmondatot is elhintett a PlayStation-ágazat terjeszkedéséről, és a PlayStation PC-s portok kapcsán is.

Például van itt egy olyan félmondat, hogy a Sony Interactive Entertainment (innentől SIE-re rövidítve) tovább folytatja a sok kreativitással és csúcstechnológiával rendelkező cégekbe történő befektetést vagy azok felvásárlását, hogy a SIE Worldwide Studios tovább bővülhessen. Idén május végével bezárólag ez tizennégy stúdiót takar, ami tehát még bővülhet akár 2020 folyamán is (ebbe valószínűleg a Warframe-et fejlesztő Digital Extremes által birtokolt Leyou Technologies kimarad – nagy eséllyel a kínai techcég, a Tencent fel fogja ezt vásárolni).

Aztán a tartalmakkal kapcsolatos IP-k megerősítését is megemlíti a jelentés, és emiatt a SIE felgyorsítja a PlayStation-exkluzív címek portfóliójának fejlődését és bővítését, mégpedig azzal a céllal, hogy a PlayStation 5 egy valóban következő generációs konzol lehessen, amit azzal érhet el, hogy eddig meg nem valósítható játékélményeket kínál. Végül van itt egy ilyen mondat is, ami a PC-seknek hangozhat kellemesen: a SIE továbbra is folytatja a PC-s terjeszkedést, amin first-party (tehát a SIE Worldwide Studios által fejlesztett, esetleg PlayStation-exkluzív – utóbbira példa mondjuk a Bloodborne, amit a FromSoftware fejlesztett, ez pedig egy külsős csapat!) játékokat szeretnének kiadni a profittermelés megnövelése céljából.

Úgyhogy a Sony nem viccelt, amikor is a Death Stranding után a Horizon Zero Dawn Complete Editiont is elérhetővé tette a PC-seknek (igaz, utóbbinak a kivitelezése eleinte kétségtelenül gyatrának tűnt… és azt se felejtsük el, hogy a PlayStation 4-es kiadás után majdnem három évvel később jött a port!). Reméljük, hogy a PlayStation PC-s portok kapcsán nem csak az MLB The Show franchise-ra gondoltak. Erről korábban mondták már, hogy multiplatform lesz, és aki megkérdezné, hogy mit is takar ez a név… nos, amerikai baseball-t.

Vajon kiket húzhat be a Sony-családba a cég? A legutóbb az Insomniac Games csatlakozott a SIE Worldwide Studioshoz, és az nem is volt annyira meglepő. Kérdés: ki lesz a következő?

Forrás: Gematsu

 

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu