Rekordalacsony bevételt produkált az új Legendás állatok-film!

MOZI HÍREK – A Legendás állatok és megfigyelésük – Dumbledore titkai a Harry Potter-filmek közül a legalacsonyabb bevételt hozó premiert produkálta, mégis sikerült a kasszasikerlista élére kerülnie.

 

 

A hétvégi jegybevételi adatok jó és rossz híreket is hoztak a Warner Bros. számára: a Legendás állatok-széria új folytatása, a Legendás állatok és megfigyelésük – Dumbledore titkai című filmje 43 millió dolláros bevétellel nyitott az amerikai mozikban, ami elég volt ahhoz, hogy az első helyre kerüljön a hétvégi bevételi listán. Mivel a film előállítása borsos 200 millió dollárba került, ezek a számok jóval elmaradnak a stúdió által várttól, és új rekordot jelentenek a Harry Potter-franchise bármelyik filmjének legalacsonyabb bevételt hozó premierjeként.

Ha ugyanakkor a világszintű bevételeket is figyelembe vesszük, a Legendás állatok 3. már 193,4 millió dollárnál jár, tehát a film nem egy totális bukás.

Ennek ellenére a vártnál kevesebb jegyet értékesítő premier, valamint a langyos kritikák meggyőzhették a Warner Bros-t, hogy húzza be a féket a sorozatnál. Az előzetes tervek szerint még legalább két film készülne, de mivel ez attól függött, hogy A Dumbledore titkai jól sikerül-e, a Legendás állatok végül trilógiaként zárulhat.

A nem túl fényes kritikák nem segítették a filmet a kasszáknál, és lehetséges, hogy a produkciót ilyen-olyan okból bojkottáló sok mozilátogató is rontott a helyzeten. J.K. Rowling kritikusai közül sokan voltak, akik megfogadták, hogy nem nézik meg a filmet az ő közreműködése miatt, miután sértő megjegyzéseket tett a transznemű közösségről. Eközben sok Johnny Depp-rajongó tiltakozott a film ellen, miután kiderült, arra kérték, hogy mondjon le Grindelwald szerepéről.

 

A Sonic, a sündisznó 2 a második helyre lőtte fel magát

 

A Sonic, a sündisznó 2 58%-kal esett vissza a nyitóhétvégéhez képest, és 30 millió dollárt hozott; 71 millió dollárral nyitott, ami majdnem 30 millió dollárral több, mint a Legendás állatok 3. A Sandra Bullock és Channing Tatum kalandja, az Elveszett város 6,5 millió dolláros bevételével még mindig kapaszkodik. Az első öt helyezettet az új akciófilm, a Minden mindenhol mindenkor, ami közel tökéletes értékelést kapott a Rotten Tomatoeson, majd Mark Wahlberg új filmje, a Father Stu következik.

A következő két helyen a Morbius és a Rohammentő következik, amelyek szintén a stúdió várakozásai alatt teljesítettek. Eközben a Pókember: Nincs hazaút még mindig a top 10-ben tanyázik, most a 10. helyen, újabb 200 ezer dollárt dobva a profithalomra. A filmnek a decemberi bemutató óta több mint 1,8 milliárd dollárt sikerült behoznia világszerte, és ezzel minden idők egyik legnagyobb bevételt hozó filmjévé, valamint a világjárvány korszak legjobban teljesítő filmjévé vált. A Batman sem sokkal maradt le mögötte, és most is újabb milliókat gyűjt, méghozzá további 3,8 millió dollárral.

Forrás: The Numbers

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu