FILMKRITIKA – Sajnos kimondhatjuk, hogy a Jurassic Park-franchise (és pontosabban az új Jurassic World-trilógia) a dinoszauruszaival ellentétben abszolút „kihalt”. Míg az első Jurassic World egy a műfajhoz képest egész jól sikerült nosztalgikus „rebootnak” tűnt, amelyben bizonyos elemek jól működtek, mások kevésbé, illetve a folytatás: a Jurassic World: Bukott birodalom már inkább gyengébb eresztés, de JA Bayona stílusos rendezésének köszönhetően még mindig viszonylag értékelhető darab volt, addig a Jurassic World: Világuralom mindössze egy kétségbeesett kísérletnek tűnik arra nézve, hogy érdeklődést generáljon egy olyan franchise iránt, amely már régen kifogyott a mesélhető történetekből. Az Interneten sokan a Star Wars: Skywalker korához hasonlították ezt a filmet, és sajnos elég találó ez az értékelés.

Pedig biztos vagyok benne, hogy nagyon sok mindent el lehetne mesélni a dinoszauruszokkal elárasztott világban egy értékelhető forgatókönyvvel. Tekintve, hogy az előző film úgy ért véget, hogy egy hatalmas csapat őskori lény szabadult el a világban, a lehetőségek tárháza végtelen: hogyan változna meg a bolygónk és a társadalmunk, ha együtt kellene élnünk a dinoszauruszokkal? Milyen hatással lenne ez az állat- és növényvilágunkra? Mit kellene tenniük a különböző kormányoknak? A Jurassic World: Világuralom megpróbálja megválaszolni mindezeket a kérdéseket, de ezt a lehető legfelszínesebb és legunalmasabb módon teszi, arra kényszerítve főhőseinket, hogy elhagyják ezt a lehetőségekben oly gazdag környezetet, hogy… nos, talán kitaláltad: már MEGINT egy újabb, tudósok a által létrehozott „elzárt parkba” menjenek.

Hű de eredeti!

Ebben az esetben azonban nem egy nyilvános vidámparkról van szó, hanem egy völgyről, amelyet egy „BioSyn” nevű cég hozott létre (igen, mint a „Bio-Sin”. Érted? „BioBűn!” Mennyire eredeti már!). Amikor Maisie Lockwoodot ( Isabella Sermon ), Owen Grady ( Chris Pratt ) és Claire Dearing ( Bryce Dallas Howard ) nevelt „lányát” elrabolják az említett vállalat által felbérelt gengszterek, főhőseink kénytelenek Máltára utazni, hogy a nyomába eredjenek a bűnözőknek, és összebarátkoznak Kayla Watts-szal (DeWanda Wise), egy csempésszel, aki tisztázni akarja a lelkiismeretét. Ott keverednek a film legérdekesebb (vagy talán: egyedül igazán érdekes) akciójelenetébe, és ezután érkeznek meg végül a BioSyn völgyébe.

Ugyanakkor itt vannak a klasszikus trilógia főszereplői – mert hát nem tudták volna befejezni a trilógiát anélkül, hogy ne apellálnának az ezredforduló előtti rajongók nosztalgiájára is. Ellie Sattler (Laura Dern) meggyőzi Alan Grantet (Sam Neill), hogy dolgozzon vele, mivel a BioSyn emberei olyan őskori DNS-sel rendelkező óriássáskákat hoztak létre, amelyek képesek lennének eltüntetni az egész világ élelmiszer-ellátását. Ez a probléma vezeti őket a BioSyn Valley-be, ahol Ian Malcolm ( Jeff Goldblum ) filozófiát és káoszelméletet tanít a gonosz vállalatnak (amelyről persze nem tudja, hogy gonosz). A két szereplőcsoport persze végül elkerülhetetlenül találkozik majd, hiszen mindannyian a BioSyn és annak aljas céljainak felszámolásában érdekeltek.

Sok cselekménynek sok az alja

A bevezetőmben említett Star Wars filmhez hasonlóan a Jurassic World: Világuralom tele van eseményekkel: sok minden történik, mégis a cselekményt feleslegesnek, szinte nem létezőnek éreztem. Általánosságban elmondható, hogy faék egyszerűségű a narratíva: van egy gonosz vállalat (mint korábban az InGen), amely etikátlan módon akarja felhasználni az őskori állatokat, és főhőseinknek meg kell akadályozniuk ezt. De a forgatókönyv szükségtelenül kusza módon alakítja a cselekményszálakat, mindezt azért, hogy igazolja a szereplők két generációja közötti találkozást, és mellesleg, hogy ezt az új részt az előzőekhez kapcsolja. Ráadásul azt a bődületes bakit el is követték a forgatókönyvírók, az aktuális főgonosz szereplésére viszont semmilyen épkézláb magyarázatot sem adnak. Ő Lewis Dodgson (Campbell Scott), az InGen ügynöke, aki rövid ideig együtt dolgozott Dennis Nedryvel ( Wayne Knight ) még a legelső „Jurassic Park”-ban. Talán amiatt is emlékeztek rá, mert egy híres mém is született abból a jelenetből, ahol Dodgson és Nedry találkoznak és Dodson amiatt parázik, hogy felismerik, Nedry pedig elkiáltja magát, hogy: „Hé, itt van Lewis Dodgson! Látod? Senkit sem érdekel.” Az a szomorú, hogy mi is egy kicsit a mémhez hasonlóan érzünk a kusza forgatóköny eseményei iránt – nosztalgikus karakterek ide, vagy oda…

Nem arról van szó, hogy a klasszikus filmekre való hivatkozásokat be kellene tiltani, hanem arról, hogy a Jurassic World: Világuralomban hihetetlenül erőltetettnek tűnnek. Gondoljunk csak arra, ahogy Ellie meggyőzi Alant, hogy dolgozzon vele. Érthető módon hiányzik neki, sőt, még mindig vonzódik volt párja iránt (tegyük hozzá: a húsz év korkülönbséggel rendelkező két színész eléggé egymáshoz is „öregedett”, leginkább amiatt, hogy Sam Neill 74 éves kora ellenére is nagyon rendkívül jó tartja magát, még Laura Dern már kevésbé). Azonban az első és különösen a harmadik film eseményeit figyelembe véve jobb módot kellett volna találniuk arra, hogy Alant is bevonják a történetbe. A harmadik részben ugyanis rendkívül határozottan kijelentette, hogy többé sohasem akar visszatérni a dinoszauruszok szigetére, megelégelte, hogy a diákjai folyton a Jurassic Parkról kérdezgetik. Sam Neill zseniális színész, de a Jurassic World: Világuralomban a karakterét a béna forgatókönyvnek sikerült teljesen elszúrnia és a korábbiak tükrében teljesen érdektelenné és hiteltelenné alakítani.

Egyaránt hemzseg a film a sablonoktól és a sáskáktól

De eltekintve ezektől a korábbi részekhez nehezen illeszkedő, erőltetett részletektől – amelyek egyébként is nagyon jellemzőek erre a franchise-ra – a legnagyobb probléma a Jurassic World: Világuralommal az, hogy valami elképesztően sablonos és hemzseg a közhelyektől. Az a zseniálisan eltalált hangulat és kreatív ötletek tömkelege, amelyek annyira jellemzőek a Spielberg által rendezett filmekre, de akár még az első Jurassic World rebootja által felvázolt világ eredetisége is teljesen hiányoznak ebből a filmből – pedig azt is Trevorrow rendezte. A film hemzseg az új dinoszaurusztól, de egyikük sem szerepel annyit, és főleg: annyira hatásosan, hogy kellőképpen kiemelkedjen vagy valamilyen szempontból érdekes legyen és így utólag szinte csak a már említett sáskák maradtak meg nekem a filmből, pedig hát ez a franchise a dínókról szól, nem a rovarokról.

Narratív szempontjából ráadásul nem hogy jót tett volna, hogy a történetbe új és klasszikus karaktereket egyaránt beiktattak, hanem emiatt még a sztori túlzsúfoltnak is érződik. Vegyük a harmadik felvonást, ahol egy HÉT (!) főszereplőből álló csapat szaladgál össze-vissza, aminek az az eredménye, hogy sokan közülük gyakorlatilag szinte teljesen eltűnnek és a háttérbe szorulnak. Igaz, azt el kell ismerni, hogy legalább a film az akciójelenetek tekintetében nem unalmas – sőt, a legjobb, amit az új Jurassic Worldről el lehet mondani, hogy jó tempóban halad, néhány akciójelenet egész izgalmas (a már említett máltai üldözés a film egyik legjobb jelenete), és azért jó látni az első trilógia klasszikus karaktereit is, bármennyire is bénán használták fel őket.

Klasszikus karakterek vs. új karakterek

A három veterán színész a rettenetes forgatókönyv ellenére is kellő profizmussal teszi a dolgát, és éppen ezért élveztem azokat a jeleneteket, ahol Alan, Ellie és Malcolm a filmvászonra kerültek. Igen, Alan nagyon másnak tűnik, mint ahogyan emlékeztünk rá, de Sam Neill mindent megtesz, hogy életet öntsön karakterébe és ugyanez elmondható Laura Dern Ellie Sattleréről is. Jeff Goldblum Ian Malcolmja ismét a film bohóca: ezért ő kapta a legtöbb vicces és emlékezetes párbeszédet.

Sajnos ugyanez nem mondható el az újabb trilógia főszereplőiről. Chris Pratt ezúttal elképesztően unalmas, az ő Owen Grady-jéből most szinte teljesen hiányzik az előző részekből megszokott karizma és humor, pedig hát A galaxis őrzőiből is ismert Chris Prattról beszélünk. Bryce Dallas Howard Claire-jét gyakran még mindig úgy kezelik, mint egy bajba jutott kislányt, Isabella Sermon Maisie Lockwood legfőbb feladata pedig az, hogy egy nyafogó, hisztiző tinédzser legyen a filmben. Tényleg, pont egy ilyen idegesítő karakterre volt aztán szüksége a franchise-nak! Az egyetlen, aki igazán kiemelkedik az DeWanda Wise; az ő Kayla Watts-ában az több személyiség és karizma láthattunk, mint Owen és Claire elcsépelt karaktereiben együttvéve.

Unalmas, közhelyes zárás

Kár, hogy a „Jurassic World” trilógia ilyen unalmasan ér véget. Nem mintha az előző két rész lenyűgözött volna, de legalább azokban egy kicsit több karakter és stílus volt. A legelső, Jurassic Parkot persze lehetetlen felülmúlni: a 90-es évek egyik legszórakoztatóbb és legemlékezetesebb blockbustere volt, azóta a sorozat egyre inkább mélyrepülésbe ment át. Bár míg a Jurassic World: Világuralom a tényleg ütős látvány, a dinoszauruszok, illetve egy-két izgalmas és jól felépített akciójelenet miatt felszínesen jól tud szórakoztatni, de sajnos a végére egy eléggé ötlettelen, felesleges és összességében eléggé kiábrándító hollywoodi szörnyfilm. Azt hiszem, most már itt az ideje, hogy tényleg kihaljanak ezek a dinoszauruszok.

-BadSector-