Japánban már a Final Fantasy XVI PC portjáért imádkoznak a PS5 áremelése miatt!

Azért az már eléggé szomorú helyzet, hogy a japán játékosok (akik kb. a 2010-es évek közepéig nem nagyon voltak PC-s játékosok; a handheld, mobilos platformok mellett az asztali konzolok voltak elterjedtebbek, azon belül főleg a Nintendo és a Sony termékei…) is már PC-n játszanák a jelenleg csak PlayStation 5-re bejelentett játékot…

 

A minap éppen arról írtunk, hogy a japán játékosok sokkal inkább a bolti, azaz lemezes kiadást vásárolják a PlayStationös játékokból, így azokkal képesek kereskedni, ha végigjátszották azt. Ehhez persze kellene egy PlayStation 5 is, de erre nem sok esély van, ugyanis a PS5-ből eléggé erős készlethiány van a nyugaton (ahol sokkal könnyebben meg lehet engedni egy ilyen konzolt, míg itthon még mindig drágább mint egy havi nettó minimálbér…), és ezen a helyzeten a Sony nem sokat segített azzal, hogy lényegében az Egyesült Államokon kívül mindenhol megemelte a konzol árát.

Tény, Japánnak még van egy kis türelmi idő, így nekik szeptember 15-étől megy fel az ár, de a közönség másik irányba kezdett érdeklődni. A Twitteren gyakori téma lett az ázsiai szigetországban a Square Enix játéka, ugyanis azt szeretnék a játékosok, ha a Final Fantasy XVI PC-n is ott lenne. Mivel manapság már egyre gyakrabban készítenek az ottani fejlesztők is PC-s átiratot (és a licenszelt játékok általában geoblokkolva vannak Japánon kívül, ahol pedig ne is túlozzunk, a kalózkodás igenis jogos kerülőút pl. egy Super Robot Wars-rajongónak), nem véletlenül merült fel ez az igény.

A minap írtunk már az áremelésről (ami már hazánkban is életbe lépett: 220/180 ezer forint körül keressük a PlayStation 5 Standard/Digital Editiont…), emlékeztetőképp idézzük az áras részt: „felsoroljuk az érintett régiókat, az áremelés mértékét a használt pénznemben, majd a PlayStation 5 Standard Edition és a PlayStation 5 Digital Edition új árát; az új ár mindenhol már érvénybe lépett, kivéve Japánt, ahol szeptember 15-étől csavarják fel az árat:

Európa (+€50): 550/450 EUR; Egyesült Királyság (+£30): 480/390 GBP; Japán (+5000 yen): 54980/44980 JPY, Kína (+400 yuan): 4299/3499 RMB; Ausztrália (+AUD $50): 799.95/649.95 AUD, Mexikó (+MXN $1,000): 14999/12499 MXN, Kanada (+CAD $20): 650/520 CAD.”

Eléggé szégyenletes, hogy már Japánban is inkább a PC felé érdeklődnek a játékosok. Erről csak és kizárólag Jim Ryan, a Sony Interactive Entertainment elnök-vezérigazgatója tehet.

Forrás: PushSquare

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu