Nyugdíjba vonul a PlayStation hardveres tervezője

Ito Masayasu így távozik a Sony Interactive Entertainment reprezentatív igazgatói és elnökhelyettesi tisztségéből, és már ki is nevezték az utódját.

 

Ito Masayasu október elsejével fejezi be munkáját a Sony Interactive Entertainmentnél (innentől csak SIE-ként rövidítve), így a jelenlegi rendezői és elnökhelyettesi pozíciót betöltő Tao Lin veszi át, közölte a cég a weboldalán. Urata Kiichiro, a SIE japán és ázsiai régióban partnerfejlesztésért és kapcsolatokért felelős vezető is előléptetést kap, ugyanis ő is a cég egyik rendezői posztját kapja meg.

Bár első blikkre nem mond sokat Ito neve, bizony elég sokat valósított meg a hatvan éves (kinézetre nem annyi!) japán úriember, ugyanis a SIE hardveri mérnöki munkálatait és működtetését ő felügyelte, és több PlayStationös hardver tervezésében fontos szerepe volt. A PlayStation 3, a PlayStation 4 és a PlayStation Portable mellett a PlayStation 5 és a PlayStation VR hardveres tervezője volt. 2008-tól dolgozott a SIE-nél, előtte pedig a Sony Corporationnél töltött el 11 évet, így két és fél évtizedet biztosan lehúzott a cégnél.

Miért állítjuk ekkora bizonyossággal, hogy Ito NEM leváltás következtében távozik a SIE-től? A Bloomberg a témában jártas forrásaira hivatkozott, amikor azt írta, hogy Ito a nyugdíjas kor elérése miatt nyújtotta be lemondását, és ezzel a Sony Grouptól is kilép. Ezt aztán néhány órával később egy Sony-szóvivő is megerősítette, így Ito tényleg pusztán nyugdíjba vonul, és nem valami cégen belüli székcsere áldozatáról beszélhetünk.

Ito szerepe tehát elég komoly volt a PlayStation utóbbi másfél évtizedes irányzékában, de mivel nem lesz már a cégnél, a PlayStation 6 más irányba tapogatózhat, hacsak nem rakták már le az új hardver alapjait. Igaz, azért még mindig ott van Mark Cerny, aki szintén hasonlóan tervezői posztot töltött be a PlayStation 4, a szomorú sorsra jutott PlayStation Vita, továbbá a nehézkesen elérhető (és hazánkban az 50 eurós áremelés miatt még drágábbá vált) PlayStation 5 kivitelezésében.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu