Nagyon összetett élményt kínál az Oppenheimer

MOZI HÍREK – Az év egyik legjobban várt filmje az Oppenheimer, amely az atombomba atyjának életét mutatja be, ám nem szokványos életrajzi film. Erre garancia a forgatókönyvíró-rendező, Christopher Nolan személye, akinek minden filmje intenzív gondolkodásra készteti a nézőt.

 

Nolan maga is jó előre figyelmeztet: az Oppenheimernek hasonló a vége, mint korábbi nagy sikerének, az Eredetnek, amely immár 13 éve készteti vitára a rajongókat. „Az Eredetnek ambivalens a vége, hiszen sokak számára nyitott marad, hogy az utolsó jelenet álom-e vagy valóság – mondta Nolan a Wired magazinnak adott interjújában. – Ez azonban nem érzelmi ambivalencia, hanem intellektuális. Hasonló vége van az Oppenheimernek is, nagyon bonyolult, és ha úgy tetszik, nyugtalanító. Mintha nem választ adna a korábban feltett kérdésekre, hanem újakat tenne fel.”

Ugyancsak a rendező mesélte el, hogy filmje egyik korai vetítéséről teljesen letaglózva ment ki a közönség egy része, sőt voltak, akik még a vége előtt elhagyták a termet, mert nem bírták az érzelmi feszültséget.

Az Oppenheimernek érthető módon már a témája is felkavaró Japánban Hirosima és Nagaszaki emléke miatt. A film bemutatójának még nem is tűzték ki az időpontját a szigetországban, az amerikai és japán forgalmazók egyelőre keresik az optimális megoldást.

A japánoknak egyébként már korábban is akadt problémája Nolannel, pontosabban az Eredet bonyolult szerkezetével. Mivel a történet javarészt a tudatalattiban játszódik, és a szereplők egyik álomból a másikba csöppenek, sokak számára nehéz követni az eseményeket. A japán tévécsatornák ahhoz a megoldáshoz folyamodtak, hogy a képernyő bal felső sarkában feliratokkal tájékoztatták a nézőket, az adott jelenetet éppen ki álmodja. A vállalkozás sikeréről nem készült felmérés.

(Oppenheimer – hazai bemutató: 2023. július 20.)

Forrás: UIP Dunafilm

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu